A kakaót a tejbegrízzel összekeverni szigorúan tilos!

Anyám borogass! | 2015. December 22.
Felnőtt fejjel azon gondolkodom, az ovis szabályok mennyire belém égtek, még akkor is, ha régóta nem tartom be őket, főként azért nem, mert semmi értelmet nem tudok már felfedezni bennük. Mégis mintha irányítanának néha. Vajon ki találta ki ezeket, és miért alkalmazták? Miért építették be a rendszerbe?

Az a helyzet, hogy az én ovis csoportomban is leragasztották egy gyerek száját annak idején. Amikor elmeséltem a férjemnek – öntudatlanul beugrott a történet –, nem értette, hogy miért nem traumatizált az eset, de hát az ember nem választja a traumát, ugye, meg a nem-traumát sem. Középsős voltam, amikor a Peti száján ott figyelt az orvosi ragasztó. Amivel a gézt szokták stabilizálni. Azt hiszem, kicsit megdöbbentem – eléggé megdöbbentem, Peti meg röhögött, lehet, hogy így akarta elvenni az élét a dolognak. Nagyon hamar lejött a ragasztószalag magától, Peti levette, az óvónő néha visszarakta, aztán eltűnt. Ennyire emlékszem.

És miután ezt felidéztem, azon kezdtem el gondolkodni, hogy ennél sokkal kisebb ügyekkel is rettegést lehetett kelteni az ovisok körében, mármint ami engem illetett legalábbis. Végül arra jutottam, hogy tele voltunk óvodában és iskolában olyan szabályokkal, amelyeknek az égvilágon semmi értelmük nem volt, de mivel jól belénk nyomták, elfelejteni nem lehet. Én ezekre emlékszem:

A tejbegrízt tilos összekeverni a kakaóval!

Rólam senki, de senki nem mondaná meg manapság, micsoda szabálykövető, jó kislány voltam, pedig eskü, de, és a tejbegríz-szabályt is minden ízében igyekeztem betartani. Eleve undorítónak találtam a színét, mert összekeverve ronda világosbarnává vált, meg tetszett is a sötétbarna por a fehéren, örültem is, ha megdicsérnek, meg nem szerettem, ha rossznak tartanak vagy mittudomén. Ettem a tejbegrízt, és nagyon, de nagyon figyeltem, hogy ne maszatoljam el. Ízlett is, sokat is ettem. Műanyag szalvétatartók, karácsonyi játékok, őrködő óvónénik. Peti persze azonnal összekeverte meg mások is, leszidták őket rendesen, nem is értettem, hogy merik megkeverni egyáltalán.

Én meg ettem, kívülről haladva, ahogy korábban mutatták, a tányér széléről, csak ugye az a baj a kakaóval, hogy akkor is belemaszatolódik a tejbegrízbe, ha az égvilágon nem csinál vele semmit az ember óvodás lánya, csak kívülről közelíti a belső részeket. Attól, hogy áll, szétárad kicsit, rosszul formálttá lesz, világos barna terjed a fehér tányéron. Velem is megtörtént. Az én tejbegrízemmel. Meg is ijedtem, hogy jaj, elrontottam. Az óvónénire sandítottam, szerintem biztos feltűnően, mert már jött is, hogy “látom, hogy te is összekeverted, hát nem megmondtam, hogy nem szabad?!”, és villámlott a tekintete, és felemelte a hangját, én meg nagyon elszomorodtam, mert úgy hibáztam, hogy nagyon vigyáztam arra a hülye kakaóra.

És akkor utólag megkérdezhetjük, hogy miért? De tényleg miért nem lehet összekeverni a kettőt? Milyen értelmes, vagy értelmetlen, de szakrális szabálynak mond ez ellent? Hacsak nem az Egyesített Óvodák Idióta Szabályokat Feljegyző Szent Szakszervezetének alapdokumentumát  sérti.

Magyar ember evés közben nem beszél!

Hát, azt tudom, hogy egyszerűbb, ha huszonöt óvodás nem zajong ebédnél, hanem hallgat, csak másrészt, ha kicsit ellamentálunk ezen, mióta nem beszélünk evés közben? Mert szerintem kulturhelyeken beszélünk. Kivételes helyzetben nem. Mi lehet az? Teljesítménytúra, ahol nincs idő beszélni; ha egyedül vagyok; veszélyes ellenségtől való titkos menekülés alatt; óvoda… más nem jut eszembe. Pedig hányszor hallgattuk ezt. Kirakják a spenótot, mindenkinek csitt, magyar ember evés közben nem beszél. Ezt is megmondtuk.

