Megdöbbentő szülési szokások a világ körül

Anyám borogass! | 2016. Május 12.
El sem hiszed, milyen szokások veszik körül a szülést és a születést a világ távolabbi pontjain. Összegyűjtöttük a legfurcsábbakat.

10. Babát a földre tenni tilos! – Bali

A setra ari ari ceremónia háttere Baliban az a hiedelem, amely szerint a placentának saját szelleme vagy lelke van, és ez védi meg a gyermeket a későbbiekben, akár egy védőangyal. A szülők éppen ezért egy különleges temetőben temetik el a méhlepényt szülés után.

Ennél is furább talán, hogy a babák három hónapos korukig nem érinthetik a földet azért, mert az újszülötteket teljesen tisztának tartják, és hitük szerint a föld tisztátalanná tenné őket. Három hónapos korukban egy ünnepség keretében aztán a babát leteszik a tisztátalan földre.

9. Itt a placenta, jó étvágyat!

Egy viszonylag jól ismert természeti szokás, a placentaevés a nyugati világban is elterjedt, és az a meggyőződés táplálja, hogy a méhlepény létfontosságú hormonokat és tápláló anyagokat tartalmaz, amelyre az anyának is szüksége van. Tudjuk, hogy az állatok általában megeszik a méhlepényt, és a kínai, jamaicai és indiai orvoslás egyes ágazatai is ajánlják a fogyasztását. Sokan azt állítják, hogy a placentában levő hormonok oldják a stresszt, és megelőzik a szülés utáni depressziót

A nyugati tudósok nagy része viszont szkeptikus maradt: főzéssel ugyanis éppen az értékes hormonokat távolítjuk el, nyersen fogyasztva viszont a fertőzés veszélye felülírja a várható előnyöket. 

8. Esküvői tortát a baba homlokára

Az ír párok nem akármilyen okból őrizgetnek egy darabot az esküvői tortájukból: tartogatják a gyermekük keresztelésére. A szülők ilyenkor felszolgálják a torta felső rétegét a vendégeknek, néhány darabot pedig a gyerek homlokára tesznek, hogy jó szerencsét hozzon. Feltehető, hogy az ír cukrászok speciális recepttel rendelkeznek évekig megmaradó és meg nem romló tortákról.

Egy igazi ír esküvői torta természetesen némi whiskyt is tartalmaz, de mivel ez aligha elég alkohol egy ír bébinek, a párok pezsgőt is bontanak a tiszteletére még az esküvői adagból, és megnedvesítik vele a megkeresztelt baba arcát. 

7. Nézzük csak a kukiját!

A Kínában élő mancsuk igen különös szokással mutatják ki a szeretetüket a kisbabájuk iránt. A kislányoknak a nemi szervüket csikizik, a kisfiúknak a kukiját simogatja az anyukájuk. Ehhez hasonló gyakorlat előfordul egyébként Thaiföldön, Japánban és Indiában is. 

Mindez egyáltalán nem szexuális gesztusként jelenik meg, teljesen mindennapi szeretetmegnyilvánulásként kezelik. Érdekes módon a csók viszont minden alkalommal szexuális jelentést hordoz, még akkor is, ha családtagnak adják, éppen ezért a mancsu szülők sosem csókolják vagy puszilják meg a gyerekeik arcát.  

6. Kínában nem könnyű várandósnak lenni

Kínában ha egy pár összeházasodik, a vőlegény átemeli a menyasszonyt a küszöbön, de nem csak azon, hanem égő szénen is. Ezzel azt biztosítja, hogy később problémamentes legyen a szülése. Amikor aztán a feleség tényleg terhes lesz, rengeteg tiltással kell szembenéznie: nem pletykálhat, nem nevethet hangosan, nem lehet mérges, nem lehetnek rossz gondolatai, nem nézhet ellentétes színeket, csak világos színű ételeket ehet, hogy világos színű babája legyen. Nem feküdhet deformált matracon, hogy a gyerek se legyen deformált. 

Kést kell tennie a párnája alá, hogy az távol tartsa a rossz szellemeket. A házat nem lehet átalakítani a terhesség alatt és az anya egyáltalán nem élhet nemi életet. 

Hát, ez maga lehet a boldogság. 

5. Egy kicsi nyál senkinek sem árt?

Mauritániában a wolofok és a környékbeliek úgy vélik, hogy a nyál megtartja a szavakat, így ráköpnek az újszülöttre, hogy az áldásuk tartós maradjon. A nők az arcukra, a férfiak a fülükbe köpnek, majd a biztonság kedvéért nyálat kennek a pofijukra is.

A nigériai igbo törzs ennél is messzebbre megy. Ha egy baba megszületik, elviszik a családi házba, ahol egy rokon, aki jó szónok, megrág némi aligátorborsot, az ujjára köpi, majd beleteszi a baba szájába. Ez várhatóan a gyereket megáldja majd a szónoki képességekkel, és felnőtt korában a köpő nagybácsihoz fog majd hasonlítani.  

4. Hideg vízben fürdesd csak meg!

Mit teszel, hogy megvédd a gyereked a forróság okozta betegségektől? Ha az a válaszod, hogy “jól megfürdetem jeges vízben”, akkor nagy eséllyel majan vagy. 

Forró országokban, mint amilyen Guatemala, a majan anyukák a jeges vízben hisznek. A babák általában a fürdő alatt végig üvöltenek, de az anyukák ezt nem bánják. Azt mondják, a baba elalszik rögtön utána. Igaz vagy nem, de akik látták, tanúsítják, hogy a jeges víz tényleg meggyógyítja a forróság okozta keringési betegségeket. 

3. A legjobb kúszó a győztes!

A legtöbb gyerek elkényeztetve élvezi a szabadságát manapság, de Litvániában kicsit más a helyzet. Az ország minden évben megrendezi a nagy babakúszóversenyt.

Az esemény néha furcsa fordulatot vesz, például amikor a babák félúton összeütköznek, és láthatólag fogalmuk sincs, mi is lenne a feladatuk, de a szülők mindenféle játékokkal próbálják őket a célba csábítani.

A versenynek általában rengeteg a szponzora és a nézője is, valamint június 1-én, a nemzetközi gyermekvédelem napján rendezik meg.

2. Egyedül szülés

Nigéria egyes helyein a nőknek egyedül kell szülniük. A bábák és más segítők a szülés után érkeznek, de az anyának egyedül kell végigmennie a szülés összes korábbi stádiumán. 

Ez inkább a szegénységnek és a nők alacsony társadalmi rangjának köszönhető, nem annyira a függetlenségnek. Sok esetben a családok nem is kérnek külső segítséget függetlenül attól, hogy az anyának szüksége volna-e rá vagy sem. Vannak szervezetek, akik próbálnak mégis tenni valamit, hiszen így az anyák gyakran elvetélnek, halva szülnek vagy egyéb komplikációk adódnak. 

1. Elszeparált pakisztáni anyák

A kalas anyák Pakisztánban szintén a családjuktól távol szülnek, de más okból: kultúrájuk szerint a vajúdó nő tisztátalan. Az anyák ezért egy külön, számukra épített helyen adnak életet gyermekeiknek, amit basleninek hívnak. 

E szerint a rendszer szerint az apák távol maradhatnak, sőt távol kell maradniuk a szüléshez kapcsolódó nedvektől, nehogy beszennyezzék magukat. Még más nők sem lehetnek ott, kivéve a havi vérzésük alatt állókat, hiszen ők is tisztátalanok abban az időszakban, ezért a szülő nőkkel együtt kell tartózkodniuk a számukra kijelölt épületben. 

Olvass még többet a szülésről:

Exit mobile version