10 film, amin könnyeket hullathatunk idén

TóCsa | 2012. Február 04.
Channing Tatumnak újra magába kell bolondítania a feleségét, Jennifer Aniston a válság elől hippik közé menekül és ősz végére ideér a vámpírsaga utolsó fejezete is. Idén jó sok zsepit kell vennünk.

Üvöltő szelek

Magyar bemutató: február 2.

Lehetne érvelni azzal, hogy bizonyos témákat nem érdemes sokadszorra is megfilmesíteni, de amíg a Rómeó és Júlia címre gondolkodás nélkül beülünk huszadszor is, addig nem érdemes. Ráadásul nem is kell igazán eltávolodni a klasszikusok stílusától ahhoz, hogy izgalmas alkotás szülessen. Bár az árván maradt, majd örökbe fogadott fiú története ezúttal is illeszkedik a Brontë-könyv modorához, szerencsére van annyira szikár, ugyanakkor szenvedélyes a film (melyben a bonyodalom fő forrása, hogy szerelmes lesz fogadott nővérébe), hogy újra izgalmassá váljon ez a jól ismert mű.

Miért várjuk?
Ugyan a tévés adaptációkat is beleszámítva már közel húsz filmes változata készült Emily Brontë regényének, ezt a mostanit a kritikusok és a velencei mustra zsűrije is nagyon erősnek találták, ezért különösen várjuk.


Fogadom

Magyar bemutató: február 9.

Az amnézia témája igazán hálás kiindulópont a filmesek számára, de többnyire a thriller és a krimi műfajokban szokták kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. Ezúttal egy autóbaleset okozza Paige emlékezetvesztését, amivel csak az a legnagyobb gond, hogy nem ismeri fel újdonsült és fülig szerelmes férjét, Leót. A férfinak újra magába kell bolondítania a feleségét, hogy megmenthesse a házasságát. Rachel McAdams és Channing Tatum nagyon cukik együtt, a történet pedig vérbeli zsepigyilkos darabnak ígérkezik.

Miért várjuk?
Mert 2012-ben nagy hiány lesz az olyan könnyfacsarósan romantikus drámákból, amiben a szereplők nem egy századdal ezelőtti kosztümöket viselnek.


Wanderlust

Magyar bemutató: március

Ugyan kellett neki egy kis idő, de mostanra Hollywood is felfigyelt a válságra, ezért már az onnan érkező filmek is elkezdtek a témára reflektálni. Az sem akadály, ha a műfaj éppen romantikus vígjáték. A Wanderlust egy olyan házaspár története, akik az állásuk hirtelen elvesztése miatt bátor lépésre szánják el magukat: beköltöznek egy hippiszellemben élő kommunába, ahol a füvezés a mindennapok része, ahol esténként együtt énekelnek egy szál gitár kíséretében a tábortűz körül, ahol a nudizmus önkifejezés, és ahol megengedett a szabad szex. Vajon megerősíti vagy tönkreteszi mindez Jennifer Aniston és Paul Rudd kapcsolatát?

Miért várjuk?
Mert a film forgatásán jött össze a bulvárlapok két legújabb hőse, a Jennifer Aniston – Justin Theroux páros. Talán ha figyelünk, elkaphatjuk a pillanatot, amikor először néztek egymásra ÚGY.

2 nap New Yorkban
Magyar bemutató: április

Woody Allen francia női megfelelőjét Julie Delpynek hívják. Igazi nagyvárosi neurotikus, akinek folyton problémásak a pasiügyei, és mindennek tetejébe még a családja sem egyszerű eset. Az első rész párizsi eseményei után Marion már szakított Jackkel, de New Yorkban él, és kettejüknek született egy szép gyermeke. Amikor a családja Franciaországból látogatóba érkezik, a nő megijed, hogy a karakán szülei nem fognak kijönni a nagyon más kulturális hátterű új pasijával, Mingusszal (Chris Rock). Antiromantikus vígjáték várható sok szövegeléssel a szerelem haláláról.

Miért várjuk?
Mert már a 2 nap Párizsban is csodálatosan humoros és elgondolkodtató volt. Ugyanaz készítette a folytatást is, és mi bízunk benne.

Lazacfogás Jemenben
Magyar bemutató: március 1.

Egy kőgazdag arab sejk a sivatag közepén szeretne lazacra horgászni. Ehhez az első ránézésre képtelen ötlethez kér fel egy halszakértőt (Ewan McGregor alakításában) az álma megvalósításához, aki ugyan töméntelen zsetont kap a munkáért, mégsem tud hinni a dologban. Hogy ez miért romantikus film? Mert részben arról szól, hogy ha hiszünk benne, akkor akár a legvadabb álmaink is megvalósulhatnak, meg persze azért is, mert van benne egy erős szerelmi szál McGregor és a mindig csodaszép Emily Blunt között.

