Persze nem minden gyereknek van ilyen állata vagy figurája, de a legtöbb kisgyerek életének egy szakaszában elalváskor magához ölel egy plüsst. Már csak abból is látszik, hogy milyen fontos egy-egy ilyen figura, hogy a közösségi oldalakon rendszeresen keresik az elveszett rongyit, plüssfigurát, kabalaállatot. Olyannyira kétségbeesnek a gyerekek, ha eltűnik a kedvencük, hogy a szülők bármit megtennének a megtalálásáért vagy az újrabeszerzéséért. És azoknak, akik a professzionális megoldás hívei, már külön erre szakosodott oldal is van a közösségi hálón, ha elvész a gyerek kedvence, akkor ide érdemes először feltenni a képet, mert a 8000 tag villámgyorsan továbbosztja az ország minden táján. Beke Miklóst, az Országos Rongyimentő Szolgálat alapítóját kérdeztük arról, hogy miért hozta létre az oldalt.
“Egyre többször találkoztam olyan üzenetekkel a falamon, hogy elveszett egy rongyi vagy egy plüsskedvenc, és egy kétségbeesett gyerek várja, hogy megkerüljön. Akkor jutott eszembe, hogy ideje lenne létrehozni erre egy oldalt. Informatikusként nem volt nehéz dolgom. 2016 januárja óta üzemelünk, és számtalan gyereknek segítettünk már. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kisfiam, Máté szintén “rongyifüggő”. Teljesen átérezem tehát a szülők és a gyerekek szomorúságát, mert Máté a drapp színű takarója nélkül nem alszik el, és azt szorongatja akkor is, ha fáradt. Szerencsére mi még sosem hagytuk el, és bízom benne, hogy nem is fordul elő velünk ez a jövőben sem. Amikor egy-egy ilyen figura vagy kabala nem kerül meg, akkor jön a következő lehetőség: keressünk egy ugyanolyat. Sokszor előfordult már, hogy egy másik családnak volt kettő, és szívesen odaadták a szomorkodó gyereknek, vagy éppen valakinek volt olyan ismerőse, akinek a padláson volt egy ugyanolyanja, és elküldte.
Az általános tapasztalat az az, hogy ezekből a figurákból sokszor csak 10 ezer példányt készítenek, és nem lehet belőlük utánrendelni a gyártónál, így elég macerás beszerezni, ha elvész. Ha megkerül egy-egy elveszett játék, akkor mindenki örül, de főleg a gyerek és a szülő, és én is arra gondolok, hogy megéri mindennap foglalkozni az oldallal.”
Tragédia a családban, ha nincs meg az alvós játék
“A kislányom olyan hároméves lehetett, amikor az unokaöcsémtől kapott egy kutyát. Arról a teljesen standard ikeás kutyáról van szó, amit évek óta árulnak, és egy csomó gyereknek van ilyenje. Akkoriban halt meg az ír szetterünk, és Panka lányom azonnal el is nevezte Zeusznak a plüsskutyát, mert így hívták az élő elődjét is. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltak: mindenhová kellett vinni Zeuszt, sőt egy időben még aggódtam is egy kicsit, mert a lányom elkezdte őt élőlényként emlegetni: átöltöztette, etette, és sírt, ha azt kérdeztem tőle: »Ugye, tudod, hogy Zeusz nem élőlény, hanem egy plüssjáték?«
Volt olyan, hogy a reptérről visszafordultunk, mert Zeusz otthon maradt. Nélküle szó sem lehetett utazásról, nyaralásról, de még a boltba sem lehetett nélküle lemenni.
