Hetvenen rekedtek a világ egyik legmagasabb drótköteles felvonójában Ecuadorban

nlc | 2023. Július 07.
Fél napja lógnak közel 4000 méter magasan.

Helyi idő szerint csütörtökön délután 4 óra körül riasztották a tűzoltókat egy kötélpályát érintő műszaki hibához az ecuadori Quitóban, amely miatt legalább 70 ember rekedt a felvonóban – számolt be a CNN. Miután a hibát nem sikerült biztonságosan elhárítani, a hatóságok megkezdték az emberek kimentését.

A Quito városi felvonó látképe (Fotó: HarrisDro/Loop Images/Universal Images Group via Getty Images)

Péntek kora reggel a quitói hatóságok közölték, hogy eddig 17 embert sikerült lehozni. A folyamatban lévő mentési munkálatokban drónokat vetnek be és 40 hivatásos életmentő, köztük mentősök és hegyimentők dolgoznak a helyszínen. A kimentett embereket biztonságos helyre szállítják, ahol orvosi segítséget kapnak – tette hozzá az önkormányzat szóvivője.

A quitói drótkötélpálya, más néven Telefériqo több mint 3947 méterrel a tengerszint fölé emelkedik, ezzel Dél-Amerika és a világ egyik legmagasabb drótkötélpályája – olvasható a város hivatalos honlapján.

A felvonó több mint 2500 métert tesz meg a 18 perces út során, amely során kilátás nyílik Quito városképére és a környező hegyekre.

Exit mobile version