Aktuális

“Te kimutatod a szereteted, vagy csak elvárod?”

A mai párok többsége nem vált jóéjt-puszit, és egyáltalán nem ölelkezve alszik el. Soma különvéleménye.

A hír: A Travelodge hotellánc felmérésében kétezren vallottak alvási, elalvási szokásaikról. A válaszadók negyede ki nem állhatja, ha a partner megérinti őket, miközben ők már alszanak, vagy megpróbálnak elaludni. Kilencven százalék lámpaoltás előtt a „Szeretlek!” tőmondatot sem mondja ki, tíz párból nyolc pedig a puszit sem tartja fontosnak. A megkérdezettek 54 százaléka hátat fordít partnerének, tőle elfordulva tér nyugovóra.

„Te kimutatod a szereteted, vagy csak elvárod?”Soma véleménye: Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében van egy igen tömör és lényegre törő mondat: „Szeretet nélkül meg kell halni.” A test táplálék, folyadék híján meghal, a szellem szellemi táplálék, új információk, tanulás nélkül elsorvad, a lélek pedig a szeretet megélése (adás-kapás) nélkül nyomorodik meg.

Gary Chapman Egymásra hangolva című könyvében leírja az általa megállapított öt szeretetnyelvet, azaz a szeretet megnyilvánulásainak módját. Ezek: 1. elismerő szavak, 2. minőségi idő, 3. ajándékozás, 4. szívességek, 5. testi érintés. Én hozzáveszem a 6-at, ami a közös csend. Amikor csak ülünk egymás mellett, nem kell semmit sem mondani, sem tenni, csak úgy vagyunk, és feloldódunk egymásban. Illetve a másik szeretetmegnyilvánulás, amikor csendben hallgatjuk és megértjük a másikat.

Van, akinél az egyik szeretetmegnyilvánulás az erősebb, van, akinél a másik. Fontos a kommunikáció, hogy megosszuk egymással az ezzel kapcsolatos érzéseinket. A lelki wellnesseimen van érintésterápia is, nagyon tanulságos látni, mennyire ki vannak éhezve az emberek az érintésre. Rengeteg nő számol be nekem arról, hogy a párja/férje/pasija milyen nehezen tudja kifejezni az érzéseit. (Persze ilyenkor optimálisnak tartom megfordítani a dolgot: vajon te mennyire tudod kifejezni az érzéseidet?) Van, aki kevésbé szereti az érintésekkel való szeretetkifejezést, van, aki ezt igényli a leginkább.

Roppant tanulságos René Spitz pszichológus hospitalizációs kísérlete, amit árvaházban végzett csecsemőkkel. Azt figyelte, hogy mi történik azokkal a babákkal, akik a létszükségleten kívül (etetés, pelenkázás, fürdetés) nem kapnak más érintést.

„Szeretet nélkül meg kell halni.”

Hogy hogyan lehet rávenni a kedvesünket arra, hogy többször érintsen, egyáltalán érdemes-e, van-e jogunk ilyet tenni, az kérdés. Hiszen mindenki csak a saját portája előtt söpörhet, és nekünk sem esne jól, ha bárki is meg akarna miket változtatni. (A követelőzés és a szemrehányás az egyik leghervasztóbb dolog.) Viszont példát lehet mutatni, és nagyszerű dolog adni – ami azt jelenti, hogy elvárások nélkül adunk, „pusztán” azért, mert az nekünk is jó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top