Ajándékozz filmet karácsonyra!

B.E. | 2013. December 14.
Mese a kicsiknek, tinifilmek a kamaszoknak, romantika és vígjáték anyunak, valamint kaland és akció a pasiknak. Nem tudod, milyen filmmel lepd meg szeretteidet karácsonyra? Segítünk!

Kicsiknek

Szörny Rt. és Szörny Egyetem
Azoknak a táborát erősítem, akik szerint a Shrek 2.-t már kár volt legyártani, és a Jégkorszak első része is pont elég volt számomra. Ennek ellenére nem vagyok a folytatások ellen, hiszen a Toy Story összes részét díszdobozban őrzöm. Hogy a Szörny Rt. első része után érdemes volt-e egy „előzmény” másodikat forgatni? Nos az unokahúgom szerint mindenképpen, bár ahogy ő fogalmazott: „okosabban tették volna, ha az iskolás résszel kezdik” – 9 éves, ő a törzsközönség, tuti igaza van. Most mindkét részt egyszerre veheted meg csemetédnek a fa alá.

Tom és Jerry: Filmhősök gyűjteménye
Három DVD és két megunhatatlan rajzfilmfigura. A novemberben megjelent Tom és Jerry-kollekcióban az a jó, hogy a szülők is pont úgy élvezhetik, mint a gyerekek. Ha nem vagy biztos abban, hogy ez kerüljön-e a fa alá, hallgasd meg a Tom és Jerry főcímzenéjét kicsit másképp!

Disney-klasszikusok gyűjtemény 1–2.
Pinokkió, Bambi és a 101 kiskutya. Klasszikus mesék, melyek világító szörnyek és robottá változó autók nélkül is képesek lekötni a gyerekeket. A második gyűjteményben Dumbo, Pocahontas és Mulan szórakoztatja a legkisebbeket, a kérdés már csak az: Hol van a kis hableány?

Kamaszoknak

One Direction: This Is Us
Egy valamirevaló bandának dukál egy saját dokumentumfilm. A One Direction már túl van a koncertfilmen, Justin Bieber is nagyon nyomul, hát kijöttek egy saját dokumentumfilmmel. Az ajánló szerint a mozi magával ragadó, közvetlen és részletes betekintést nyújt az öt szupersztárrá lett brit srác hétköznapjaiba. Ha mi nem is értünk egyet, a gyerek biztosan!

A Karib-tenger kalózai gyűjtemény
„Nagyon izgultam a forgatás előtt, hisz mégiscsak ő volt Barbossa kapitány!” – nyilatkozta egy mindössze 17 éves színésznő Geoffrey Rushról a napokban. Kínomban pedig majdnem lefejeltem az asztalt, mert nekem a tehetséges Geoffrey Rushról hamarabb eszembe jut a Király beszéde, a Ragyogj! vagy az Elizabeth, mint a kalózos mozik.

Emlékezz rám!
Nem a legújabb Robert Pattinson-film, ellenben a legjobb. Ha már rongyosra nézte a kamaszkorú gyerekünk a vérszívók történetét, akkor ideje beruháznunk az Emlékezz rám! mozira. Ráadásul egy olyan drámai történet elevenedik meg a képernyőn, ami még a szülőket is magával ragadja majd.

Nőknek

Tajtékos napok
1946-ban jelent meg Boris Vian Tajtékos napok című regénye, amely a szerelem mindent elsöprő erejét semmi mással össze nem hasonlítható módon mutatja be. Mi más lenne szebb ajándék nőknek, mint minden idők egyik legmeghatározóbb szerelmes alkotása? Michel Gondry rendezésében lenyűgöző formában elevenedik meg Boris Vian fantasztikusan egyedi, szürreális világa.

Női szervek
A tökéletes limonádé film minden nőnek, aki már unja a véget nem érő tehetségkutatókat, és szórakoztató műsorokat, a hidegben pedig egyáltalán nem akar moziba menni. A bevállalós FBI-ügynök, Sarah Ashburn és a nagyszájú bostoni zsaru, Shannon Mullins nem is lehetnének különbözőbbek, mégis kénytelenek összefogni, hogy lekapcsoljanak egy kegyetlen drogbárót.

Rubint Réka, 2013: Totális alakreform – Feszesítés
Schobert Norbi nejének legújabb testedzős „mozija” jó ajándék lehet hölgy ismerőseinknek, de csakis akkor, ha ő kéri! Ellenkező esetben egy rejtett üzenetnek veheti, mellyel az alakját próbáljuk kritizálni, és nincs rosszabb, mint a „haragszomrád” karácsony.

Férfiaknak

Maffiózók – a kihagyhatatlan sorozat
November elején dobták piacra a Maffiózók sorozat (Sopranos) összes évadát tartalmazó, 28 lemezes DVD-gyűjteményét. Mindez nem véletlen, hiszen a főszereplő James Gandolfini júniusi halála után ismét hatalmas lett a kereslet a kultsorozat iránt. Ahelyett, hogy dicshimnuszokat zengenék a Maffiózókról, Sopranos egyik 1991-es interjújából mutatok az egy idézetet: „Tony Soprano karaktere illik hozzám. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok gengszter, és vannak más aspektusai is, amikkel nehezen azonosulok, például hogy az erőszak gyakori eszköze. Ugyanakkor a legtöbb dologban, ami számít, meg kell mondjam, hogy igen, Tony olyan, mint én.”

A hobbit: Váratlan utazás – bővített, extra változat
Elismerem a Gyűrűk Ura-filmek és a Hobbit sikerét meg a belefektetett munkát, de számomra a „mennek, mennek, harcolnak, vándorolnak, vándorolnak, harcolnak, énekelnek, mennek, mennek harcolnak…” nem opció szombat estére. Ellenben a legtöbb pasinak igen. Nekik pedig ideális választás lehet az ötlemezes bővített kiadású Hobbit. Soha nem látott jeleneteket és többórányi extrát tartalmaz, köztük a forgatásról készült exkluzív felvételeket és a film alkotóinak audiokommentárját.

Másnaposok-trilógia
Las Vegas – Thaiföld – Las Vegas egyetlen éjszaka alatt. Persze csak akkor, ha egyetlen este alatt nézi meg valaki Todd Phillips trilógiájának mindhárom részét. Ennek az ajánlatnak pedig egyetlen férfi sem nagyon tudna ellenállni.

Exit mobile version