Peller Mariann: Túlféltem a fiamat?

Peller Mariann | 2014. Április 04.
Azt hiszem, sok első babás kismamához hasonlóan, Kornélt enyhén szólva is túlféltettem, különösen az első fél évben. Szinte senkit sem akartam a közelébe engedni, nehogy elkapjon valamit az épp fejlődésben lévő, sérülékeny kis szervezete.

(Hozzátartozik az igazsághoz, hogy télen, a legfertőzőbb időszakban jött világra a kincsünk.) Drága szüleink és a nővérkém csak orvosi maszkban közelíthették meg a pici babát a születése utáni hat hétben. És őszintén, még a nyolcadik héten is nehezemre esett elfogadni, hogy már egyáltalán nincs szükség ilyen fokú elővigyázatosságra. Minden más kedves érdeklődőt féludvariasan elutasítottam! Mondván: majd gyertek vissza, ha már megerősödött, és vége az influenza- és egyéb fertőző időszaknak!

Vendégeknek váltófelső

Ettől függetlenül féléves koráig minden rokonnak volt nálunk legalább egy váltófelsője, amit én magam fertőtlenítettem. Csakis ebben vehették kézbe a picit (igen alapos kézmosás után, amit szívem szerint még ellenőriztem is volna, de tudtam, hogy ezzel végképp elvetném a sulykot). Szerencsére családunk tagjai igen türelmesek, így angyalian mosolyogtak rám, és úgy tettek, mintha megértenének, sőt semmi kivetnivalót nem találnának a túlzó féltésemben. De ha egyszer a kisbabák szervezete a legsérülékenyebb, ugyanakkor a leginkább befolyásolható. Ebben a korai időszakban, élete első ezer napján alakulnak ki az anyagcsere-folyamatok, az egyes vitaminok és tápanyagok felszívódásának képessége, valamint az immunrendszere, és nagyon nem mindegy, hogy Kornél később hogyan küzd majd meg a betegségekkel.

A nagymama közbelép

Édesanyám vette a vakmerő bátorságot, hogy leültessen, amikor féléves lett a fiam, és elmagyarázza olyan kedvesen, ahogyan csak ő tudja a földön, hogy nem lesz baj, ha Kornél teste és szervezete lassan találkozik némi kosszal is. Vagy esetleg más emberekkel, főleg gyerekekkel, és talán azok bacijaival. Különben is, egy rendes kisgyereknek meg kell ennie legalább pár kiló koszt, hogy erősítsük a védekezőképességét. Nekem persze, kicsit más elképzeléseim voltak az erősítésről: teszem azt, kiegyensúlyozott táplálkozás (a szoptatás mellett), a legfontosabb vitaminok adagolása, na meg egy jó magas torony, ahonnan se ki, se be, úgy 20-30 évig, ilyesmi…
De olyan meggyőzően érvelt, hogy egy hét múlva ott voltunk egy zenés foglalkozáson, a legközelebbi játszóházban. Őszintén megörültem, hogy aznap reggel rajtunk kívül csak három másik gyerek volt jelen az anyukájával. Kornél is majd kiugrott a bőréből – pedig ilyentájt már aludt akkoriban –, mert végre közvetlen közelségbe kerülhetett azokkal a csodálatos kis lényekkel, akiket nap mint nap tátott szájjal, áhítatosan figyelt a játszótéren, tisztes távolságból, a babakocsija biztonságából. Jó, ahogy most ezt leírom, be kell látnom, lehet, hogy nem is kicsit estem túlzásba. De tegye a szívére a kezét minden friss anyuka, hát nem szeretnénk mindentől megóvni azt a drága lényt, akit sok fáradsággal és kínnal a világra hoztunk, és akiért minimum életünk végéig felelősséget vállaltunk?!

A fertőtlenítés azért marad

Míg a többiek ugráltak, táncoltak, tapsikoltak az ismerős dallamokra, Kornél csak feküdt a pociján, és tátott szájjal kapkodta a kis fejét. Nem mosolygott, ahhoz túlságosan koncentrált a rengeteg új impulzusra – tipikus pasi. Az egyik csúcspont a foglalkozás végén jött el, amikor besötétítették a szobát, és le kellett heverednünk a “varázsszőnyegre”, ami visszahozott bennünket a valóságba. Csak egyetlen pillanatig volt csend, amíg az óvónő bekészítette az utolsó dalt a CD-lejátszóba, amit az én szemfüles kis fickóm ki is használt, és elengedett egy hosszan kitartott, horrorfilmbe illő, garatból felszakadó hörgést. Elnézést – mondtam én rögtön –, mostanában ezzel tölti ki a csöndeket! Természetesen nevetésbe fulladt a relaxációs utazás, mindannyiunkat visszarántott a valóságba ez a kis hörgő törpe.

A másik csúcspont pedig az volt, amikor kicsit később, a szabadfoglalkozás során elé tettem háromféle játékautót. Egy teherautót, egy macis kisautót és egy sötétkék-ezüst sportkocsit. Na, melyiket választotta? Naná, hogy a sportautót! Apukája rég volt ennyire büszke… Én azonban már kevésbé, amikor azonnal a szájához emelte, és már csócsálgatta is. Miközben elővettem a bio-cumifertőtlenítő törlőkendőt, rá is kérdeztem, szokták-e valahogy tisztítani ezeket a játékokat. Megnyugtattak, hogy pár naponta elmossák mosogatógépben őket. Aha, az jó – és közben alaposan áttörölgettem (szinte a festéket is ledörzsöltem róla). De jelentem, semmi baja nem lett! És azóta tényleg sokat lazultam ezen a téren. Azért egy-két fertőtlenítő kendő és a házilag kevert fertőtlenítő folyadék, amit Ökoanyutól lestem el, mindig a kezem ügyében vannak, biztos, ami biztos…

Exit mobile version