Minden szülőnek vannak olyan pillanatai, amikor ránéz a visító, hisztiző, magát földhöz verő gyermekére, és úgy érzi, szörnyecskét nevelt. Ha csak a játszótéren egyszer körülnézel, láthatod a mély kétségbeesést az Ödönkék és Krisztikék anyukáin, akiknek a drága gyermeke épp fejbe vert valakit lapáttal, vagy elorozta a másiktól a biciklit.
Számtalan beszélgetésben volt már részem, amiben az anyukák ugyanazt a kérdést tették fel újra meg újra: hogy lesz ebből a gyerekből normális felnőtt?
Akkor például határozottan azt gondoltam, hogy soha nem lesz a gyerekemből jól nevelt ember, amikor a bolt közepén levágta magát arccal előre a földre, és levisította a linóleumot, mert nem kapott azonnal csokit. Ahogy akkor is azt gondoltam, hogy valamit nagyon elszúrtam, amikor a kiscsoportos gyerekem sikítófrászt kapott attól, hogy érte mentem az oviba. Teljesen biztos voltam benne, hogy utál a saját gyerekem, biztos azért, mert hagytam sírni egyszer tíz hónapos korában. Most is meg vagyok győződve róla, hogy minimum félreneveltem őket, mert a múltkor hazugságon kaptam a nagy lányomat. Hát ha tizenévesen hazudik nekem, mi lesz itt később?
Azt szeretnénk, ha gyerekeink tökéletes kis angyalkák lennének, akik nem irigyek, nem üvöltöznek liluló fejjel, és nem dobálják egymást legókatonákkal. A valóság azonban ezzel a tökéletes képpel köszönőviszonyban sincs, ezért aztán elégedetlenek vagyunk a gyerekeinkkel, és úgy érezzük, elszúrtuk a nevelésüket, pedig nem feltétlenül van így. A pszichológusok szerint kifejezetten jó az, ha a gyerekeink olykor kissé őrülten viselkednek, mert ilyenkor igazából fejlődik a személyiségük.
Vannak olyan magatartásformák, amelyektől hajlamosak vagyunk úgy érezni, nagyon elrontottuk a gyerekeinket, pedig valójában valami jó sül majd ki belőlük felnőtt korukra.
A hazudós gyerekek okosabbak
Amikor először vettem észre, hogy valamelyik gyerekem hazudott nekem, alig láttam a pipától. Kiöntötte a tejet a konyhában, aztán egyszerűen az arcomba hazudta, hogy nem ő volt, pedig a tej még ott csöpögött a poharából. Simán rákente még így is a macskára, amitől csak még mérgesebb lettem. Úgy tűnik, hogy inkább örülnöm kellett volna neki, mert a gyerekek első hazugsága igazából egy nagy mérföldkő az értelmi fejlődésükben.
Kivétel nélkül minden gyerek hazudni fog valamikor a szüleinek. Normál esetben ezek a kis hazugságok két-három évesen kezdődnek. Négyéves korukra már elérik azt az értelmi szintet, hogy hihetőbben füllentenek, mert ekkor már eljutnak oda, hogy a szülő nézőpontjába is bele tudják élni magukat. Tehát minél kisebb korban kezd el hazudni, annál biztosabb lehetsz benne, hogy kis zseni a gyereked, mert a kiskori hazugság annak a jele, hogy a gyermek képes komplex kognitív feladatokat megoldani.
Ugyanis a hazugsághoz ész kell, meg kell vizsgálnia a valóságot, és újra felépíteni a saját igényének megfelelően. Ráadásul meg kell jegyeznie a hazugság apró részleteit, hogy ne bukjon le, ami kifejezetten bonyolult feladat. Úgyhogy a hazudós gyerek olyan képességekről tesz bizonyságot, aminek szülőként örülhetnél. Ha legközelebb az arcodba hazudik, ne ess pánikba, nem egy kis bűnözőt neveltél, csak a gyereked egyre okosodik.
Az engedetlen gyerekek gazdagabb felnőttek lesznek
Vannak olyan kölkök, akik folyton ellenállnak. Elég nagy gondot okoznak ezzel a szüleiknek, akik nagy erőkkel igyekeznek rávenni a gyerekeket, hogy tegyék, amit mondtak nekik. Végtelenbe nyúló könyörgés ilyenkor anya élete, mert úgy tűnik, mintha süket lenne a gyerek. Egy tanulmány szerint azonban a kis lázadó gyerekek gyakrabban lesznek gazdag felnőttek.
