A gyerek előtt veszekedni károsabb, mint gondolnád

nlc | 2016. Január 05.
Egy új tanulmány szerint az, ha a gyerekek füle hallatára veszekszenek a szülők, akár az agyuk fejlődésébe is beleszólhat.

Az már régóta köztudott, hogy nem tesz jót a gyerekeknek, ha előttük veszekszenek a szüleik, de most kiderült a Journal of Family Psychology újságban publikált tanulmányból, hogy a túl sok családi veszekedés akár még a gyerekek agyi fejlődésébe is belepiszkálhat, és megváltoztathatja azt, ahogyan feldolgozzák az érzelmeiket.

A kutatás során első körben két kategóriába sorolták a résztvevő családokat: magas és alacsony konfliktusszámú csoportokra osztották őket egy kérdőív alapján, amit kitöltettek az anyukákkal. Ezután a gyerekeknek képeket mutattak, amiken mérges, boldog és semleges érzelmű párok voltak láthatók, közben EEG-vel vizsgálták az agyi tevékenységüket.

Azok a gyerekek, akik a magas konfliktus számú csoportba tartoztak, erőteljesebb reakciót mutattak a mérgesen néző párokra, mint az alacsony konfliktus számú csoport tagjai. Ugyanezt a reakciót tapasztalták, amikor a boldog párokat kellett nézniük, miközben arra kérték őket, hogy figyeljék, feltűnik-e a képeken mérges pár is.

Ugyanez zajlik a fejükben, amikor otthon az orruk előtt veszekszenek a szülők, éberebbé válik az agyuk, a pozitív és negatív érzelmekre is túlzott reakcióval reagálhatnak. A következménye ennek pedig az lehet, hogy amelyik gyerek túl sok szülői veszekedést hall, annak gondjai lehetnek a későbbiekben a szociális helyzetekben, és nehezebben találhat magának igaz barátokat. Még egy ok arra, hogy a vitákat és veszekedéseket lehetőleg csendesebben és fektetés után rendezzük le egymás között.

Exit mobile version