“Néha furcsán néznek rám” – Egy férfi, aki tizenkét éve háztartásbeli apuka

Anyám borogass! | 2015. Március 18.
Brett és Maria ausztrál–olasz házaspár, tavaly költöztek Magyarországra. Négy gyerekükkel Brett maradt otthon az első kicsi születése óta, Maria pedig asztrofizikusként dolgozik abban az országban, ahol éppen állást kap. Én az egyetlen gyerekemet mindig szívesen viszem hozzájuk, mert a lakásban mindenki megtalálja a maga helyét, mindenkire figyelnek, de senkire sem zavaróan, és az egésznek valamiféle laza olasz nagycsalád hangulata van. Nagy a vidámság, kevés a feszengés.

A házaspár Ausztráliában ismerkedett meg, Brett napfizikát, Maria asztrofizikát tanult a melbourne-i egyetemen, és akkoriban még mindketten tudományos pályára készültek. Brettnek disszertációja megvédése után elege lett az akadémiai életből, programozóként helyezkedett el. A doktorátusa megszerzése után Maria Cambridge-ben kapott állást, ahova már együtt mentek.

Itt döntötték el, hogy ha megszületik az első gyerekük, a férfi marad otthon vele.

Úgy vélték, jobb vele lenni, mint azért dolgozni, hogy kifizethessék a kizárólag magánúton igénybe vehető bölcsődei ellátást. Mivel Maria szerette a munkáját, Brett pedig nem, egyértelműnek tűnt, hogy ki megy vissza dolgozni.

Első gyereküket három másik követte. “Mindig is nagycsaládot akartam. Három öcsém van Olaszországban, babákkal a környezetemben nőttem fel, és úgy éreztem, ez a legjobb dolog a világon. Eleve négyet szerettem volna, de a harmadik esetben, a negyven felé közeledve, úgy gondoltam, ez lesz az utolsó, több már mégsem fér bele. Még nem tudtam, hogy ikreket várok majd” – mondja Maria, majd hozzáteszi, hogy sosem érezte magát férfinek ebben a kapcsolatban.

Mind a négy gyerekét szoptatta, felkelt hozzájuk éjszaka, takarít, és esténként nem dolgozik,

hanem a családjával foglalkozik, sőt hétvégére sem megy el egyedül sehova, rosszul érezné magát, ha nem lehetne a gyerekekkel. De elismeri, van, amit a férje jobban csinál: kevésbé aggódik a gyerekekért, könnyebben veszi a dolgokat, és így a szervezés is gördülékenyebb. Mindketten hangsúlyozzák, a férfi-női szerepek nem cserélődtek fel attól, hogy Maria dolgozik, ők egyszerűen így tudják megosztani a munkát és a felelősséget.

Második gyermekük első éveit Hollandiában töltötte, ahol Maria akkoriban kutatott, most pedig, hogy az ikrek ötévesek, Magyarországra költöztek. Úgy érzik, az országváltásoknál jobban megviselné a gyerekeket, ha ők maguk bizonytalanok lennének, félnének a kihívásoktól, vagy nem lennének a helyükön az életben.

Lehetőségnek tekintik az új helyeket saját maguk és a gyerekek szempontjából, és azt remélik, a kicsik később ebből táplálkozni tudnak: nem ijednek meg az új helyzetektől, ismeretlen emberektől, idegen országoktól, és nagyobb rálátásuk lesz a világra.

“Az emberek néha furcsán néznek rám, amikor elmondom, hogy háztartásbeli apuka vagyok.

Van, aki gyorsan másra tereli a szót, vagy egyszerűen csak otthagy. De a barátaimat persze nem zavarja. Az első gyermekünk születése óta egyébként háborúellenes aktivista vagyok, majd politikai aktivista lettem, a demokrácia megújításának lehetőségein dolgozom angol kollégákkal, ami nem kevés munkával jár, ezt itthonról végzem; remélem, néhány éven belül jövedelmem is lesz belőle.

Egyébként nem zavar, hogy a feleségem keresi a pénzt, ahogy annak is örülök, hogy elismert a munkájában. Úgy látom, sok ember önbecsülését az határozza meg, hogy mi a foglalkozása, mi a munkája. Nekem erre nincs szükségem ahhoz, hogy úgy érezzem, értékes vagyok” – mondja Brett. Megjegyzi, hogy néha elképzeli, mi lett volna, ha megmarad programozónak. Lettek volna előnyei. Aztán vállat von, hogy ő most már így döntött.

Maria hozzáteszi, az, hogy ő sikeres tud lenni, a férjének is köszönhető, nélküle nem tudná teljesíteni mindazt, ami a tudományos élethez szükséges.

A család néhány éve körülutazta sátorral és autóval Ausztráliát. 

Maria hat hónap szabadságot vett ki, mert úgy érezte, túl sok energiát fektetett a munkába, és mivel örököltek, úgy döntöttek, ingatlan helyett egy régi álom megvalósítására fordítják a pénzüket. Hatan felkerekedtek, és megnézték a földrészt. Mert úgy gondolták, hogy egyszer élünk, és az a fontos, hogy együtt legyünk, és élményeket szerezzünk.

Brettel, Mariával és a gyerekeikkel egyszerűen csak jó együtt lenni. Talán mert ki tudtak alakítani egy olyan egyensúlyt, ami éppen nekik megfelel. Amiben a legtöbb szeretetet tudják adni egymásnak és a gyerekeiknek. Még ha más nem így képzeli is, és nem is ezt várja. De úgy tűnik: működik. 

Exit mobile version