Elsőre furcsának és szokatlannak tűnnek a módszerei és – ahogyan erre számítani lehetett – megosztóak, ám ha nem is mindenben adunk neki igazat, a feltevése elgondolkodtató. Az “iskolaalapító” egy Amerikában élő magyar hölgy, Magda Gerber, aki örülne, ha látná, milyen rengeteg hívet szerzett ott, ahol a gyerekeket eddig agyonkényeztették: Hollywoodban.
Extrém sport?
A gyereknevelés sok szempontból olyan lett, mint egy extrém sport: a kérdés az, hogyan lehet minél jobb, minél sikeresebb, minél intelligensebb szupergyereket nevelni a bébikből. Még meg sem tanulnak járni, de már úsznak, játszószőnyegen “kapcsolatokat építenek”, és olyan videót bámulnak, amely olvasni tanítja a még csak gügyögőket, vagy legalábbis jó alapot ad a kínai nyelv tanulásához. Megállásról szó sem lehet. Az Egyesült Államokban néhány évvel ezelőtt a “tigrisanyáké” volt a terep, akik csúcsteljesítményű csemetéket gyártottak, és a kiabálás is az eszköztárhoz tartozott (például: “Ha még egyszer rosszul ütöd a skálát a zongorán, elveszem az összes plüssállatodat, és elégetem őket!”), majd a francia mamák diktálták a divatot, akik nem gügyögnek, és nem aggódják magukat halálra. Az az amerikai szülő, aki mindezeket megelégelte, és attól is megcsömörlött, hogy a gyereket folyamatosan dicsérnie, kényeztetnie és kihívások elé állítania kell, a RIE (Resources for Infant Educarers, ejtsd: “ráj”) filozófiájában menedékre lelhet.
A RIE elgondolás alapja, hogy a szülők “méltóságteljesen” bánjanak a gyerekkel. A módszer szülőanyja a már emlegetett, magyar származású Magda Gerber, aki a múlt század negyvenes éveiben Los Angelesben telepedett le iparmágnás férjével. A Sorbonne-on tanult, három gyereket nevelt. Fordulópontot azt hozott az életében, amikor egy árvaházba jelentkezett önkéntesnek, és a híres Pikler Emmi gyermekorvos mellett dolgozott. 1978-ban Tom Forrest gyermekneurológussal az ő nevelési elveit dolgozták át, ez lett később a RIE alapja.
Gügyögni tilos
A legmerevebb RIE-hívők hosszú, felnőttes párbeszédeket folytatnak a gyerekükkel, mert a cukiskodás, gügyögés nem megengedett. Annak idején Gerber azt a példát hozta az anyukáknak, hogy tegyék félre a telefont, mielőtt a babát etetik, fürdetik vagy pelenkázzák, és részletesen kommentáljanak: “félreteszem a telefont, hogy senki ne zavarjon, mert most csak veled akarok lenni”. A RIE-szülők hangosan elmesélik, mi történik a gyerek környezetében. Milyen hangokkal, arcokkal, mozgásokkal találkozik a kicsi, hogy ne csak megtörténjenek vele a dolgok, hanem a gyerek gondolkodását, érzéseit is bekapcsolják a folyamatokba.
Az elfoglalt mama – hogy mégis megeresszen egy telefont – nem ültetheti a gyerekeket ringó székbe vagy járókába. A ringó szék – szerintük – nem tartja tiszteletben a baba igazi érzéseit, mert azért találták ki, hogy kiiktassa a gyereket, ne zavarjon tovább. A síró babát nem csitítgatják, nem vonják el a figyelmét, hanem hagyják, hogy levezesse a feszültséget, és megkérdezik, miért sír. A RIE-hívek elleneznek mindent, ami nem tiszteli a babát, nemcsak a ringó széket, hanem a csőrös csészét, az etetőszéket, a járókát, a bébihordozót és a járókompot is, amelyet Gerber egyszerűen mozgó börtönnek nevez. És ő még nem is láthatta, hogy mi minden lesz majd a piacon 74 évvel később…
Kezdetleges játékok
A RIE-s játékok egyszerűek: mintás kendő, fakanál, műanyag szűrő: hogy beindítsák a képzeletet és segítse a motorikus készséget. “A gyerekeknek nem kellenek játékok” – állítja a legújabb RIE-biblia szerzője, Deborah Solomon. A csörgő sem megengedett, ahogyan a cumi sem. (“A cumi egy dugó. A gyerek abbahagyja a sírást, de a kérdés marad: a gyereknek van joga sírni?”) A RIE felszólít, hogy a gyermek érzéseit születésétől fogva ismerjük el, és hagyjuk, hogy kifejezze őket – nem kell a szülőkhöz igazítania azokat. “Unalmas lehet gyerekekkel bezárva lenni, szeretjük, ha elvannak valamivel, nézegetik a falat, miközben ide-oda ringatóznak a székükben. Érdemes azon gondolkodni, hogyan lehet jobban lekötni őket.” – magyarázza Deborah Solomon.
