12 fontos mérföldkő, amit a babák 18 hónapos korukra elérnek

K.G. | 2016. December 27.
Nem biztos, hogy el is érik ezeket a mérföldköveket, inkább csak úgy álljunk hozzá szülőként, hogy ezek várhatók. Ha mégsem jutna el valamelyikig, akkor csak semmi pánik, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni.

Szülőként hajlamosak vagyunk állandóan monitorozni a gyerekeinket babakorukban, hogy vajon minden jelentőségteljes mérföldkövet teljesítenek-e időre. Ha pedig nem teljesítik, akkor szaladunk a gyerekorvoshoz, hogy biztos baja van a gyereknek. Türelem, a babák fejlődése egyéni, ahogy ők maguk is mind külön kis személyiségek, nem várható el tőlük, hogy óraműpontossággal ugyanazt a szintet hozzák, mint társaik.

Az én legkisebb lányom például már mindenkire a frászt hozta, mert 17 hónapos korában még nem járt kapaszkodás nélkül – a végső határ a 18. hónap –, már gyógytornászhoz akarták küldeni, aztán végül csak megindult a 18. hónapban. Ezért a következő mérföldköveket, amiket elméletileg 18 hónapos korukig teljesítenek a babák, inkább csak támpontként, ne pedig szentírásként használjuk.

Fizikai fejlődés

Futás: Persze csak akkor, ha már megvan a kapaszkodás nélküli járás. De akkor aztán nekiindulnak, és kissé bizonytalanul, kissé imbolyogva, de futni kezdenek, és alig győzünk utánuk szaladni, hogy megmentsük az életüket napjában nyolcvanszor.

Dobás és rúgás: Simán arcon dobnak egy labdával, és még remekül is szórakoznak rajta. Felrúgják a macskát, és fetrengenek a nevetéstől. Anya és a macska a kedvenc céltáblává válik.

Levetkőzés: Felvenni még nem tudják a ruhákat, de meztelenre egy pillanat alatt képesek levetkőzni. Az a legjobb, ha mindezt nyilvános helyen tehetik, azt imádják.

Tánc: Fantasztikus ritmusérzékkel adják elő a világ legegyedibb táncát a legbénább gyerekzenékre.

Húzni és tolni: Végig tudják húzni azt a szerencsétlen plüssállatot a lábánál fogva a fél világon, és képesek kinyitni az ajtót, ha arról van szó, hogy egyedül szeretnél vécézni.

Önálló evés: Tudják használni a kanalat, és képesek pohárból inni. Azt már más kérdés, hogy mi mindent öntenek le és kennek össze közben egyrészt, másrészt pedig egyáltalán nem biztos, hogy attól még, hogy képesek rá, majd akarják is használni a tudásukat.

Mentális fejlődés

Az utasítások követése: Már állnak azon a fejlettségi szinten, hogy megértsék és kövessék az egyszerű utasításokat, csak épp általában semmi kedvük hozzá. Ne vedd magadra.

Hisztik: Van már saját akaratuk, úgyhogy teljesen értelmetlen okokból képesek hisztizni. Felesleges velük ilyenkor tárgyalni, úgysem foglalkoznak az észérvekkel.

Egyszerű mondatok: Kezdenek már csacsogni, szavakat mondanak, a 18. hónapra pedig már a két-három szavas mondatokat is össze tudják rakni. Sajnos rajtuk kívül nem nagyon érti senki, hogy mit akarnak mondani.

Szerepjáték: Az egyszerű fajtát, mint hogy megetetik a plüssállatokat. Valószínűleg sokkal többször kell innentől kezdve plüssállatokat mosnod.

Mutogatás: Mivel még a beszédüket kevésbé értjük, ezért mindent megmutatnak. Rámutatnak, hogy mit szeretnének, mit találnak érdekesnek, minek szeretnék tudni a nevét…

Függetlenség kialakulása: Másfél éves koruk körül kezdik már felfedezni, hogy külön vannak anyától, hogy mit jelent az, hogy ők egyéniségek. Ez azt jelenti, hogy egyre több dolgot akarnak egyedül csinálni, amit hagyjunk nekik, kivéve, ha mondjuk autót akarnának vezetni vagy a sütőbe mászni fejjel előre.

Aztán néha vannak időszakok, amikor a totyogók visszaesnek, és megint kisbabásan viselkednek. Ez teljesen természetes, abszolút kimerítő lehet számukra, hogy ilyen szélvészsebességgel fejlődnek testileg-lelkileg. Ha belegondolunk, stresszes, nehéz időszakokban még mi is csak az anyukánkat akarnánk, nincs min csodálkozni, ha olykor ők is a másfél évükkel inkább visszamennének pólyás korukra.

Exit mobile version