Kiderült, mi lesz az utasokkal, akik a bezárt debreceni repülőtérről indultak volna

S. Z. | 2024. Július 12.
A budapesti repülőtér várható napi három-négy pluszjáratot fog kezelni a debreceni légikikötő bezárása miatt.

A Budapest Airport veszi át az átmenetileg egy hétre bezárt debreceni repülőtértől a járatok és az utasok kezelését – közölte a Budapest Airport.

A tájékoztatás szerint

azok az utasok, akik Debrecenből indultak volna, a légitársaságuktól kapnak tájékoztatást arról, hogy járatukat átirányítják vagy törlik-e.

A Budapest Airport számára az átirányítások várhatóan napi 3-4 pluszjárat kezelését jelenthetik, így jelen helyzetben a budapesti légikikötő utasforgalma a napi 55 ezer főt is meghaladhatja.

A repülőtér üzemeltetője az esetleges hosszabb késések miatt a terminálon várakozó és arra jogosult utasokat a hónap elején létesített segítőpontokon látja el, de a hőségre való tekintettel a zónákon kívül is biztosít a várakozóknak ivóvizet.

Munkások dolgoznak a Debrecen Nemzetközi Repülőtér kifutópályáján 2022. október 4-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A debreceni repülőtér csütörtök este jelentette be, hogy a futópálya állapota miatt ideiglenesen bezárták a légikikötőt. 

Mint írták, a csütörtök este 18 órakor végzett futópálya ellenőrzés során munkatársaik olyan hibát észleltek a pálya felületén (a tartósan fennálló magas hőmérséklet miatt), amelynek következtében – a legmagasabb szintű repülésbiztonsági előírásokat szem előtt tartva – a hiba kijavításáig a debreceni nemzetközi repülőtér ideiglenes bezárása mellett döntöttek.

A hiba kijavítása – időjárási körülmények függvényében – legalább egy hetet vesz igénybe.

(nlc/MTI)

Exit mobile version