Ezt az egy kérdést mindenképp tedd fel a gyerekednek ma este

Kun Gabi | 2015. Június 06.
Aztán minden este. Az első és legfontosabb dolgunk, hogy jól szeressük a gyerekeinket, csakhogy ehhez tudnunk kell, hogy kell jól szeretni őket. A kérdés, ami egy kérdés mind felett: "miből érezted ma azt, hogy szeretlek?"

Sokszor mondjuk nekik, hogy szeretjük őket, ám azok csak szavak, még ha komolyan is gondoljuk és minden porcikánkkal tényleg így is érezzük. Minden ember máshogy érzi azt, hogy szeretik. Hogy szeretve van. Lehet, hogy az én szeretetnyelvem az, ha megölelnek engem, de az övék inkább a minőségi idő, amit eltöltök velük. 

A zsigereinkben érezzük, tudjuk a párkapcsolatainkból, a gyerekkorunkból okulva, hogy minket hogyan kell jól szeretni.

Átéltük mindannyian, milyen az, amikor azt mondja nekünk valaki, hogy szeret minket, majd valami olyat cselekszik, ami nagyon nem arról szól, amit a szavaival közvetít. Melyik számít jobban? Nekünk és a gyerekeinknek is mindig annak van igazi jelentése, amit tesznek velünk, nem amit mondanak nekünk. A szeretet nemcsak egy szó, hanem cselekvés.

Néha azonban nem direkt cselekszenek úgy az emberek, hogy abból nem érezzük a szeretetüket, ahogy mi sem szántszándékkal cselekszünk úgy, hogy abból nem érzik feltétlenül a gyerekeink a mi feltétlen szeretetünket. Egyszerűen csak nem tudjuk őket számukra jól szeretni, ha nem ismerjük a szeretetnyelvüket, azaz nem tudjuk, hogy ők pontosan mitől érzik szeretve magukat.

Az öt szeretetnyelv: elismerő szavak; minőségi idő; ajándékozás; szívességek; testi érintés
 

Talán azt hisszük, hogy attól jó nekik, ha drága játékokat veszünk nekik, vagy ha mindig kijavítjuk őket, ha valamit nem jól csinálnak, esetleg ha leülünk velük társasozni. De csak tippelünk és leginkább magunkból indulunk ki, hogy mi minek örülnénk, azt nem tudjuk, hogy ők pontosan mitől érzik a szeretetünket. Pedig nagyon egyszerű kideríteni: kérdezzük meg tőlük, hogy aznap hogyan szerettük őket. Mert ha valakit nem úgy szeretünk, hogy ő azt tényleg érezze, akkor nem sok értelme van az egésznek.

“Hogyan segíthetek, hogy szeretve érezd magad?”

Igazából ez párkapcsolati terápiákon bevett kérdés, ám remekül használható a gyerekeinknél is. Kicsit életszerűbben fogalmazva is feltehetjük nekik, mert egyáltalán nem biztos, hogy ezt a kérdést így megértik. Én például inkább úgy kérdezném: “Mitől érzed jól magad? Ha megölellek? Ha játszom veled? Mi olyat csináltam ma, amitől melegséget éreztél a szíved körül? Mit tettem, amitől azt mondtad magadban, hogy de jó, hogy ő az én anyukám?”

Feltettem ezt a kérdést a saját 9 és 11 éves lányaimnak. Felcsillant a szemük, hogy na végre, itt a pillanat, most aztán mindent rám zúdíthatnak. Majd felsoroltak egy nagy rakás dolgot, amikből szerencsémre bőven válogathatok, ha jól szeretném őket szeretni. Elsőként a nagy lányom közölte a kérdésre, hogy mikor érzi úgy, hogy szeretem: “Amikor Minecraftot játszol velem.”

Meglepődtem, mert én aztán kifejezetten nem szeretek minecraftozni, tudom, hogy milyen eretnekség ez részemről, de határozottan untat. A fejemben kicsit démonizáltam is, mint agyelszippantó szörnyeteget, amitől a gyermekeim elméje elszivacsosodik, és zombikká válnának egy idő után biztosan, ha én nem limitálnám a játékidőt nekik. Bár ez utóbbiban még most is eléggé biztos vagyok, mégis megértettem az ő válaszából, hogy neki ez fontos.

Tudja, hogy én nem szeretem, épp ezért értékes számára az, ha mégis játszom vele,

mert azzal éreztetem vele, hogy az ő személye fontos nekem annyira, hogy akár még egy nemszeretem dolgot is megteszek érte. Anélkül, hogy pfujolnék rá. Ettől mondjuk nem játszom többször, mert továbbra sem a kedvenc elfoglaltságom, de amikor rábeszél, akkor aztán nagyon és örömmel játszom.

A kisebbik először azt mondta erre a kérdésre, hogy “amikor ajándékot adsz nekem”. A kis huncut. Azért amikor megkértem, hogy pontosítson a válaszán, akkor még mindig benne volt az ajándék, de kicsit megmagyarázta, hogy nem feltétlenül kell drága ajándék, elég az is, ha meglepetést hozok neki a boltból. A szeretetnyelvek között ez is szerepel, úgyhogy megnyugodtam, neki kell az az érzés, hogy én adok, ő pedig kap. Azóta már kiderült az is, hogy a világ legjobb érzése számára, ha hozzám bújva nézzük együtt a mesét, így egy könnyebb megoldást is adott a kezembe.

Még szemezgettem a válaszaikból, mert ha egyszer elkezdték, már alig akarták abbahagyni:

A gyerekek boldogan nyilatkoznak arról, hogy mitől érzik magukat boldognak.

Tulajdonképpen egy ilyen kérdéssel egész válasz cunamit indíthatunk el, csak győzzünk ilyenkor jegyzetelni. Ez fontos. A legfontosabb. Ha jól szeretjük őket, akkor felnőttkorukra nem lesznek szeretetre ácsingózó, mindenáron megfelelni akaró, behódoló emberek. Nem érzik majd úgy, hogy tenniük kell mások szeretetéért, hanem megtanulják, hogy önmagukért lehet szeretni őket. Azt hiszem ennél többet és jobbat nem taníthatunk a gyerekeinknek.

Exit mobile version