Miért várjuk?
Mert Lasse Hallström (Árvák hercege, Csokoládé) rendező az érzelmek előcsalogatásának mestere Hollywoodban, és mindig heves támadást tud intézni a könnyzacskóink ellen.

The Artist
Magyar bemutató: tavasz

A francia Michel Hazanavicius úgy gondolta, hogy ha már egy némafilmsztárról forgat filmet, stílusos lesz, és maga sem nagyon használ majd hangot. Kisebb csodaszámba megy, hogy az elképzelése megvalósítására pénzt is kapott. Az Artist főhőse a némafilmek korszakának egyik legnagyobb csillaga, aki sajnos a hangosfilm érkezésével lejtőre kerül, de közben beleszeret egy fiatal táncosnőbe, akivel együtt vészeli át a szakmai válságát. Érzelmes mozi, ami megmutatja, hogy a mozgóképnek hang nélkül is lehet bája.

Miért várjuk?
Mert 85 évvel a némafilmek halála után valaki ismét mert némafilmbe fogni, ami sorra nyeri a díjakat, akárhol tűnik fel, és az Oscarra is komoly esélyesként tartják számon. Kell ennél több érv?

What to Expect When You’re Expecting
Magyar bemutató: tavasz

Bár a Szilveszter éjjel óta tudjuk, hogy az igazi történettel nem bíró, de rengeteg sztárt felvonultató alkotások nem lesznek feltétlenül jók a bennük szereplő nagy nevektől, azért a What to Expect When You’re Expecting koncepciója mégis izgalmasnak ígérkezik. A mozi öt párt mutat be, akik körülbelül egy időben kénytelenek szembenézni a gyerekvállalás tényével. Gyerek után sóvárgó Jennifer Lopez és pocakos Cameron Diaz is lesz itt, de az előzetes alapján a nagy hasú Elizabeth Banksnek jut majd a legtöbb poén.

Miért várjuk?
Mindig vicces látni, ahogy az emberek (pláne a pasik) próbálnak megbirkózni az első gyerek okozta sokkal.

Ötéves jegyesség
Magyar bemutató: július

Sokunk ismeretségi körében akad olyan pár, akik jó ideje jegyben járnak, mégsem látható semmilyen fejlemény, ami az esküvő felé mutatna. Egy-két év után mindez kezd elég kínossá válni a rokonság szemében, a filmben megjelenő öt év pedig olyan sok, hogy általában ennyi idő után már el sem jutnak az oltárig. Az Ötéves jegyesség humora az olyan, mindenki által jól ismert szituk kellemetlenül humoros tolmácsolásával játszik, mint amikor a rokoni látogatásnál a nagymami megkérdi tőlünk az asztalnál, hogy mikor lesz már unoka…

Miért várjuk?
Mert Jason Segel és Nicholas Stoller a Lepattintvában megmutatták, hogy jó érzékük van a romantikus vígjátékokhoz, ráadásul ennek az előzetesén többet nevettünk, mint egy tűrhetőbb vígjátékon összesen.

Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész
Magyar bemutató: november 15.

Túl vagyunk az esküvő ünnepi pillanatain, a nászút romantikáján és a szülés pokoli fájdalmán, és többé azon sem kell izgulnunk, hogy Bella vajon vámpírrá válik-e. Megszületett a bébi is, de egy dolog még hátra van: egy jó kis vámpírháború. Cullenék megpróbálnak szövetségeseket gyűjteni, hogy ellen tudjanak állni a bosszúszomjas Volturi támadásának. Közben pedig szokás szerint tombolnak az érzelmek, és minden bizonnyal nem maradunk felsőruházat-mentes jelenet nélkül sem Jacobbal és/vagy Edwarddal.

Miért várjuk?
Mert ez most már tényleg a történet vége lesz.


A nagy Gatsby

Magyar bemutató: december

Egy kis monumentalitásért Baz Luhrmann (Moulin Rouge, Ausztrália) nem megy a szomszédba. A nagyzolás iránti vonzalma kiteljesítéseként az amerikai irodalom egyik leggrandiózusabb (rossz nyelvek szerint az egyik legunalmasabb) regényét vitte filmre illusztris szereplőgárdával (Leonardo DiCaprio, Carey Mulligan, Tobey Maguire). Az alacsony sorból magát a leggazdagabbak közé felküzdő, majd egy férjes asszonyba beleszerető Gatsby története igazi klasszikus, de reméljük, nem fogunk úgy elaludni a moziban, mint Jim Carrey közönsége az Ember a Holdon azon jelenetében, amikor egy maratoni előadás keretében a színész felolvassa hallgatóságának a teljes regényt.

Miért várjuk?

Mert amíg mindenki a 2012-es év Oscar-esélyeseiről beszél, addig mi már előre gondolkodhatunk egy 2013-as reménységen.

Exit mobile version