Szeretem a kedvesem és imádom a másik kedvesem – mi ez a hülyeség, hogy le kell tagadnom? Beleszerettem valakibe, de veled is akarok maradni – miért kell választanom? Nem vallhatnám inkább be?
A nyitott szerelműek szerint szerethetsz kettőt is! De figyelj csak: hármat is!
Azt hiszem, a hagyományos válaszokat mindannyian tudjuk a fenti kérdésekre. Azt, hogy eleve lehetetlen kettőt szeretni, egyébként pedig rendkívül csúnya dolog fájdalmat okozni a partnerünknek azzal, hogy beszámolunk egy újabb vágyunkról, főként ha meg is éljük. Azt is tudjuk, hogy “azért kell választanod, mert csak. Mert vagy ő vagy én. És mert velem ezt nem teheted meg, nem vagyok a lábtörlőd, és bevallhatnád, sőt valld csak be, de el is hagylak, azt ugye tudod?”.
Emellett valószínűleg vannak őszintébb nemleges válaszaink, például mert úgy érezzük, ha a kedvesünk mást szeretne, ország-világ előtt megalázna minket. Vagy attól félünk, hogy a ránk szánt idő szenvedne csorbát. Vagy kiderülne, hogy már nem is vagyunk vonzóak számára. Ha pedig mi szeretnénk mást… akkor (megint) el kellene döntenünk, hogy ki mellett akarjuk elkötelezni az életünket mindörökre. És rosszabb esetben persze minden borulna. A ház, a gyerek, a biztonság.
A többszerelműek vagy nyitott szerelműek – idegen szóval magukat poliamornak hívók – viszont egy másfajta ötlettel állnak elő.
Elég különböző módon definiálják a szerelemhez való hozzáállásukat, de nagyjából mintha ezt mondanák: “szeress annyit, amennyit szeretsz, de csináld tisztán!”
Vagyis lehet akármennyi szerelmi kapcsolatod, romantikus elköteleződésed, de ez ne a klasszikus titkos megcsalás koreográfiája alapján működjön, hanem tisztázd az érzéseidet és elköteleződéseidet az összes féllel. Ez persze több szinten működhet. A most elindított riportsorozatból látni lehet majd, hogy vannak, akiknek a poliamoria az erotikus, lazán érzelmi kalandozást jelenti, másoknál szinte életre szóló elköteleződést, de több irányba, amelybe ugyanúgy apait-anyait és komoly figyelmet beleadnak, mint amit egy monogám természetű ember egy házasságba.
Megint másoknál szabad próbálkozást, esetleg közös, páros próbálkozást egy harmadik, esetleg negyedik fél megtalálására. Elképzelhető persze az is, hogy a poliamoria csak egy csapodár és figyelmetlen személy takarózása legyen a szokásaiért – bár egyes poliamorok ezzel nem vállalnak közösséget. Egyik interjúalanyom, Nóra, külön hangsúlyozta, hogy azért lenne fontos újra és újra kitárgyalni, mit értünk nyitott szerelem alatt, hogy az abuzív kapcsolatok, amelyekben az egyik fél arra használja a fogalmat, hogy a partnereit sakkban tartsa, és nem figyel arra, ezzel mekkora fájdalmat okoz, ne legyenek poliamoriának nevezhetők.
Egy poliamor kapcsolatban előfordul, hogy két személy egymásnak elsődleges partnere,
a többiek pedig ehhez képest helyezkednek el fontosságban, de az is elképzelhető, hogy akárhányan vannak, ugyanolyan jelentősek. Vannak párok, akik együtt járnak, esetleg együtt laknak egy harmadik személlyel, akinek lehet más partnere is időközben.
A poliamor életmód egyik alapvető kézikönyve a Dossie Easton és Janet W. Hardy által írt The Ethical Slut – Az etikus ribanc című munka, iránymutatást ad a poliamor és nyitott kapcsolatok felépítésére és működtetésére. A bevezetőben a szerzők ezt mondják:
“Szeretjük a kalandot. Az a szó, hogy »kalandozó«, sokszor pejoratív értelemben használatos, és arra utal, hogy a kalandkedvelő személy éretlen és hiteltelen, nem akar »felnőni« és »elköteleződni« egy monogám életmód irányába. Mi pedig azt kérdezzük: mi a baj azzal, ha kalandjaink vannak? Nem lehetnek kalandjaink, miközben gyereket nevelünk, házat veszünk, és elvégezzük azt a munkát, ami fontos nekünk?”