Egy kutatócsoport követte 700 gyerek életét évtizedeken keresztül, azt vizsgálták, milyen összefüggések vannak a gyerekkori viselkedés és a gazdagság között. Évről évre felkeresték a gyerekeket, lejegyezték a személyiségük jellemzőit, és követték, hogyan válnak tehetőssé. Az alanyok 40 éves korában vonták le a következtetéseiket: azok, akik meggazdagodtak, mind olyan gyerekként kezdték, akik sosem hallgattak a szüleikre.
A sikereik alapja ez az engedetlenség volt, amit tovább vittek felnőtt korukra. Az ellenálló gyerekekben nagyobb a versenyszellem, ezért aztán jobb jegyeket is érnek el. Elkötelezettebbek a munkájukban, ezért többet keresnek. És ambiciózusabbak, mert nem érdekli őket, ha felidegesítik a tetteikkel a környezetüket.
A képzeletbeli barátok segítenek a gyerekeknek megoldani a problémáikat
Kicsit fura, amikor a gyerek egy láthatatlan baráttal cseveg. Nekem legalábbis mindig felszaladt a szemöldököm, amikor a középső lányom ovis korában beszámolt a képzeletbeli barátokkal közös kalandjairól. Gyakran eszembe jutott A ragyogás című film, és persze aggódtam, hogy mi lesz így az igazi barátokkal, vajon magányos, magában beszélő felnőtt lesz a gyerekem?
Most viszont kiderült, hogy nincs miért aggódnom, mert azok a gyerekek, akiknek vannak képzeletbeli barátaik, pszichésen egészségesebbek lesznek felnőtt korukra. Több ez fantáziálásnál, azt gyakorolják ilyenkor, hogy hogyan oldják meg a problémáikat. Megtanulják megbeszélni saját magukkal a gondokat, ez pedig jobb problémamegoldó képességet eredményez.
Segít nekik abban, hogy a kontrollálják az indulataikat, kezeljék a nehéz feladatokat és kordában tartsák az érzelmeiket. Sőt még az emlékeik is élénkebbek lesznek a képzeletbeli barátok miatt, a fantáziájuk pedig egyértelműen fejlődik általuk. Valóban úgy tűnhet, hogy megőrült a gyerek, amikor láthatatlan emberekkel beszél, pedig igazából épp ezzel őrzi meg a józan eszét.
A gyerek, aki megpróbálja rendszeresen kitörni a nyakát, könnyebben hoz döntéseket
Vérfagyasztó jelenet, amikor a gyermeked épp felmászik a fára, és nem tudod, megússza-e ép bőrrel a mutatványt. A szülők teljesen természetes módon szeretnék, ha egy gyermekük sem csinálna naponta halálugrást a játszótéren, de vannak olyan gyerekek, akik megállíthatatlanul vonzódnak a veszélyes helyzetekhez.
A szakemberek szerint azonban nem kell túlvédeni a gyerekeinket, mert árthatunk nekik. A kockázatos játékok során megtanulnak szembenézni a félelmeikkel, indulataikkal, és kidolgozzák magukban azt, hogyan reagáljanak jól veszély esetén. Ha elvesszük tőlük a lehetőséget és egy puha buborékban akarjuk őket nevelni, ahol nem eshet semmi bajuk, az oda vezethet, hogy szorongóbbak lesznek, és nehezebben hoznak meg fontos döntéseket. Ez pedig komoly hatással lehet a felnőtt életükre. Csak egy kis összehasonlító statisztika: ma ötször annyi fiatal felnőtt szenved szorongástól, mint az 50-es években.
Anyaként az aggódás sosem tűnik el, mindig a legrosszabbat feltételezzük, katasztrófák sorát képzeljük magunk elé, és azt hisszük, minden rossz döntésünkkel tönkretesszük a gyerekeink felnőttkorát. Az igazság azonban ezzel szemben az, hogy amin a gyerekeink épp keresztülmennek, az normális, nekünk csak annyi a feladatunk, hogy támogassuk és erősítsük őket az útjukon. Teljesen rendben van, ha nem tökéletes az a gyerek, sőt igazából a tökéletlensége a legjobb, ami történhet vele.