“Anya sosem jön rá” – 5 nevetséges dolog, amiben hisznek a gyerekek

K.G. | 2016. Augusztus 27.
A gyerekeknek határozott elképzelésük van a világról. Előszeretettel mondják meg a szülőknek, hogy szerintük mikor van itt az alvás ideje (soha), mit akarnak vacsorára, vagy mit vegyenek fel. És azt is meg tudják mindig indokolni, hogy miért nem kell elrakni este a játékaikat. Bosszantóak, de közben vicces látni, hogy milyen mélyen hisznek pár egészen nevetséges dologban.

1. “Anya sosem jön rá.”

A gyerekek meg vannak róla győződve, hogy ha épp nem vagyunk ott velük, akkor sosem jövünk rá, hogy mit csináltak. Nyilván akkor a legerősebb bennük ez a hit, amikor rossz fát tesznek a tűzre. Pedig nagyobbat nem is tévedhetnének, pontosan tudjuk, hogy nem a kutya rajzolta össze a falat, és hogy alvás helyett ugrálnak az ágyon. Mindenhol szemünk és fülünk van.

2. “Ha én nem látlak téged, te sem látsz engem.”

Ha elrejtőzöl a kiságy mögé, és nem látnak a gyerekeid, akkor biztos lehetsz benne, hogy azonnal valami csínytevésen kezdik törni a fejüket, mert hiszen ha ők nem látnak téged, te sem láthatod őket. Például kilopóznak a fürdőszobába, hogy megegyék az egész tubus fogkrémet, amit gonosz módon apró adagokban engedélyezel nekik, azt is csak akkor, ha az utálatos fogmosáson van a sor. Ilyenkor ha előugrasz, garantáltan úgy megijednek, hogy visítva rohannak vissza a szobájukba.

3. “Bár minden este ugyanaz a rutin, ma biztos máshogy lesz.”

A nevetséges hiedelmek legnevetségesebbike. Amióta megszülettek a gyerekeim, ugyanaz a rutin minden áldott este: vacsora-fürdés-mese-alvás. Életük első hat évében mégis azt hitték, hogy majd aznap este tuti meggondolom magam és kihagyhatják valamelyik fázist. Általában az alvással volt a problémájuk, és inkább rohangáltak volna meztelenül a lakásban reggelig fürdés után.

4. “Ha eleget nyafogok/visítok/verem a földhöz magam, akkor az lesz, amit akarok.”

Drága gyermekeim, tudjátok, hogy a nyafogás, visítás, toporzékolás igazából mit indít el bennem? Legszívesebben visszavenném az összes játékotokat, amit valaha vettem nektek, aztán elásnám mindet a nem létező kertünk végében.

5. “Ha rongybabaként lerogyok a földre, örökre a játszótéren maradunk.”

Vagy akárhol máshol, ahol szeretnek lenni. Teljesen mindegy nekik, hogy azért kell elindulni, mert valami sokkal jobb eseményre megyünk, vagy csak egy szimpla vacsora várja őket otthon, ha meghallják, hogy menni kell, hirtelen úgy tesznek, mintha a csontjaik cseppfolyóssá válnának és elterülnek a földön, belezokogva a fűbe. Ilyenkor mit tehet a szülő? Igyekszik tudomást sem venni visítozó gyermekéről, a hóna alá csapja és elvágtat vele a naplementébe, miközben fogadkozik magában, hogy soha a büdös életben nem teszi ki a lábát a gyerekkel otthonról.

Olvass többet a gyerekekről:

Exit mobile version