Zöld kávé, természetes választás

nlc | 2013. Május 11.
Egyre többször hallhatunk a zöld, vagyis a pörköletlen kávébabból készült termékekről, amelyek legnagyobb vonzereje éppen a természetességükben áll. Lássuk, pontosan mi mindenért is szerethetjük a zöld kávét!

Azoknak, akik napi 2-3 csészével is elfogyasztanak kedvenc kávéjukból, és bármikor szívesen leülnek szeretteikkel egy-egy gőzölgő, aromadús ital mellé, de mindig mindenben szem előtt tartják a természetességet, érdemes szokásos feketéjük mellett legalább kísérleti jelleggel megismerkedniük a zöld kávéval. Hogy miért is? Milliónyi ok szól az ízek és a megszokott színek terén való nyitottság és a kísérletező kedv mellett. Lássuk, melyek is ezek.

Harmonikus zöld

A zöld szín amellett, hogy a szemünk számára a legpihentetőbb, sokat ígérően harmóniát, egészséget sugall. Szimbolizálja a fejlődést, miközben a szellemet is kitűnően inspirálja. A tavaszi időszak legjellemzőbb, üdítő színe ez, ami – ahogyan a kávé is – a frissesség ígéretét hordozza magában. Igaz, a legtöbben mégsem ezt társítanánk automatikusan a kávéval, hanem a feketét. Pedig a zöld kávé elnevezés közel sem véletlen. Ugyanis nemcsak gondosan pörkölt kávészemekből készülhet a csészénkbe kerülő finom, forró ital, hanem pörköletlen zöld kávészemekből is. Az ebben a formában felhasznált kávék természetes anyagokban gazdagok, amiket a pörköléssel egyébként elvesztenének.

 

Persze előfordulhat, hogy valaki sem a természetességről, sem pedig a pörkölt kávé gazdag aromáiról nem akar lemondani. A különleges, gazdag aromájú blendeknek köszönhetően ma már a pörkölt és a pörköletlen (vagyis a zöld) kávészemek keverésére is van példa. Így egyszerre élvezhetjük a szellemi éberséget, frissességet fokozó kávézás során a gazdag aromákat és a természetességet. Válasszunk bátran 100% kávéból készült instant kávét, ami koffeintartalma által aktivizál és természetességével hozzájárul belső harmóniánk megteremtéséhez is.

A fekete kávéhoz hasonlóan a zöld kávét, valamint az ebből készült blendeket is többféleképpen fogyaszthatjuk.

 

Ne sajnáljuk belőle a tejet, tejszínt, ha úgy szeretjük, de a markáns ízvilág bátran megbirkózik – a természetesség jegyében – egy kanál finom mézzel is!

Exit mobile version