“A legnagyobb ajándék a gyereknek egy testvér” – mondogatták a nagyszülők addig, amíg a nagylányom egyke volt. Hároméves korában megszületett a második, majd kisvártatva a harmadik gyermekem is. Ám a legidősebb egyáltalán nem érezte úgy, hogy a tesók születésével ajándékot kapott volna, inkább azt pedzegette, nem lehetne-e visszavinni a tesókat a kórházba. És ott is hagyni őket… örökre.
A gyerekeim közti kapcsolat mára már rendeződni látszik; egyre többet játszanak együtt, segítenek egymásnak, sőt még vigyáznak is egymásra, de azért egy-egy sírásba torkolló veszekedés, szócsata vagy lánybunyó a napi program része.
Első, második, sokadik
Amennyiben nem ikrekről van szó, úgy mindegyik gyermeknek más, egyéni tapasztalata van a családon belül – sorolja a testvérkapcsolatot befolyásoló tényezőket Fehér Andrea pszichológus, aki maga is három gyermek édesanyja.
Az elsőszülött esetében – akinél a narcisztikus hajlam is erősebb – a kistestvér érkezése nagy törést jelenthet. Évekig csak ő volt a fontos, csak rá figyeltek, és az édesanya, aki eddig vele foglalkozott, most a picivel törődik. Még a nagyszülők, barátok, vendégek is a kis újszülöttől vannak elájulva, és akik eddig őt dicsérték, most a másikat ajnározzák.
Egy második gyereknek már nem jelent ekkora törést egy újabb testvér, mivel ő sosem volt a figyelem egyedüli élvezője.
Ezt én is megtapasztaltam; a második lányom sosem féltékenykedett a harmadikra, sőt inkább anyáskodott felette.
Mikor jöjjön a tesó?
A gyerekek közötti korkülönbségnek is jelentős a szerepe abban, milyen lesz köztük a viszony. Hét év vagy annál nagyobb korkülönbség pszichológiai értelemben már nem is számít testvérkapcsolatnak, habár egy ennyi idős gyerek is lehet féltékeny – árulja el a tapasztalt szakember.
Ahol viszont nagyon pici (egy év) a korkülönbség, ott a testvér léte természetes a másiknak, olyan, mintha ikrek lennének. A kis korkülönbség inkább a szülőknek nehéz.
A legrázósabb időszak – amit az elsőszülött csemeténkkel mi is átéltünk – az, ha hároméves kor körül érkezik a kis tesó. Akkor kezdenek kirajzolódni az “énhatárok”, és kezdődik a dackorszak. Ha már kinőtte a gyerek az óvodáskori “csak rám figyeljenek” korszakot, akkor könnyebben fogadja a kicsi érkezését.
Csendestársat keresünk
A testvérek temperamentuma is befolyásolja a testvérviszonyt: két hasonló temperamentumú gyerek esetén több konfliktusra számíthatunk. Egy élénkebb, pörgősebb gyerek mellé jobban passzol egy nyugodtabb, elfogadóbb testvér, de azért jobb tisztán látni: ezt a dolgot nem mi döntjük el. A gyerekek temperamentuma már születéskor meglátszik. A szülők, elsősorban az édesanya vérmérséklete is hat a testvérkapcsolatra. Ahogy Andrea fogalmazott: “nem mindegy, milyen személyiségek kerülnek egy hajóba”.
Milyen batyut hozunk magunkkal?
A gyereknevelés során a saját gyerekkorunk élményeit éljük újra át, ezért a szülők viszonyulása saját testvérükhöz kihat a gyerekek közötti viszonyra. Meghatározó, hogy ellenséges és féltékenykedő vagy szerető és támogató légkör volt jellemző a szülők gyerekkorában. Ez persze nem azt jelenti, hogy aki nem jött ki a testvérével, annak a gyerekei szintén nem a legnagyobb barátságban fognak felnőni, de kihatással van a gyerekvállalásra.
8 tipp a testvérféltékenység kezelésére
1. Fogadjuk el az érzéseit!
Mi lenne, ha a férjed azzal jönne haza, hogy “édesem, nagyon szeretlek, de úgy érzem, hiányzik valami az életünkből, mondjuk egy másik feleség”, aki hamarosan meg is érkezik, és felforgatja az eddigi életed. Például elveszi a ruháidat, mert te már úgyis kihíztad, neki meg pont jó, ráadásul még a szülinapodra kapott laptopot is kölcsön kell neki adnod. Ha ellenvetésed lenne, akkor pedig rád szólnának, hogy ne légy irigy, add oda, és amúgy is, szeressétek egymást…
Ez a példa a Testvérek féltékenység nélkül című könyvből jól mutatja, mit érezhet az idősebb gyereked a kis tesó érkezésekor. Pont azt, amit te, ha új asszonyka jönne a házhoz. Engedjük a gyereknek, hogy szabadon kifejezze a rossz érzéseit, például ha azt mondja, vigyük vissza a kicsit a kórházba, akkor leszidás helyett fogadjuk el a testvér iránti negatív érzést.
Fontos viszont, hogy megfogalmazzuk azt, amit a gyerek valójában érez. Mondjuk ki, hogy e mögött mi áll. “Nehéz most neked. Minden erről a kisbabáról szól, és biztosan jólesne, ha megint annyi időnk lenne együtt, mint régebben. Szerinted mit tehetnénk, hogy jobban érezd magad?”
