1. “Éveken át töprengtem azon, ki lehet az a Nyerma. Mert, hogy a rádióból folyamatosan jött a reklám, hogy “Na, és ki nyer ma?” – Panni.
2. “A nővérem azzal ijesztgetett, hogy ha sokáig lógatjuk fejjel lefelé a fejünket, akkor teli megy vérrel, és leszakad. Majd ezután este úgy csinált, mintha elaludna, és elkezdte lógatni a fejét. Én minden alkalommal felugrottam a saját ágyamból, és visszatettem a fejét a párnára. Gondolom, jól szórakozott, mert ezt fél órán keresztül csinálta” – Laci.
3. “Amikor megnéztem a Cápa című filmet, hosszú ideig nem mertem ráülni a WC-re, nehogy beleharapjon a fenekembe egy cápa. Tízéves voltam, és valahol tudtam, hogy ez képtelenség, de mégis” – Ági.
4. “Szentül meg voltam győződve arról, hogy a szüleim ott fognak hagyni engem valahol. Ha a papám beugrott vásárolni, és ott maradtam a kocsiban, zokogtam. De aztán a húgom megvigasztalt, hogy a kocsiért biztosan visszajönnek” – Dia.
5. “Az unokanővérem már általános iskolás volt, én óvodás. A családi összejöveteleken rendszeresen elmesélte, mik történnek vele az iskolában. Olyanok, mint hogy a konyhás néni beleborotválja a hónaljszőrét a főzelékbe. Nagyon sokáig nem akartam iskolába menni” – Anna.
6. “Középső csoportos voltam az óvodában. A nagycsoportosok homokoztak, velük akartam én is játszani. De ők azt mondták, én kicsi vagyok, és ez a gödör nekem készül, ebbe fognak eltemetni” – Péter.
7. “Egyszer azt mondta a testvérem, hogy ő azért nem megy edzésre, mert nem kap levegőt. Onnantól kezdve rettegtem a fulladástól. Olyannyira, hogy a konzervekben mindig sajnáltam azokat a zöldborsókat, amik középen vannak, hogy nem kapnak levegőt. Ezért mindig kinyitottam őket, és megkavargattam a tartalmát, hogy igazságos legyen a zöldborsóknak. Anyám persze nem örült annak, hogy minden konzerv mindig nyitva van” – Gábor.
8. “Volt egy idő, amikor azt hittem, a világ csak egy színház, és mindenki játszik benne. Ezért ha sétáltam az utcán, mindig hirtelen fordultam hátra, hogy megpróbáljam leleplezni a statisztákat benne” – Réka.
9. “A hatodikon laktunk a szüleimmel. Ennek azért volt jelentősége, mert oda biztosan nem tudnak betörni, pláne nem az ablakon keresztül. De én ettől mégis úgy féltem, hogy egy időben fakardokkal aludtam, és az ablak alá is odatettem egy rakat üveget, hogy abba lépjen bele, aki mégis be mer ide mászni” – Zsolt.
