Valentin-napi teszt cikk

nlc | 2005. Január 23.
Hogyan nyújtsam be az adóbevallásom, ha még eddig nem foglalkoztam ilyesmivel? Hogyan intézhetem el a lakcímváltozásommal kapcsolatos kötelességeimet? Hogyan essek túl az autóm lecserélésén?

Sikerült neki, bejutott a műsorba, felfüggesztette tanulmányait az egyetemen és minden energiájával a versenyre koncentrál.

– Hallottam, hogy a Megasztár előtt lényegében még soha nem álltál színpadon, igazából csak egyszer léptél fel a barátaid előtt. Milyen volt az a koncert?

– Tavaly nyáron az egyik barátom felhívott, hogy csináljunk egy kerti bulit. Egyszerűen összegyűltünk a házuk kertjében a barátainkkal, a családdal, és egy teadélután keretében tartottunk egy koncertet. Néhány hét alatt készültünk fel, egy szőnyeget raktunk le a földre, azon játszottunk.

– Tanultál korábban énekelni?

– Még középiskolás koromban jártam énekkarba hetente háromszor, ezt leszámítva egyáltalán nem. Inkább a fürdőszobában a dezodorosflakont használtam mikrofonnak, és úgy gyakoroltam. De volt, hogy a telefonkagylóba énekeltem, vagy bármibe, ami mikrofonhoz hasonlít.

Exit mobile version