A könyv, ahogy sokan a poliamor életmódot élők közül is, azt állítja, hogy azok a szexuális és kapcsolatrendszerbeli elvárások, amelyeket majd mindannyian magunkénak tartunk, és amely szerint egyedül a monogám életformát tartjuk megfelelőnek, felnőttnek és elfogadhatónak, puszta társadalmi konstrukciók, és annak ellenére, hogy úgy érezzük, már nem tudnánk máshogy élni, fokozatosan leépíthetők és megváltoztathatók, már amennyiben akarjuk. Vagyis nem szükségszerű azt gondolnunk, hogy igazi intimitás egyszerre csak egy emberrel lehetséges, és hogy szexuális kizárólagosság kell a boldogsághoz.
Arrizaj Jovialis, a nyitott szerelmet kutató szerző-történész, akinek A szerelem eltitkolt története című könyve hamarosan megjelenik, amellett érvel, hogy a poliamoria az embernek természetesebb állapota, mint a monogámia, és arra hívja fel a figyelmet, hogy néprajztudósok és kultúrantropológusok régóta szembesülnek nem monogámián, hanem csoportházasságon alapuló törzsi társadalmakkal. Kutatásai alapján arra jutott, hogy néhány emberöltővel ezelőtt a nyitott szerelmet az ember természetes létformájának tekintették, és társadalmi megítélése sem volt a maihoz hasonlóan egyértelműen negatív. A személyes életében is nyitott szerelmet élő szerző úgy jellemzi a poliamor létet, miszerint
“itt minden újabb szerető csak egy tégla, egy szép mozaikkocka a boldogságunk várában, ami a személyiségfejlődésünket is ugrásszerűen megdobhatja, amennyiben a határaink átlépésére ösztönöz bennünket. Olyan lelki nyitottságot teremt, ami által többé-kevésbé azonosulunk a sokadik élettársunkkal is, gazdagodunk az élményeivel, tapasztalataival, szemléletével”.
Magyarországon a magukat poliamornak vallók – egyelőre – kevesen vannak, bár kérdés, hányan élnek nyitott szerelemben anélkül, hogy bárhogyan is definiálnák magukat.
A következő napokban és hetekben interjúkat olvashattok néhányukkal. Mindegyikükkel öröm volt beszélni, mindegyiküktől tanultam valamit.
Hogy a blogger mit gondol? Jó kérdés.
Talán azt, hogy elég nehéz letagadnunk, hogy a vonzódásaink gyakran többirányúak. A tanult formáink szerint szerethetünk egyszerre több gyereket, több háziállatot, több barátot, de szeretőt valamiért nem. Vajon miért? Az intimitás miatt? A szex miatt? Valami miatt nem. Ahogy az interjúalanyaim, úgy én sem értem teljesen a nemleges választ.
Másrészt ha mélyen belemegyek a gondolatkísérletbe, sokszor arra jutok, hogy bizony bonyolult lehet a poli-lét. Mert egy emberre figyelni is nehéz. Több lelkével törődni, megfelelő időt rászánni, figyelni, hogy ne érezze elhanyagoltnak magát, felelősséget vállalni érte – az nagyon durván hangzik.
Végső soron pedig azt gondolom, ami már más témák kapcsán is elhangzott és nem a szexről szól vagy a kapcsolatokról, hogy ha mindenki megtalálná a saját életében, hogy mi az a felállás, elköteleződés, kapcsolódási mód, amiben a legtöbb szeretetet tudja adni a környezetének, akkor jobb hely lenne ez a világ. Mindegy, hogy a kultúrához illik vagy nem illik az, amit csinál és ahogy csinálja, ha sok szeretet van, minden van. Poli vagy mono, egyre megy. Ha igazi szeretetet szül.
A kérdés csak annyi: hogyan tudsz jobban szeretni?