Óriási bébi született Szegeden

nlc | 2016. Augusztus 12.
Több mint 5 kilóval született kisbabája egy ásotthalmi fiatalasszonynak a szegedi klinikán. A szerdán világra jött kisfiú és édesanyja remekül érzik magukat.

A 25 éves Szekeres Klaudia még az utolsó ultrahangvizsgálat alapján is úgy hitte, kisbabája valamivel több mint három és fél kilóval születik majd. Jocó baba ugyanakkor jócskán megtréfálta az orvosokat és szüleit egyaránt, ugyanis nem kevesebb mint 5100 grammal látta meg a napvilágot szerdán délután. Tette ezt úgy, hogy a vártnál egy héttel hamarabb érkezett.

Az újdonsült édesanya a szülést megelőzően már egy hetet töltött a szegedi klinikán, ahol magas vérnyomása miatt figyelték folyamatosan az orvosok. Aztán, amikor beindultak a fájások, 12 órát vajúdott Klaudia, mire orvosa a császármetszés mellett döntött. Romlott a baba szívhangja, ezért vált szükségessé a műtéti beavatkozás.

A 25 éves fiatalasszonynak Jocó az első gyermeke. És persze őt, ahogyan szinte minden kismamát, a sírás kerülgette, amikor meglátta a gyönyörű babát. Az igazi meglepetés pedig akkor érte, amikor elmondták neki, mekkora súllyal született a kisfia.

Az újszülött osztály többi kisbabájától nem nehéz Jocót megkülönböztetni.  Ahogyan az egyik csecsemős nővér fogalmazott, nagyon sok ekkora kisbaba létezik… csak ők már két hónaposak.

(Délmagyar)

Exit mobile version