Az ápolói munka nagyon sok nehézséggel jár, mind lelkileg, mind fizikailag. Napi 12-14 óra munka, szembesülés nehéz sorsokkal, a születés és az elmúlás örök párhuzamának átélése bizony nem könnyű feladat. Mások iránt elfogyhatatlan tisztelettel, szeretettel, empátiával kell rendelkeznünk. Még akkor is, ha bántanak bennünket.
Mi tudjuk, a megváltozott egészségi állapot bárki éltének egyik legnagyobb próbatétele. Mindenki eltérően reagál egy betegség tényére: a kezdeti lázadástól a keserűségig, a vádaskodástól a megnyugvásig rengeteg fázison megy keresztül. Különbözőek vagyunk mindannyian, amit az egyik ember akár komolyan sem vesz, azt meglehet, hogy egy másik tragédiaként éli meg. Ez szinte minden alkalommal rajtunk csapódik le, hiszen mi állunk a tűzvonalban. Tudnunk kell kezelni az ilyen helyzeteket ahhoz, hogy az együttműködés és így a gyógyulás sikeres legyen.
Ahhoz, hogy el tudjuk viselni a sors embertársainkra mért tragédiáit, rettenetesen erős lélekre van szükségünk. Nincs olyan helyzet, amely hidegen hagyna bennünket, gyakran nehéz könnycseppek gördülnek végig arcunkon. Olykor elbújva a függöny mögött, egymás vállára borulva, a nap végén, az úton hazafelé, vagy éppen otthon, mikor ránk zuhannak egy nehéz munkanap történései…
Persze vannak örömteli pillanatok is – ha visszaadunk egy életet, és csendesen, mosolyogva köszönünk el, mikor végül hazamegy a beteg. Ez a dolgunk – mondjuk –, majd meghatódva búcsút veszünk. Aztán még egy perc, és megyünk is tovább.
Mindezt az emberek nem látják. Ahogyan azt sem, hogyan, néha milyen rettenetes szenvedés után ér véget egy élet. Mi kénytelenek vagyunk végignézni, és segíteni, hogy békesség uralkodjon a beteg lelkében az utolsó pillanatban. És mi vagyunk azok is, akik lemossák utoljára élettelen testét… Senki nem látja, mi zajlik ott belül egy-egy búcsúnál, milyen iszonyatosan nehéz ez.
Kicsit mások vagyunk mi, mint a többi ember. A civil életünket is láthatatlan hálóként szövi át a segítségnyújtás, az empátia, a szeretet. Jobban értékeljük illékony kis életünket, az egészséget, könnyebben meglátjuk a mindennapok csodáját, és segítünk megláttatni másokkal is.
Mi, ápolók, gondozók, segítők, akik a betegágy mellett állunk, azért vagyunk, hogy téged szolgáljunk tudásunkhoz, emberségünkhöz méltóan. Melletted álljunk és vigasztaljunk életed legnehezebb és legtragikusabb időszakában, legyünk számodra egy híd az élet és halál között. Magunk elé helyezünk minden pillanatunkban téged, sorsod mindennél fontosabb nekünk. Amely bizony mélyen megérint, de könnyeinket már nem láthatod, mert elrejtjük előled. Nekünk nem számít, ki vagy, honnan jöttél, merre mész. Gazdag vagy szegény vagy-e. Az sem érdekel, fehér vagy fekete a bőröd színe, az meg aztán végképp nem, politikailag hova tartozol.
Mi csak azt látjuk: Itt és most ránk van szükséged.
Csodálatos hivatás a miénk, még ha olykor könnyes is. De minden nehézség ellenére úgy érzem, a legemberibb, ami a világon létezik!
Ápolók az NLCafén!
- Feleségül vette ápolója a 4 éves rákos kislányt – fotók
- Megható videó a 90 éves ápolónőről, aki ma is dolgozik
- Ápolók, a mosolygós angyalok
- Szegény kórház – “A legtöbb ápoló már csak hivatástudatból dolgozik”