Járvány a szegedi gyerekklinikán: egy újszülött meghalt

nlc | 2014. Április 08.
Ugyanaz a fertőzés ütötte fel fejét, mint tavaly augusztusban Miskolcon, amikor is 10 nap alatt 9 koraszülött halt meg.

Kiürítik a szegedi gyermekklinika újszülött intenzív osztályát, a részlegen szombat óta zárlat van. Öt csecsemő fertőződött meg súlyos tüdőgyulladást okozó klebsiella baktériummal. Egyikük, akinél más társbetegségek is voltak, vasárnap meghalt, a többiek állapotát stabilizálták – írja a Délmagyar.

“A közismerten veszélyes, tüdőgyulladást okozó baktérium jelenlétét szombaton több csecsemőn is észlelték” – nyilatkozta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Mivel az osztályon kisbabák vannak, a látogatási korlátozás a szoptatós anyákat nem érinti. Rajtuk kívül azonban minden csecsemőhöz csak egy látogató mehet be, és nekik is kerülniük kell a bőrkontaktust. A csecsemőket a klinikán belül, elkülönítve helyezik el, a tervek szerint az osztályt csütörtökön vissza lehet költöztetni.

Tavaly ennél is súlyosabb eset történt: augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött intenzív centrumában.
Az egyik csecsemő édesapja akkor úgy nyilatkozott, annak ellenére, hogy korábban született, egészséges volt a kisfiú, és azért tették inkubátorba, mert alig egy kilót nyomott. “A bajok egy gyulladással kezdődtek – idézte fel az apa, aki feljelentést tett a  rendőrségen. – A kisbaba lázas lett, gyulladást kapott, a vérében gombák tűntek fel, és gyomorfertőzést kapott.” A szülőknek állítólag annyit mondtak, hogy antibiotikumot kap a gyermekük.

Az intézményben rendkívüli vizsgálatot rendeltek el, amiből az derült ki, hogy “több okuk is volt a haláleseteknek, az elvégzett vizsgálat szerint az orvosi ellátás minden esetben a szakmai szabályai szerint történt. A járványügyi, epidemiológiai és szakfelügyeleti vizsgálat megállapította, hogy a koraszülés, az alacsony születési súly, alapbetegségek, illetve az ebből adódó rosszabb életkilátások és a bakteriális fertőzés okozta járvány egyaránt szerepet játszottak a halálesetek bekövetkeztében.

A Klebsiella
Az Enterobacteriaceae család egyik jellemző nemének tagja.
Nem mozgékony, ún. laktóz-fermentáló, anaerob baktérium. Megtalálható ugyan a száj, a a bőr és a belek normál baktériumflórájában is, de ha belégzik, súlyos tüdőfolyamatokat indíthat el. A leggyakoribb fertőzés, amit okozhat, a tüdőgyulladás és a hörghurut, elég gyakran kialakulhat tüdőtályog, gennyesedés.

Az bebizonyosodott, hogy augusztus 2. és 10. között járvány volt a koraszülött- és újszülött-pathológiai osztály 1. emeleti C részlegén. A járványt a Klebsiella pneumoniae nevű baktérium okozta, amely a koraszülötteknél súlyos megbetegedést (tüdőgyulladást) válthat ki. Ez a kórokozó érzékenységének megfelelő antibiotikumok adta védelmet is áttörheti. Az elhunyt csecsemők esetében is ez történhetett, mindannyian antibiotikumos kezelés alatt álltak – közölték.

A minisztériumi közlemény akkor emlékeztetett arra, hogy az elhunyt csecsemők valamennyien koraszülöttek voltak. Mint írták, a koraszülöttek a gyenge immunrendszerük miatt érzékenyebbek a fertőzésekre.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a kórház az ilyenkor megszokott módon, és nem SMS-ben értesítette a szülőket a csecsemők haláláról.

Exit mobile version