Az anyuka fotósként dolgozik, így egyértelmű volt számára, hogy képeken ábrázolja a fájdalmat és ürességet, amit a gyermeke halála jelentett neki. A trauma, amit átélt, leírhatatlan, de a fotóin sikerült megjelenítenie az érzéseit.
Susana az első gyermekét várta, amikor a 18. héten kiderült, hogy a magzat genetikai rendellenességben szenved. A 36. héten végül meg kellett szülnie halott gyermekét.
Annyira magányosnak éreztem magam. Az emberek nem akartak beszélni a veszteségemről, mert nem akarták, hogy sírjak. Pedig igazából valószínűleg épp ez lett volna számomra gyógyító hatású akkor.
Végül úgy döntött, megcsinálja az Empty Photo Projectet, amiben olyan szülőket fotózott, akik elvesztették a gyereküket. Mindegyik képhez olyan helyszínt választott, ami az adott szülő történetéhez szorosan hozzátartozik. A fotós reméli, hogy a fotósorozat segíti a párbeszédet az emberek között a gyermek elvesztése körül.
Szeretném, ha az emberek rájönnének, hogy egy gyermek elvesztése bárkivel megtörténhet, és beszélni kell róla. Az anyáknak és apáknak nem kellene magányt átélniük egy ilyen törékeny időszakban.
