Brit tudósok: Minél nagyobb a baba feje, annál okosabb felnőtt lesz

K.G. | 2016. Október 03.
Minden anya hatalmasnak érzi a babája fejét, amikor a kitolásra kerül a sor, de igazából persze vannak nagyobb és kisebb fejű gyerekek. Most pedig azt mondják a tudósok, hogy a nagyobb fejű babákból jó eséllyel okosabb felnőtt lesz.

Az UK Biobank kutatásában találtak szoros összefüggést az intelligencia és a normálisnál nagyobb fej között, biztos azért, mert a nagyobb fejűeknek több hely marad az agynak a koponyában. Mindez oda vezet, hogy a nagy fejű babák felnőttkorukra sikeresebbek és tehetősebbek lesznek.

A kutatók 500 ezer britet vizsgáltak, összefüggéseket kerestek a fizikai, mentális egészségük és a sikereik között, azt szerették volna megtudni, hogy a géneknek mennyi köze van a sikeres élethez. A kutatás során gyűjtött információkból jutottak a koponya mérete és az intelligencia közötti összefüggésekhez. A kutatók az eredmények alapján még azt is meg tudták jósolni a koponyaméretekből, hogy melyik gyerek megy majd egyetemre. Úgy tűnik, megéri az az extra fájdalom a szülésnél, hogy a nagy fejű babákat világra tudjuk hozni. Már csak az hiányzik az információkból, hogy mégis mi számít normál méretű fejnek.

Olvass több kutatásról:

Exit mobile version