Boszorkánykonyha

nlc | 2006. Február 06.
Azt mondják, a szerelemben minden megengedett. Van, aki bármire képes, hogy a kiszemelt alanyt megszerezze. Ha másként nem, hát be kell vetni egy kis varázslatot!

Omnia vincit amor, azaz a szerelem mindent legyőz – állapították meg bölcsen az ókorban. Ennek igazsága mit sem változott néhány ezer esztendő alatt.
A szerelem ma is minden fölött diadalmaskodik, néha még  a józan ész fölött is. A különféle szerelmi praktikák mellett számos boszorkányság és bűbájosság is bevethető. Ezeket néha még azok is alkalmazzák
a cél érdekében, akik egyébként nem hisznek bennük.

Modern praktikák

A boszorkányos szerelmi kötésekbe vetett hitet még a huszonegyedik század sem tudja megingatni. Hiába, a szerelem örök! Modern mágusok, illetve boszorkányok alapvető tanácsaiból állítottunk össze egy csokorra valót.

• Hogy szerelmes legyél

Holdfényes éjszakán tegyél egy kis dobozkába néhány csepp illatos növényi olajat, egy fürtöt saját hajadból, néhány levágott körömdarabkát, valamint egy kevés koriandert, köményt és csipetnyi sáfrányt!
Ezután a dobozkát kösd át aranyszínű zsinórral.
Végül – mintegy áldozati ajándékként – emeld fel a dobozt az éjszakai égbolt felé, és kérd a sors segítségét.

• Hogy új partnerre találj

Válassz ki valamilyen ezüstből készült, hozzád illő kis figurát. Az alma a kitartást jelképezi, a létra a haladást, a delfin a szerelmet. A figurát selyemszalaggal kötözd egy rozmaringághoz, majd a holdkorong növekedése idején többször nyújtsd az ágat és a figurát az ég felé!

• A riválisod legyőzéséért

Írd fel egy fehér papírlapra a riválisod nevét, utána a papírt tedd be a jégkockakészítő tálkába. A papírt két kis ezüstfigurával együtt (az egyik a rivális boldogságát, reményeit, a másik pedig magát a riválist jelképezi)
tedd be a mélyhűtőbe, és hagyd ott egy héten keresztül.


• Hogy fokozd párod szerelmét

Telihold idején vágj félbe egy nagy lila káposztát. A káposzta két fele közé helyezd a kedvesed fényképét, valamint a saját fényképedet. Ezután a két felet szorosan fogd össze és tekerd át fóliával, majd tedd be a káposztát a hűtőszekrénybe. Hét napon keresztül hagyd ott, azután éjszaka ásd el! Meglátod, az eredmény önmagáért beszél majd!    

• Etesd-itasd!

Régen a leggyakoribb praktika az volt, hogy a kiszemelt férfit mágikus erejűnek vélt étellel vagy itallal kínálták. Például a bazsarózsa friss szirmaiból préselt pépből csepegtettek a borospoharába. De akadt ennél jóval furább recept is: két galamb szívét megsütötték, megszárították, és a pogácsa lisztjébe keverték. Hogy a bűbáj biztosabb legyen, a leányzó hüvelykujjáról lekapart körömreszelékből is került egy kevéske a tésztába. Ha a legény túljutott a súlyos gyomorrontáson, már lehetett is tervezni az esküvő időpontját.
A férfiak pedig azon mesterkedtek, hogy a lány hajából megszerezzenek néhány szálat. Ha sikerült, akkor azt a boldog legény rákötötte jobb lábának nagyujjára, és megnyugodhatott, hogy a lány szívét immár rabul ejtette.

• Hogy a régi bánat elmúljon

Tarts egy bükkfalevelet a szíved fölött, és éjszaka titokban finoman töröld meg vele alvó párod homlokát. A levelet ezután helyezd egyik kedvenc könyved lapjai közé, és egy hónapon át a könyvre feküdve aludj!


• A kapcsolat megszilárdulásáért
Három (körülbelül hetvenöt centiméter hosszú) vörös selyemszalagból fonjál copfot, és rögzítsd a hajadhoz. Ez  a legegyszerűbben egy homloktáji masnival oldható meg. A szalagot napkeltétől napnyugtáig hagyd a hajadban. Minél többet gondolj a kiválasztott személyre, és közben a csészéjéből vagy poharából igyál vizet. Azt kell kérned az égtől, hogy érzelmeidet minél jobban megismerje a kiszemelt, és kapcsolatotok megszilárduljon, fejlődjön, majd kötelezzétek el magatokat egymás mellett.


• Hogy megkérje a kezed

Újhold idején saját, illetve kedvesed nevét hímezd egy kis selyemkendőre. Majd a kendőt húzd át egy aranygyűrűn, ezután köss rá csomót. Aztán rejtsd el a lakásban, és huszonnyolc napon át hagyd ezen a rejtekhelyen a selyemkendőt.

Exit mobile version