Nyilván a nehézség a lakásokban van, a kertes ház több megoldást kínál, lakásban viszont még jobban meg kell fontolni a döntést. A legtöbb szülő elsőre az apró, jól körülhatárolt helyen – például terráriumban – tartott állatokat támogatja, mondjuk a hörcsögöket vagy az egereket, de szakértő anyukák szerint ez kevésbé jó ötlet, mivel a hörcsögök például éjszakai állatok, folyton alszanak nap közben, éjszaka viszont jó hangosak tudnak lenni. Ehelyett inkább a patkányt javasolják, amelyek tudvalevőleg nagyon intelligensek, trükköket tudnak megtanulni, és ki lehet őket engedni a szobába is. Én még sosem tartottam patkányt, de mások abszolút mértékben ajánlják, ahogy a tengeri malacot is azzal a megjegyzéssel, hogy ők nem annyira szeretnek egyedül élni, és néha speciális diétát is kell tartaniuk.
Ha valakinek másra van igénye, tarthat leopárd gekkót is. Ezek a kis állatkát nem bánják, ha kézbe veszik őket, mellesleg pedig elég sokáig élnek: készülj fel egy jó húsz évnyi társaságra, ha magadhoz veszed őket.
Persze a legevidensebb választás mégiscsak a kutya vagy a macska.
Itt komolyan el kell dönteni, hogy mi a legfőbb szempont. Hogy belefér-e egy kutyát naponta többször sétáltatni akár a gyereknek, de ha ő nincs, akkor a felnőtteknek, cserébe egy igazán jól nevelt állatot kaphatunk, már ha foglalkozunk vele, aki nem ugrik fel a konyhapultra, a kanapéra, a szekrény tetejére, és nem eszi el előlünk a vacsorát, de azért a hajnali kelés garantált, vagy legyen inkább macska, aki mindezeket megteszi, sétáltatni viszont nem kell. Vagy esetleg mindkettő.
Amikor én a gyerekemnek örökbe fogadtam egy cicát a menhelyen, és a gondozónak kifejtettem, hogy nem akarom a macskát a konyhaasztalon látni, ő szelíden megjegyezte, hogy akkor talán inkább kutyát kellene vinnem. Macskát vittem, fel is ugrik minden asztalra. A cicákról viszont azt is tudni kell, hogy nagyon különböző a természetük, ami még egészen apró korban nem bontakozik ki. Vannak olyanok, akik nem bírják az emberi érintést sem, durván játszanak, és kevéssé közösködnek, nem várják a szeretetet, esetleg félnek, más macskák viszont kimondottan lágyak, bújósak. Ez egyrészt lutri, másrészt néhány hónaposan azért lehet már látni a különbséget.
Macskásként tehát fel kell tenni a kérdést, készen állsz-e, hogy bútoraidon macska rohangáljon, macskaszőr árassza el a lakásodat, bármennyit takarítasz, legyen egy új lakótársatok, aki sajátos, mélységes természettel rendelkezik, és alkalomadtán komoly lelki problémába keveredik egy-egy zökkenő (gyerekzsúr, felfordulás) után, de napok alatt azért meg lehet nyugtatni? Kutyásként pedig, hogy tudod-e naponta sokszor sétáltatni, gondjában-bajában óvni az új jövevényt, cserébe egy szuper társat kaptok?
Mindkét állatnak gyógyító a közelsége, és sokat segít, hogy a kicsik lassan hozzászoknak, hogyan kell megérinteni kedvesen, lassan, biztonságosan őket, képessé válnak az együttműködésre és rájönnek, hogy mások igényeit is figyelembe kell venni.
Új kutatások azt is kimutatták, hogy az autizmussal élő gyerekek fejlődését nagyban segítik az állatok, de ebben az esetben különösen figyelni kell, hogy milyen természetűt választunk. A kapkodós, karmolós, hirtelen négylábúak kevésbé javasoltak, mint a nyugodt, kiegyensúlyozott, lassabb mozgásúak.
De ha már eldöntöttük, hogy lesz kisállat, és azt is megbeszéltük magunkkal, hogy bár a gyerek részt fog venni az ellátásban, alapvetően a mi felelősségünk lesz a cica vagy kutya vagy pinty ellátása, állatorvoshoz hurcolása, gyógyszerezése, ha kell, alma kiürítése, kakija felszedése, egészségben tartása, akkor már csak azt kell kitalálni, honnan és hogyan szerezzük be.
Kisállatot ugye veszünk a kisállat-kereskedőtől, cicát meg kutyát pedig vagy drága pénzért a tenyésztőtől, vagy nagyon kevésért, de talán kevésbé szépet az állatmenhelyről. Mivel annyi szerencsétlen kutya meg macska van a menhelyeken általában jó szándékú, szakértő kezek alatt, mégis gazdára, egyéni figyelemre vágyva, legatyásodva, elhagyva, hát, én a menhelyet javasolnám. Én a cicánkat onnan hoztam, és egy percig sem bántam meg, vagyis talán csak egyetlen percig, tekintve, hogy a macska annyira szuper csodálatos természetű, hogy semelyik másik perzsaszőrért sem cserélném el, viszont néhány fertőzést jól ki kellett űzni belőle. Megtörtént. A profik azt mondják, ez egyáltalán nem mindenütt fordul elő, ami bizonyára igaz, én semmit sem bántam meg.
Macskánk családtag lett, aki rosszkedv esetén a konyhaszekrény tetején bujkál, jókedvében viszont reggel jön ébreszteni a gyereket, mindent megfigyel, körüljár, a halkrémet természetesen lenyalja a szendvicsről, és pontosan tudja, hol nem kellene lenni, csak megvárja, amíg szólnak neki. Egyedül nyitja ki az ajtókat – én sem értem, de tényleg –, és legjobban azt szereti, ha béke és nyugalom van körülötte. Egyébként én is azt szeretem.
Szóval, ha megötölted-hatoltad a kérdést a gyerekkel és magaddal, és döntésre jutottatok, nem mondhatok mást, mint hogy irány az állatmenhely!