Nem szaporítjuk a szót, a tanács: ne nézz az órára! Soha.
Teljesen komolyan, ennyi a megoldás. Elsőre furcsának tűnik, de ha belegondolunk, igaza van. Mit csinálsz, amikor felébred a babád? Megnézed az órát, morogsz egy kicsit az orrod alatt, és lesed, ahogy telnek a percek, amíg a babád eszik. A fejedben kiszámolod, mennyi időd maradt még aludni, ha vége az etetésnek, és stresszelsz egy kicsit – nagyon – azon, hogy milyen kevés lesz az alvás ma is. Már az kimerítő, ha csak rágondolsz, milyen kimerítő így az élet.
Ahogy Danielle leírja, annyira a megszállottjává vált az alváshiánynak, hogy azt a kis alvást is tönkretette vele, ami jutott volna neki. Aztán úgy döntött, nem néz rá az órára többé. Ha nem jut semennyi alvás egy éjszaka, akkor ez van, úgysem tud rajta változtatni, kár rajta idegeskedni. Az, hogy stresszel az alváson, nem vezet sehova, több alváshoz legalábbis biztos nem. Onnantól kezdve, hogy nem volt hajlandó az órát nézegetni, sokkal kisimultabbá váltak az idegei. Úgyhogy ezt javasolja minden anyukának, aki kénytelen a gyerekéhez minden éjjel két-három óránként felkelni.
Ne nézd az órát, ne gondolkodj az alváson, ne kalkuláld a fejedben a fennmaradó időt, mert teljesen felesleges, és csak beszippantod magad a mélységes kétségbeesésbe. Nagy szívességet teszel magadnak, ha elengeded azt a tévképzetet, hogy anyaként neked aludni is kellene néha. Inkább csak fogadd el, hogy ez most az életednek egy olyan szakasza, amit a baba irányít, nincs mit tenni, túl kell élni.