A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Egy lista arról, hogy egy otthon lévő friss anyukaként hogyan látjuk magunkat és az életünket. Valószínűleg anyáink és nagyanyáink teljesen más listával álltak volna elő arról, hogy nekik milyen volt anyukaként pesztrálni a babáikat.
Rengeteg időt töltünk azzal, hogy Dr. Google-t kérdezgetjük és várunk tőle nevelési, gondozási tanácsot.
Amikor a babánk alszik, akkor ahelyett, hogy mi is aludnánk, vagy a teendőinket végeznénk, inkább egy órácskát Facebookozunk (aztán persze megbánjuk).
Otthon, babázás közben ritkán fog el minket a kínzó vágy a munkahelyünk iránt. Sokszor inkább saját vállalkozáson törjük a fejünket, hogy maradjon idő a csemeténkre.
Olyan iszonyatosan sok információ zúdul a nyakunkba online, könyvekből, barátoktól és a családunktól, hogy néha teljesen túlterheltnek érezzük, magunkat. Már attól is neurotikussá válunk, ha csak rá gondolunk, hogy most vajon épp mit rontunk el a szomszéd/barátnő/szakértő szerint.
Szeretjük, ha szól nap közben a tévé, de sosem ismernénk be, hogy rákattantunk valamelyik műsorra.
Szeretjük az érzést, hogy azzal, hogy babánk lett, nem törődik senki a frizuránkkal, sminkünkkel, és öltözhetünk kényelmesen. Felszabadító.
Hitetlenkedve figyeljük, hogy sokan még mindig problémáznak azon, ha szoptatós anyukát látnak. Nem a középkorban élünk, emberek.
Megszállottan figyeljük, hogyan fejlődik a kisbabánk, és folyton összehasonlítgatjuk őt a barátok, ismerősök gyerekeivel (de természetesen ezt sem ismerjük be senkinek).
Gyűlöljük azt a kérdést, hogy a babánk alszik-e éjszaka. Ilyenkor hevesen azt kívánjuk magunkban, hogy bárcsak mindenki a saját dolgával törődne.
A lakásunk telítődik habtapival, csörgőkkel és rágókákkal.
Oda meg vissza vagyunk bármiért, amitől antibakteriálisak lehetünk mi vagy az otthonunk.
Legalább egyszer pánikrohamot kapunk a baba láza miatt.
Szeretjük hordozni magunkon a gyerekeinket kendőben vagy bármi másban, de folyton aggódunk, hogy hasra esünk.
Folyamatosan fotózzuk és videózzuk a babánkat a telefonunkkal.
Szeretjük ezt a rengeteg fotót s videót feltenni a Facebookra.
Bűntudatunk van, folyton.
Megszállottan figyeljük, hogy hány fokos a baba szobája, és meg vagyunk győződve róla, hogy meg fog fagyni harminc fokban is.
Nem tudjuk eldönteni, hogy hagyjuk kicsit sírni, vagy minden este addig ringassuk órákon keresztül, amíg mély álomba nem zuhan. Túl sok a tanács már megint.
Imádjuk a babánkat, jobban, mint a saját életünket, de közben szeretjük azt a pillanatot is, amikor a másik felünk besétál este az ajtón, mi pedig a kezébe nyomhatjuk a gyermekünket, és kinyithatunk egy üveg bort magunknak.
