Amikor hazavittük a kislányomat anno a kórházból, hosszú éjszakákat töltöttem egy ülőlabdán, miközben a magyar népdalkincs még számomra is ismeretlen szövegeit próbáltam feltérképezni az interneten, hogy legalább magamat ne unjam annyira, ahogy rugózom hajnali kettőtől mondjuk fél ötig. Aztán viszonylag hamar az első fog is útjára indult, persze mindenki lehurrogott, hogy a három hónapos babák nem fogzanak, pedig én a szívem mélyén éreztem, hogy de bizony, az lesz az, és két hét múlva meg is jelent az első nyuszifogacska. Aztán amikor kicsit utánaolvastam a gyerekes-babás irodalomban annak, hogy mire is számíthatok az elkövetkezendő pár évben, hamar rájöttem, hogy a fogzásból egyenesen fogunk belecsúszni a dackorszakba és így tovább és így tovább.
Most, amikor ülök a lakásban kómás fejjel egymást követő 6-7, gyerekköhögéstől át nem aludt éjszaka után, gondoltam, összeírom, nagyjából hogyan követhetik egymást az események. Nem kell megijedni, a végén persze lesz egy kis feloldozás!
Éjszakázás az újszülöttel
Erre nem lehet felkészülni, kicsit egy kiképzőtáborhoz hasonlít. Sokan már ilyenkor kezdenék a trenírozást, hogy alvásra neveljék az ordító csomagot, de nem érdemes. Ebben az életszakaszban vélhetően egyet tehetünk: elfogadjuk a helyzetet. Vannak babák, akik jobban alszanak, vannak, akik egyáltalán nem hajlandók. Vannak, akik csak kendőben, vannak, akik bölcsőben, vannak, akik csak karban. Semmilyen szabály nincs, végig kell próbálni mindent – és közben túlélni.
Fogzás
Szintén csodálatos és hosszasan vesézhető életszakasz. Az aranyszabály, mely szerint nincs szabály, itt is igaz. Vannak babák, akiknek meg sem kottyan, vannak, akik alaposan megszenvedik a fogzás hosszú hónapjait, az egész családdal együtt. Nálunk több csúcspont is emlékezetes, az egyik már-már abszurd pillanat az volt, amikor a kislányom kínjában valami strandpapucsot kezdett rágni, ettől az ínyén lévő vérhólyag szétpukkant, és egy szolid vércsík kezdett el csorogni a szája szélén. Praktikák persze vannak, érdemes körülnézni ebben a cikkben, de tuti megoldás persze itt sincs.
A szavazók többségének véleménye szerint:
Újszülöttkor
Szeparációs szorongás
A szakemberek nagyjából nyolc hónapos korra teszik a kezdetét, de a végét nem nagyon határozzák meg. Ranschburg tanár úr és a saját gyerekorvosunk szerint hatéves korig bármikor előjöhet, és ezt alá is tudom támasztani. Tehát egyáltalán nem meglepő, ha a három és fél éves gyerek csak úgy tud elaludni, ha szoros emberfogásban a homlokunkhoz nyomja a homlokát. A pózt megbontani nem szabad, mert álmában is visszahúz. A népszerű nevén az anyafórumokon „szepiszori” néven emlegetett jelenség rohamokban jön és soha nem tudhatjátok, mikor csap le legközelebb.
Gyerekbetegségek
A közösségbe kerülő kiskorúak hamar produkálják az összes klasszikus tünetet. Hányós-fosós, köhögős, füles, torkos, van itt minden. A szürke, esős napon végtelenre állított Krtek (kisvakond) playlistet hamar megtalálja ilyenkor mindenki, főleg ha közben dolgoznia is kellene. Egy dologgal nem érdemes ilyenkor foglalkozni: a lakás állapotával. A katasztrófa sújtotta területek állapotát a Richter-skála nem biztos, hogy jellemezni tudná. Több gyerek esetén ez még jobb, hiszen egymást is körbe tudják fertőzni. Sőt, az is biztosra vehető, ha az egyik gyerekünk köhögős volt, akkor a második „füles” lesz, és a nagy nehezen megszerzett „guglitudásunkat” hamar kidobhatjuk a kukába.
| Kapcsolódó cikkeink: |
Dackorszak
Megjelenését 24-40 hónapos kor között szokták valószínűsíteni a szakemberek, de miután a gyerek egyéniségének fejlődése 40 hónapos korára nem fejeződik be, ezért a dackorszaknak sincs akkor vége. Eszközként kizárólag a humort és a kreativitást tudnám említeni, bár egy-egy élesebb helyzetben humorunk van legkevésbé. A „befeszülés” sajnos biztosan nem segít. Ha valaki végképp bedobná a törölközőt, már tanfolyamokon is tréningezhetjük magunkat, ezt is kipróbáltuk, és már most elárulhatjuk: nem hülyeség. Hamarosan erről is részletesen beszámolunk, addig is kitartást mindenkinek!
Persze a fent leírtak nem azt jelentik, hogy a kisgyerekkor egy folyamatos horrortúra, de kalandosnak mindenképpen bátran mondanám. És persze minden baba és kisgyerek teljesen más, van, amelyik kis buddhaként végigmosolyog mindent, és van, aki elsírja magát, amikor megkapja a legjobban vágyott kisautót: „de hiszen ez nem is piros, pedig én azt akartaaaam”!
És tegyük hozzá, a szülői idegrendszerek sincsenek egyformán kipárnázva, de nincs olyan reménytelen helyzet, amit némi humorral és jó adag kreativitással ne lehetne megoldani – vagy legalábbis túlélni végül!