2. Adjunk feladatot a nagy tesónak!
A szülők sokszor túlféltik a kisbabát, és a nagyobbakat nem engedik a közelébe. Ha állandóan korlátozom a gyereket, akkor nem fogja a saját belső biztonságát és határait megtapasztalni. A nagyoknak feladatot kell adni, de fel kell állítani a szabályokat is a kicsi biztonsága érdekében. Például: megfoghatja a kis tesóját, de le kell ülni hozzá. El kell neki magyarázni azt, hogy egy újszülött nem tudja tartani a fejét, ezért nem lehet vele mászkálni, de ölbe veheti. A túlféltés is befolyásolja a testvérek kapcsolatának alakulását. A nagyobbak viszont hasznosnak és fontosnak érezhetik magukat a nekik kitalált feladatoktól.
3. Tanítsuk meg együtt játszani őket!
Meg kell mutatni a testvérnek, hogy hogyan tudnak jól együtt lenni a kicsivel: amíg nagyon pici a testvér, addig az idősebbet vonjuk be a folyamatokba: az etetésbe, altatásba, a pici gondozásába. Ha már nagyobbak, akkor a közös tevékenységek (játék, pancsolás) örömére vezessük rá őket. Szervezzünk olyan programokat, ahol felhőtlen, közös mókában is részük van.
Sokszor a nagy testvérnek addig nem érdekes a kicsi, amíg kúszni-mászni nem kezd, és megszerzi a nagy játékait. Mutassuk meg, hogyan kell elkérni egy játékot, és nem kitépni a másik kezéből. Ha sok tiltás van, akkor csak eltávolítjuk őket egymástól.
4. Szánjunk külön töltött időt mindegyikre!
A testvér érkezésével jóval több dolgunk lesz, mint előtte, és a sok napi teendő beszippantja a szülőket. A külön-külön töltött idő elsikkad, pedig nagyon fontos a rendszeresen megvalósuló “saját idő”. Az, amikor aktívan csak az adott gyerekre figyelünk, csak az ő történeteit hallgatjuk. Gyakran nehéz kivitelezni, de a gyerekek a napi 15 percet is meghálálják.
5. A gyerekek aktuális igényeire figyeljünk!
Előbb vagy utóbb minden szülő találkozik azzal a kérdéssel, hogy “Mennyire szeretsz engem?”. Ahelyett, hogy az egyenlő szeretetet bizonygatnánk, mutassuk meg a gyerekeinknek, hogy önmagukért szeretjük őket. Ez vonatkozik minden más igényre is, például ha a gyerek nyafog, mert a másik több kakaót kapott, akkor ne kezdjük töltögetni az ő poharába is, hanem kérdezzünk vissza: “szomjas maradtál?” Nem szabad azon idegeskedni, hogy mindenből egyenlő mennyiséget kapnak-e a gyerekek, inkább koncentráljunk a speciális igényeikre. Ez az időre is vonatkozik: ha ugyanannyi időt töltünk gyerekeinkkel, úgy fogják érezni, hogy nem töltünk elég időt velük.
6. Kerüljük a testvérek összehasonlítgatását!
A negatív összehasonlítást és a dicsérő összehasonlítást is kerüljük, mert mérgezi a testvérkapcsolatot. A “bezzeggyerek” címke ugyanúgy teher az egyik számára, mint a másiknak a negatív bélyeg. A dicsérő összehasonlítás káros hatásáról a fent említett könyvben olvastam az alábbi történetet; az édesapa a fiatalabb gyerekét “Aranyfürtöcskének” hívta, ami bosszantotta a nővért, mert úgy érezte, apja szeretete, figyelme csak a kicsire irányul. Így egy éjszaka, míg a család aludt, ollóval levágta Aranyfürtöcske haját.
A gyereket ne a testvéréhez viszonyítva, hanem önálló személyiségként értékeljük. Ha szerepekbe kényszerítjük a gyerekeinket, azzal rossz légkört teremtünk. Ez a légkör könnyen vezethet agresszióhoz.
7. Tartsuk észben, ki mekkora, és mit lehet tőle elvárni…
Szülés után az édesanya az újszülöttre hangolódik, és a nagyobbik gyerekétől többet kezd elvárni. Azzal, hogy ő “már nagy”, olyanokat várunk el tőle, amit nem tennénk, ha nem lenne ott a kicsi baba. Például ha egyszer már egyedül felöltözött, akkor ne követeljük, hogy mindennap tegye is meg. Az is fontos, hogy ne várjunk el a kistestvérrel kapcsolatos “felnőttes” felelősséget vagy munkát, például hogy ő vigyázzon rá, itassa, etesse – ez fölöslegesen terheli kettejük kapcsolatát.
A kis tesó érkezése után a nagyok sokszor elkezdenek piciként viselkedni (regresszió). A már szobatiszta gyerek esetleg pelenkát kér, vagy ő is cicizni akar. Nem kell pánikolni, ezek a látszólagos visszalépések arról szólnak, hogy ő is megkapja azt a gondoskodást és figyelmet, mint a kicsi, és ami fontosabb, ezen a módon tud azonosulni, kapcsolatba kerülni a kis tesóval.
8. Ki lehet borulni
Nem kell reklámanyának lenni, igenis ki lehet borulni, és kiabálni is lehet, mert így vagyunk hitelesek. Ha a gyerekek kifejezhetik érzéseiket, és szeretetben, biztonságban érzik magukat, akkor tudni fogják, hogy nekik itt helyük van, és a konfliktusok ellenére is jól fogják érezni magukat a családban. Mert nem az a jó család, ahol nincsenek konfliktusok, hanem az, ahol vannak megoldások.