Baba

Lehet-e a nyuszika gyermekből bátor oroszlán?

Ami gyerekkorban a legmélyebben bevésődött a tudatalattinkba, az határozza meg, hogy későbbiekben hogyan érzünk, gondolkodunk, cselekszünk.

Látod, hogy valami nincs rendben a gyerekkel: szorong az iskolában; azt mondogatja, hogy ő ügyetlen, és úgysem sikerül a feladat; netán ő az, akit a játszón kiközösítenek; esetleg bepisil éjszakánként, pedig nincsen rá orvosi, szervi magyarázat. Lehet ezeken változtatni? 

Lehet-e a nyuszika gyermekből bátor oroszlán?

Minden ember önmagáról alkotott elképzelése, az énképe a gyermekkor során alakul ki, és nagyjából hatéves korban állandósul. Ez az amigdala, az agy kritikus gondolkodásért felelős részének kifejlődésével esik egybe. Az ezt megelőző időszakban a gyermek agya olyan, mint egy szivacs: minden, amit lát, hall, érez, az úgy igaz, ahogy elhangzott, és az úgy van, ahogy látta. Az információ egyenesen íródik be a tudatalattiba, és ott is marad.

Például ha azt hallja a szüleitől, hogy „jaj, de kis butuska vagy!”, akkor ez íródik be a tudatalattijába. A tekintélyszemélytől szerzett információ önmagáról, a világról, a dolgok értelmezéséről bevésődik és rögzül. Mindez azért fontos, mert a kisgyermekkorban kialakult énkép határozza meg, hogy milyen felnőtté válunk, hogy az önértékelésünk pozitív vagy negatív lesz. A szülők, a család szerepe ezért kritikus az ember életében: a gyermekkorban kapott batyut egy életen át cipeljük.

Egy Ausztráliából eredő módszerrel viszont hatéves kort követően is alakíthatjuk még a gyermek énképét. A SleeptalkTM módszert egy pszichoterapeuta házaspár: Joane és Jim Goulding találta ki azzal a céllal, hogy esélyt adjanak lányuknak, Michelle-nek, aki gyermekkori fejlődési rendellenességgel született, amihez később figyelem- és tanulási zavar is társult. Munkájuk során gyakran alkalmaztak hipnoterápiás módszert, innen jött az ötlet, hogy alvás közben, a REM-szakaszban szintén tudnának hatni a lányukra, ami ébrenlét alatt lehetetlen volt.

Építs tűzfalat a gyermeked lelke köré

 A lány most 48 éves, férjezett, és szintén fogyatékos párjával önálló, teljes életet él. Dührohamai megszűntek, a figyelemzavara is enyhült. Egészséges nem lett, de boldog.

Sok szülő gondolja úgy, hogy szerető légkört biztosított gyermeke számára, és nem érti, mégis miért frusztrált a gyermeke. Nos, minden szülőnek vannak rossz beszólásai, lehúzó kritikái, amelyek sok esetben véletlenül csúsznak ki. Az évek alatt felhalmozott nevelési hibákat, önbizalom-romboló mondatokat is kijavíthatjuk, és egyfajta érzelmi tűzfallal vértezhetjük fel a gyermeket, ami megvédi a „támadásoktól”. Egy negatív önértékelésű gyermek érzékenyen reagál a negatív kritikára, míg a pozitív önértékelésűről az lepattan.

Beszélj hozzá álmában!

A módszer lényege, hogy az alvó gyermeknek egyértelmű, pozitív üzeneteket adjunk át. Az alvásciklusok közül a REM-szakaszban érjük el a gyermek tudatalattiját, és ekkor kell elmondani neki azokat a válogatott, letisztított mondatokat, amelyeket a módszer kitalálói az elmúlt negyven év alatt csiszoltak tökéletesre. A mondatok lényegében megerősítést adnak a gyermeknek arról, hogy őt a szülei szeretik, és ő rendben van úgy, ahogy van. Őt olyannak szeretik, amilyen önmaga.

Gerely Miklós
Gerely Miklós

A módszer lényegét képletesen Gerely Miklós, módszer hazai bevezetője a bográcsgulyás főzéséhez hasonlította: az alapanyagokat feltesszük főni, majd egy idő után megkóstoljuk.

Ha elsóztuk az ételt, akkor leemeljük a fedőt és teszünk bele egy kis krumplit, majd tovább főzzük. Ismét kóstolunk, és ha még mindig sós, akkor megint egy kis krumpli megy bele. A gyermek önértékelését is így, apránként alakíthatjuk.

Éjszaka picit eltoljuk a fedőt, azaz hozzáférünk a tudatalattijához, gyorsan szeretetteli üzeneteket teszünk bele, majd a fedő ismét visszakerül.

Szerethető vagy!

A SleeptalkTM módszer első szakasza mindig az alapozás, a „szerethető vagy” üzenetek bevitelével egy erős lelki tűzfal kiépítése. Van, akinél nincs is többre szükség, de vannak speciális problémák, mint például a figyelemzavar, az ágyba pisilés, a testvérharc, a szeparációs szorongás, vagy az iskolai terrorként ismert bullying, ahol már az adott problémára kialakított mondatokat ültetjük a gyermek tudatalattijába. A módszer meghonosítója szerint minél korábban kezdjük el pozitív mondatokkal bombázni a gyermeket, annál hamarabb érünk el eredményt. Kamaszkorban már nem a szülők, a család véleménye számít leginkább, hanem a kortársaké, ezért még a kamaszkor előtt tudunk alakítani a gyermek énképén, és fontos, hogy még kamaszkor előtt vértezzük fel őt, hogy megfelelően tudja szűrni a róla szóló információkat.

A folyamat kétoldalú: a sok pozitív, szeretetteli üzenettől nemcsak a gyermek vértezi fel önmagát, de a visszajelzések alapján sok szülő érez erősebb érzelmi kötődést a gyermeke iránt, amióta kimondja, hogy mennyire szereti. És nem csak akkor, amikor alszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top