Ági története is nem hétköznapi: “Két évig vártunk rá, hogy teherbe essek. Az orvosom azt mondta, ne adjuk fel, a mesterséges megtermékenyítés előtt próbáljak meg mindent. Leszoktam a kávéról, nem ittam alkoholt, utóbbit a férjem sem. Általában csak olyan ételt vettem meg, amiben nem volt tartósító, elkezdtem sportolni, és életmódot váltottam. Mindig a legújabb lehetőségbe kapaszkodtam, attól reméltem a csodát. Eleinte izgatottam vártam a teszteléseket, később már akkor sem csináltam, ha késett. Egy csomót olvastam a neten, meg akartam tudni, másoknak hogy sikerült teherbe esni. Írtam olyan sorstársaknak, akiktől vigaszt, biztatást reméltem, és jót tett, hogy olyanokkal tudtam megbeszélni az érzéseimet, akik megértettek.
Megnyugodtam
Voltak, akik népi praktikákat ajánlottak, meg naptármódszert, de volt, aki azt mondta, ne várjunk tovább, és kezdjük el a mesterséges megtermékenyítést. Mivel két évet kínlódtunk már akkor, arra jutottunk, hogy nincs más hátra, belevágunk. Azt hiszem, akkor szállt rám valami nyugalom, amit azelőtt nem éreztem. Nagyon megviselt, hogy meddő vagyok, és amikor erre az útra tértünk, két év stressze szakadt fel bennem. Bejelentkeztünk az orvoshoz, de csak 3 hónap múlva lett olyan időpont, ami mindenkinek jó volt. Közben lazább lettem, és a férjemmel is jobb lett a viszonyom.
Két hónap múlva késett a menstruációm, és megfordult a fejemben, hogy talán terhes vagyok. De nem vettem tesztet, csak miután eltelt két hét, és olyan tüneteim lettek, amilyeneket még eddig nem tapasztaltam. Egyre izgatottabb voltam, és bár nem vallottam be magamnak sem, nagyon reménykedtem benne, hogy csoda történt, és terhes vagyok. Egy szombat reggel csináltam meg a tesztet, azt akartam, hogy a férjem is ott legyen. Leült mellém, és én csak szorítottam a kezét. De szinte nem is kellett várnunk, a két csík csak úgy világított. Én zokogtam, a párom fel sem fogta percekig. Az a hétvége volt az egyik legszebb az életemben.