Az exférjem egy olyan ember, akinek mindenre bizonyíték kell. Nem hisz Istenben vagy bármilyen más felsőbb hatalomban, amíg oda nem megy hozzá személyesen valamelyik és be nem mutatkozik. Én azért mégis imádkozom érte mindennap.
Nem ért szépen véget a házasságunk, de a gyerekeink fantasztikusak, akik megérdemlik, hogy mindkét szülőjük szeresse őket.
Tudom, hogy furcsának tűnhet a gondolat, hogy az exfeleségért vagy exférjért imádkozzon valaki, de nekem ez természetes. A férjemmel három gyerekünk van és 15 év házasság áll mögöttünk, úgyhogy ennyi idő után az lenne számomra furcsa, ha hirtelen nem törődnék vele.
Ez azt jelenti, hogy még mindig szerelmes vagyok belé? Nem. Szeretem, mint a gyerekeim apját és mint valakit, akivel együtt nőttem fel. Az életem nagy részében velem volt, és csak jót kívánhatok neki. Attól még, hogy nem sikerült a házasságunk, a gyerekeink itt vannak, és megérdemlik, hogy az apjuk is az életük része legyen.
A gyerekeim annyi szeretetet, vidámságot és örömet hoznak az életembe, hogy el sem tudom képzelni, hogy megbántsam őket azzal, hogy az apjuk ellen vagyok.
Sokkal jobban szeretem a gyerekeimet, mint amennyire nem szeretem az apjukat. Ezért magam mögött hagytam a múlt fájdalmát és adtam helyet a lelkemben egy normális, közös szülői kapcsolatnak, amire a gyerekeimnek szükségük van.
Azért imádkozom, hogy ez a kapcsolat jó maradjon, sőt azért is, hogy az új feleségével is pozitív kapcsolatban legyek. Nem úgy tekintek rá, mint az exemre, hanem mint a gyerekeim apjára. Ha az apjuk nem sikeres az életével, akkor a gyerekek szenvednek. Ha nem érzi jól magát lelkileg, akkor megint csak a gyerekeknek lesz rossz. Ha boldogtalan az új házassága, akkor ezt látják a gyerekeim és ők lesznek a vesztesei a helyzetnek.
Feleségként is mindig imádkoztam, ezt nem veheti el tőlem sem válás sem egy új házasság. Ezért továbbra is folytatom az imát mindenkiért, aki az életem szereplője, még akkor is, ha az pont az exférjem.