FINA 2017: Máris rekordot hozott a vizes vb

MTI/NLCafé | 2017. Július 14.
Még el sem kezdődött, de máris rekordot döntött a 2017-es FINA vizes világbajnokság. A pénteken kezdődő eseményen több mint kétszáz ország versenyzői vesznek részt.

Rekordrészvétel mellett kezdődik meg a FINA 2017 vizes világbajnokság pénteken Magyarországon – jelentette be Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A július 30-ig tartó elit vb-re 2400 versenyző és 1600 akkreditált kísérő érkezik, míg az augusztus 7. és 20. között sorra kerülő masters vb-re 12 ezer nevezés futott be.

A vizes vb-nek két, ingyenesen megtekinthető megnyitója lesz, az egyik pénteken 21 órától Budapesten, a Hotel Intercontinental előtti pesti Duna parton, a másik szombaton délelőtt Balatonfüreden. Borsa Miklós tájékoztatása szerint péntek este a fővárosi megnyitó idején a környéken teljes légtér- és hajózárat rendelnek el, így a drónozás is tilos lesz.

A rendezvény miatt a belvárosban pénteken 18 órától szombaton hajnali 4-ig jelentős forgalmi korlátozásokra lehet számítani, ezért az érdeklődőket arra kérte, hogy tömegközlekedési eszközökkel, vagy kerékpárral érkezzenek, legalább egy órával a kezdés előtt.

Itt szurkolhatunk a magyaroknak

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta, a vizes vb magyar résztvevőinek nemcsak a vb versenyhelyszínein, hanem a két budapesti és egy balatonfüredi szurkolói zónában is meg lehet drukkolni. A Margitszigeti Atlétikai Centrumban egészen augusztus 20-ig színes programokkal, gasztronómiai egységekkel és vásárlási lehetőségekkel várnak mindenkit. 

A sajtótájékoztatón bemutatták a vizes vb imázsfilmjében szereplő vízi állatokat, amelyek köztéri szobrok formájában a világbajnokság helyszínein is láthatók. Szőke Gábor Miklós alkotásai a hat sportághoz kapcsolódnak:

Grandiózus megnyitó lesz

Borsa Mikós emlékeztetett arra, hogy a budapesti megnyitó egy 120 perces, összmagyar művészeti előadás lesz, ezer fellépővel, köztük ötszáz táncossal, 150 modellel, önkéntesekkel, sportolókkal és magyar olimpia bajnokokkal.

A megnyitó a víz, az élet, a víz a sport, a víz és Magyarország kapcsolata köré lesz felépítve. Lesz fényfestés, tűzijáték, szökőkutak és lesznek programozott drónok is.  A technikai háttérért felelős cég az ECA2, amely a sanghaji világkiállítás és a pekingi olimpia megnyitóján mutatta már be tudását. Ami itt péntek este lesz, azt Európában eddig még sohasem lehetett látni” – mondta Borsa Miklós.

A szóvivő megerősítette, hogy a július 30-án a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő záróünnepség is ingyenes lesz, de aki szeretne elmenni az eseményre, annak előtte regisztrálnia kell.

A vizes ilágbajnokság alatt minden belépő szigorú biztonsági ellenőrzésen esik majd át, és azt is megemlítette, hogy a helyszínekre professzionális – levehető objektívvel rendelkező – fényképezőgépeket, valamint videokamerákat tilos lesz bevinni. Ugyancsak nem engedik be a lelátóra az A3 méretűnél nagyobb csomagokat sem. 

“Hátizsákot be lehet vinni, de nagyobb sporttáskát például már nem” – jelentette ki Borsa Mikós.

Az óriás-toronyugrásnak otthont adó Batthyány téri helyszín teljes egészében július 23-ára, az edzések első napjára lesz kész, de ott már csak a kiegészítő létesítmények, többek között a médiafalu és a lelátó kialakítása van hátra. Hozzáfűzte: mivel a masters világbajnokság programjában az óriás-toronyugrás nem szerepel, ezért a torony felépítményét július 30. után elkezdik bontani, az alapja viszont megmarad, hogy szükség esetén később, például a 2020-as Európa-bajnokság során is használni tudják.

 

Exit mobile version