Saját összecsukható babakocsija volt, abban tolta őt a lányom, ha nem a kezében szorongatta. Az ágyban külön párnája volt, és külön paplanja, este őt is le kellett fektetni, be kellett takargatni. Nem is volt semmi probléma, amíg egyszer nem én mentem a gyerekért az oviba, és ott maradt Zeusz. Ez a gyereknek fél hatkor tűnt fel, persze azonnal sírva fakadt, hogy nélküle nem tud aludni… Rohantunk vissza az oviba, de csak pont hatra értünk oda, éppen a dadus nénik riasztották be az épületet, indultak haza. Gyorsan elmondtam, hogy miről van szó, és szépen kértem, hogy hadd szaladjunk be az ottfelejtett kutyáért. Sajnos, ők úgy gondolták, hogy ezért már nem érdemes újra kinyitni az ovit, és mi sírva és szomorúan mentünk aznap haza. Az sem hatotta meg őket, hogy a gyerek nem tud nélküle aludni, csak vonogatták a vállukat, hogy lejárt a munkaidejük. Aznap éjjel tényleg nem volt sok alvás, viszont mi egy életre megjegyeztük, hogy Zeuszt nem lehet sehol sem otthagyni. Az esetleges mosások, tisztítások sem voltak egyszerűek, de azt mindig igyekeztem reggel csinálni, hogy estére Zeusz frissen és illatosan landolhasson a gyerek ágyában. Most a lányom 13 éves, már nem öleli át alvásnál a kutyát, de még mindig ott ül az ágya szélén, sőt nyaralásra még most is visszük. Sőt már én is kaptam alvós állatot, varrt nekem egyik karácsonyra, és azóta is az ágyamban van, a párnám mellett.“
A fiamnak 7 éves koráig fontos társa volt Borsi, a kék elefánt. Még házi készítésű útlevele is volt, hogy külföldre is velünk jöhessen. Kevés ormányt harapdáltak ennyit, amikor úgy hozta az élet.
Szerencsére a fejébe rejtett sípoló rész az első pillanatokban tönkrement. Borsi azóta nyugdíjba vonult, miután társa kamasz lett, de még mindig nagy becsben van.”
Vannak persze rutinosabb szülők is, akik azonnal többet is beszereznek az imádott figurából, nehogy baj legyen, ha elvész vagy mosásba kerül. Előttük le a kalappal, náluk nem fordulhatna elő hasonló baleset, mint nálunk. Illetve vannak olyan gyerekek, akik nem egy valamihez ragaszkodnak, hanem egyszerűen csak akarnak valamit magukkal vinni.
“Mindegy, hogy mi, de valami láthatóan kell neki, ha elindul otthonról. Teljesen mindegy, hogy rolli, labda, baba, sapka, kistáska – a választott tárgy általában semmilyen észszerű kapcsolatot nem tart az aznapi programmal. Ha pedig lefekvéskor babát kér a kislányom, akkor látszik, hogy nem egy bizonyos babát, de ha megkérdem, hogy melyiket, akkor mindig úgy csinál, mintha nagyon is meglenne a fejében, hogy melyiket akarja, pedig akkor találja ki, még a nevüket is csak én tudom. Amúgy ezek a babák nincsenek túlságosan megbecsülve, hiszen hol a porban húzza őket, hol dobálja őket, szóval nem is tudom, milyenféle ragaszkodás ez.”
Nekem egy nyulam volt kiskoromban, ezt képekkel is tudom bizonyítani, Töpinek hívták, illetve hívják, hiszen megvan, csak már nem hasonlít egykori önmagára, és rettentő rosszul viseltem, amikor azt láttam, hogy anyám (aki kimosta) a két fülénél fogva csíptette fel a ruhaszárító kötélre.
Egyébként nem csak a gyerekek ragaszkodnak szinte betegesen bizonyos tárgyaikhoz: rengeteg sportolót ismerünk, aki úgy gondolja, hogy csak egy bizonyos ruhadarabban képes a legjobb teljesítményt nyújtani. Gondoljatok csak Király Gábor szürke melegítőnadrágjára vagy Michael Jordan gatyájára: a Space Jam (Zűr az űrben) című filmben elmeséli, hogy minden Bulls-meccsen a North Carolina Egyetem nadrágját húzta fel a “bikák” hivatalos nadrágja alá. Ez nem kamu, tényleg szerencsehozónak tartotta a nadrágot.