Mindenki elhitte, hogy 37 év után landolt egy utasszállító repülő

nlc | 2023. Szeptember 25.
Nyilvánvaló, hogy átverésről van szó, mégis sokan a mai napig tényként kezelik a Pan American 914-es járatának eltűnését.

1955. július 2-án a Pan Am 914-es járata New Yorkból Miamiba indult, rövid megállással a nyugat-virginiai Charlestonban. A legénység Charles G. Taylor kapitányból és Eugene Propp első tisztből, valamint négy légiutas-kísérőből állt. Emellett 57 utas tartózkodott a gépen.

Nagyjából 80 perccel indulás után, miközben a gép az Atlanti-óceán fölé ért, a pilóta problémát jelzett a légi forgalmi irányítás felé. Innentől azonban semmilyen egyéb közlést nem tett. Amikor a járat nem érkezett meg Miamiba, kiterjedt kutatást indítottak, de sem a gépnek, sem a személyzetnek és az utasoknak nem találták nyomát.

1992-ben, azaz 37 évvel az eset után bizarr bejelentkezés érkezik a Miami nemzetközi reptérre. Charles Taylor kapitány kér engedélyt a leszállásra, mire a reptéri dolgozók eszeveszetten kezdenek a járat számának felkutatásába, és rájönnek, hogy az 1955-ben eltűnt gépről van szó.

Ez pedig pont elég az összeesküvés-elméletek híveinek. A misztikum övezte történet szerint a kormány titkos kísérletének alanyai voltak a gép utasai, ezért nem öregedtek egyetlen percet sem a több mint három évtized alatt. Mások szerint időutazás történt, sőt, vannak, akik földönkívülieket emlegetnek.

A Manifest című sorozat is hasonló koncepcióra épült (Fotó: Netflix/Scott McDermott)

Ennél azonban kicsit kézzel foghatóbb bizonyíték állhat a háttérben, méghozzá a Weekly World News nevű újság, ami előszeretettel közölt fiktív történeteket a példányszámnövelés miatt. Egy ügyes tollú, kreatív újságírótól származik a sztori, amit sokan még mindig tényként kezelnek. Annak ellenére is, hogy az évek során többször is lehozták, mindig egy kis csavarral, hogy ne tűnjön fel senkinek a hasonlóság.

Az egyetlen, ami a történetből igaz, hogy a gép létezett, ezen a napon, ezzel a legénységgel, ugyanakkor szó sincs róla, hogy eltűnt volna. Hiába állítják sok helyen, hogy egy lezáratlan X-aktáról van szó.

via

Exit mobile version