Van, amin már nem lehet nevetni
Arra már nehezebb magyarázatot találni, hogy a RIE-szülők miért nem ringatják gyermeküket elalvás előtt, és ha játék közben sem csiklandozzák őket, hol van abban a tisztelet? A gyerekek verekedésébe sem avatkoznak be, a józan ész határain belül: “El lehet képzelni, emiatt hányan viccelődnek és kritizálják a RIE-t. Ó, látom, hogy vered a kis Johnnyt. Igen, látom, hogy most belökted Johnnyt a medencébe. És most nézed, ahogy Johnny megfullad” – meséli el a képzeletbeli jelenetet Heidi Fugeman Lindelof, a Lost sorozat egyik producere, aki maga is RIE-anyuka.
Egy RIE óvodai uzsonnán a helyzet annyira elfajult, amin már nem lehetett nevetni. “Egy gyerek, akin csak egy pelenka volt, és óriási volt, mint egy mini-Spartacus, asztalokat kezdett borítani a padlón békésen játszó társaira. Egyet sikerült is felkapnia, és társai felé dobta. Az anyukák ijedten néztek, de senki nem csinált semmit. Sosem szabad beavatkozni. Végül felálltam, és azt mondtam, mi a …t szórakozunk itt? Ez veszélyes. Felkaptam a gyerekem és kivittem, és az anyukák ugyanígy tettek. Lázadás, lázadás!” – írta Annabelle Gurwitch író.
Nincs dicséret, nincs elvárás
A RIE-módszer szerint a felnőttek a gyerekek mozgását nem irányítják, nem fegyelmezik, nem kritizálják. Nem hisznek a dicséretekben: nem akarják, hogy a gyerekek úgy érezzék, elvárásokat kell teljesíteniük. A gyerekeket nem fektetik hasra, hogy erősödjenek, mert az alapító, Magda Gerber azt tanította, hogy ne tegyék a gyereket olyan testhelyzetbe, amilyet önállóan nem venne fel vagy nem tud belőle kikerülni: így építenek a szülők empátiájára.
Egy anyuka, Emma Gray, kétgyerekes művészeti tanácsadó azért kedveli a RIE-t, mert sokkal magabiztosabb és figyelmesebb anya lett tőle. A legelején kritikusan ízekre cincálta a módszert, majd egy idő után megtetszett neki. A RIE-szülők számára megkönnyebbülés, hogy nem kell a gyerek érdeklődését folyamatosan fenntartani. A “csinálj kevesebbet, figyelj meg többet” mottó arra bátorít, hogy a szülő megbízzon az ösztöneiben, a gyerekek pedig tudatosabbak és magabiztosabbak legyenek. Azoknak, akiknek nem elég egy kézikönyv, hogy megismerkedjenek az alapvetésekkel, tréningekre mehetnek, ahol megtapasztalják, milyen, amikor kézzel etetik őket, kritizálják őket, míg a földön játszanak, elhanyagolják őket, vagy éppen csüngnek rajtuk.
A gyerek legyen gyerek!
A RIE-pártiaknak abból van elegük, hogy az amerikai 16 milliárd dolláros játékipar és a 49 milliárd dolláros bébikellékbiznisz azt az üzenetet hordozza, mintha a szülők tartanának a gyerek valódi természetétől, de legalábbis nagy adag irracionalitásként tekintenek rá. Az üzleti világot nem érdekli, amit a gyerekek korai fejlődésével foglalkozó pszichológusok már tudnak: hogy ünnepelni, örülni kell a gyerekek gyerekségének, éretlenségének, hiperérzékenységének, kontrollnélküliségének és gátlástalanságának – ettől lesznek olyan kreatív lények, akik gyorsan tanulnak. A gyerekek az emberiség Kutatás & Fejlesztés osztálya, a brainstormerek – írja Alison Gopnik gyermekpszichológus, a Philosophical Baby szerzője.
Míg a RIE egyeseknek egy gondolkodásmód, másoknak egy divatmánia, amely szélsőséges és nevetségesen kényelmetlen követelményeket állít a mai szülőkkel szemben. Igaz, hogy Magda tanítványai sokkal szigorúbbak, mint amilyen ő maga volt. Azt mondják, azért, mert “nem klónok”, mindannyian mást tettek magukévá a tanításaiból. Gerber szándéka szerint azt szerette volna, hogy irányt mutasson a szülőknek, és ne vakon kövessék. Távol állt tőle, hogy kritika nélküli elfogadják elveit. Abban hitt, hogy mindenkinek az a jó, ha saját maga találja meg a választ egy-egy problémára, sosem az volt a cél, hogy bárki rosszul érezze magát és a tökéletességet hajszolja.