A zsibongóban futni tilos!

Nálunk az iskolában volt egy zsibongó. Egy nagy terem, tornaórán használták, meg azon keresztül lehetett a termekbe és az osztályba menni. Ronda, barna kockás műanyagpadlója volt, bordásfalak felszerelve, a sarokban ültek az ügyeletesek. Hogy minek, az máig rejtély. Ők ugye a diákfelelősök, akiknek aznap nincs tanóra. A tanárok titkos spionjai? Vagy a felelősséget tanuló gyermekek? Nem tudhatni. Hatalmuk óriási: beírhatnak az ügyeletes füzetbe! Mivel a nap egyedül vagy ketten (egy idő után csak egyedül lehettek, mert ketten túl sokat rosszalkodnak ugye) elég hosszú, meg egyébként is, jó beleírni az ügyeletes füzetbe. De csak szépen lehet, mert javítják. Sok beírni való nincs, kivéve, ha valaki fut a zsibongóban! Mert az tilos.

Mit is csinálna egy gyerek, amikor kijön az óráról és megy az udvarra, vagy fordítva – néha fut a zsibongóban, azt adurva, de hálisten, be lehet írni. Így nézett ki az üzenőfüzet: “Kiss Attila futott a zsibongóban” . “Nagy Béla futott a zsibongóban, és csúnyán beszélt.” “Végh András csúnyát mondott Ligeti tanító nénire.” “Nagy Béla futott a zsibongóban.” És így tovább. Majd kijavítva pirossal az a betűk, amiket csúnyán kanyarították, és hetente megjegyezve: “Szebben írjatok az ügyeletes füzetbe! Tanító néni.” Nem mondta meg, melyik, de tudtuk, hogy ez csak Rettenetes Tanító Néni lehet.

És a mai napig ezen gondolkozom: miért nem lehet futni a zsibongóban? Mi a lópikuláért nem? Hogy legyen még egy szabály? Vagy ha sok gyerek fut, az káosz? Lehet, de ha kettő? Nem tom, hogy nem lettünk bocik, komolyan. Vagy azok lettünk?

Fiú wc-be menni tilos!

Jó, most nem fogom megmagyarázni, hogy teljesen értelmetlen a szabály, értem én, hogy van itt a két nem. Mégis történt velem valami ezzel kapcsolatban. Egyszer óra közben kikéredzkedtem a mosdóba, értsd: vizesblokk, akkoriban így hívták, vizesblokk, na mindegy, voltak ugye vizesblokk- felelősök is – for what? –, na, és a csapoknál állva nézelődtem kicsit, ott állt a fiú wc üresen, és elfogott a kíváncsiság, hogy vajon az ugyanolyan-e, mint a lány. Nem szerettem én szabályt áthágni, de gondoltam, csak nem lesz baj, ha megvizsgálom, csak bekukkantok, ennyit bevállalok még én is.

Harmadikos voltam, előjött a kalandvágyam. Épp léptem volna be, amikor megjelent a negyedikes ügyeletes (ja, a vizesblokk a zsibongóba nyílt, az ügyeletes mindent látott), Mariskának hívták, kék nejlon köpenyt viselt, tömött fekete haja kuszán a vállára lógott, és negyedikes hatalmánál fogva így szólt: “Kérlek, ne menj be a fiúvécébe, mert ha belépsz, igazgatói rovót is kaphatsz!

Esküszöm, hogy a szívem megállt egy pillanatra, ledermedtem, rettentően megijedtem, és visszavonultam a fiúmosdó küszöbéről úgy, hogy fogalmam nem volt, mi lehet az igazgatói rovó, de ha most belegondolok, a nemi betegség meg az igazgatói rovó egy fakkban van az agyamban, eleve úgy képzeltem, hogy az egy szörnyű testi betegség, és annyira kívántam megkapni, mint egy felnőtt a szifiliszt. Azóta szerintem nem is jártam az iskola fiúmosdójában, hacsak nem tévedésből, na jó, ha nem volt más választás. Nehogy már igazgatói rovót kapjak! Mi lenne akkor?

Exit mobile version