Minden szülő átérzi majd a tetőtől talpig krémben ázó kislány fotóját

nlc | 2017. Július 13.
Valószínűleg elég sok szülő tapasztalatból tudja, hogy elég a másodperc tizedrészére félrenézni ahhoz, hogy a rend káoszba forduljon. Az alábbi fotó ennek újabb - azért eléggé vicces - bizonyítéka.

Amikor azt mondják, a gyerekek folyamatos figyelmet igényelnek, azt úgy értik, a gyerekek folyamatos figyelmet igényelnek. Erről feledkezett meg Sharan Kaur Gandhi, aki naiv módon azt hitte, hároméves kislánya éppen délutáni alvását élvezi, pedig a cuki gyerek ennél sokkal jobb elfoglaltságot talált.

 

A kislánynak valahogy sikerült megkaparintania a krémet anyukája fiókjából, és biztos, ami biztos, jó alaposan bekente magát vele. A szülőket eléggé lesokkolta, mikor rátaláltak a krémben fürdőző gyerekre, de még a kicsi is meglepődött, mikor meglátta tükörképét.

Sharannak egy órányi mosdatásba került, hogy elfelejtette, az ördög (meg a kislány) sosem alszik.

Nézegess még több vicces fotót gyerekekről az NLCafén:

 

Metro

Exit mobile version