A Karácsony a keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepe, az adventi ünnepkört zárja le. Karácsonykor a keresztény ember Jézus Krisztus, a Megváltó születését ünnepli. Karácsony idején mindig is volt ünnep: a pogány időkben a téli napfordulót ünnepelték ilyenkor, Rómában december 17. és 25. között zajlott a szaturnália, ami a termékenység ünnepe volt. Karácsony ünnepét i. sz. 325-ben, az első nikaiai zsinat után tették december 25-re.

A XVI századi reformáció révén a keresztény hitélet egyes elemei a templomokból az otthonokba "költöztek", így alakult ki Németországban a karácsonyfa-állítás hagyománya, ami a XVIII századot követően Európa-szerte elterjedt.

Maga a karácsony szó bolgár közvetítéssel az ószláv nyelvből származtatható. Bolgárul jelenthet napfordulót, macedónul pedig konkrétan karácsonyt is. Az 1267-es Kassai Kódex szerint karácsony szavunk elődje a kerecsen. Ennek oka, hogy a honfoglaló magyarság a téli napfordulót sólymok reptetésével ünnepelte volna. Régi magyar elnevezés szerint Kiskarácsony január elsején, Nagykarácsony pedig december 25-én van. A magyar néphagyomány szerint a karácsonyi asztalt fedő abroszból vetették jövő tavaszon a gabonát, a bő termés érdekében. Az asztalra szórt magot a lábasjószág kapta, hogy jól tojjon. Az asztal alá pedig szalmát vetettek, amit aztán a jószág alá, vagy agyümölcsfa ágaira tettek, a szaporulat érdekében. A gazdasszony vacsora alatt nem állhatott fel az asztal mellől, hogy tyúkjai jól tojjanak.

A betlehemezés is régi magyar népszokás, Karácsony előtt. A Szent Család otthonát, a templom alakú Betlehemet két angyal viszi, három pásztor kíséretében, utóbbiak tréfás beszélgetést folytatnak. Szatmárban a kompániát egy betyár és egy huszár teszi teljessé.