Amikor hároméves lesz a totyogó, az élet egy nagy küzdelemmé alakul át. Küzdesz, hogy lefeküdjön aludni – leggyakrabban ezen megy a huzavona –, mert még szüksége lenne délutáni és kellő mennyiségű éjszakai alvásra is, de hiába csinálsz bármit, csak nem akarja lehunyni a szemét.
Ringatni már persze nem tudod, mert van vagy 18 kiló, amitől hamar leszakad a derekad, és maradandó sérüléseket okozol magadnak, úgyhogy azt választod, hogy csak üldögélsz mellette, amíg el nem alszik.
De a gyerek csak ugrál, vergődik, dumál, „pisilni kell, kakilni kell, kérek vizet”, olvass még egy mesét, énekeld el a huszonhatodik éneket is – és mire feleszmélsz, már este tíz van.
Megint ott tartasz, hogy hiába tartod magad az esti rutinhoz, fürdetéshez, meséléshez, félhomályhoz, kislámpához, nyolcvan plüssállathoz, hiába fekteted le már 8-kor, mégsem jutsz ki a szobájából 10-11 óra előtt. Sírni nem akarod hagyni, az olyan kegyetlen és fájdalmas, megértelek, nekem sem ment, én is ott ülök, és maximum magamban puffogok, hogy már megint elment úgy az estém, mintha sosem lett volna. Mert ugye az egésszel az a legnagyobb probléma, hogy nem marad magadra idő, megszűnik az a lefekvés előtti egy óra nyugi, amit a saját társaságodban tölthetnél, és vagy marad a hiányérzet, hogy nem volt énidőd, vagy fennmaradsz még hajnal egyig, hogy legyen, de akkor meg másnap érzed magad felmosórongynak.
Aztán az egyik este csoda történik, és a gyermek elalszik 20 perc alatt. Pedig már odakészítettél mindent magad mellé, felkészültél a kétórás altatásra, még a Netflixre is előfizettél, hogy addig legalább a telefonodon nézd a kedvenc sorozataidat, ha már be vagy zárva a gyerekszobába. Erre elalszik, mintha mindig így csinálná, teljesen természetes módon. Alig mersz kijönni a szobájából, nehogy kiderüljön, hogy ez csak valami véletlen vagy egy nagy átverés, és csak tetteti a szuszogást. Majd azon kezdesz tűnődni, hogy mi lehet a megoldás, miért aludt el most, miért nem aludt el eddig? Lehet, hogy ma este más hőmérsékletű volt a fürdővíz? Netán az a levendulaillatú fürdető lesz az? Vagy mert most vele volt az a plüssállat az ágyában, amit eddig mindig az oviban felejtettetek? Esetleg nem hagyták annyit aludni délután, ezért dőlt ki ilyen hamar? Végigfutod magadban az este történéseit, és rájössz, hogy semmi lényegeset nem csináltál máshogy, semmire sem tudod ráfogni, hogy biztos azért aludt el könnyebben.
Ez azért van, mert logikát keresel ott, ahol nincs.
Ugyanezt a játékot játssza veled a totyogós az evés körül is. Egyik nap a virsli a kedvence, földhöz veri magát érte, másik nap meg úgy néz rád, mintha meg akarnád mérgezni, ha virslit teszel elé. Aztán kiválasztja, hogy neki csak a macikás bögre jó, majd közli a következő alkalommal, hogy az ronda. Nem lehet belekönyörögni a rendes étel, neki csak üresen jó a tészta, esetleg ha dobsz rá egy kis konzerv sűrített paradicsomot. Fel nem foghatod, hogy ez miért jobb annál az ételnél, amivel három órát ügyködtél a konyhában, de egy idő után megadod magad, és nem keresel benne értelmet, csak próbálod elkerülni a konfliktust. Egyébként jól teszed, ha elengeded, mert vannak harcok, amiket nem érdemes megharcolni, és pont a kaja körül csatározások ilyenek. Ha a bölcsiben/oviban eszik rendesen, akkor sok aggódnivalód nincs, amiért otthon furcsa étkezési szokásai vannak. Megdöbbenve állsz, amikor legközelebb viszont úgy eszi a főztödet, mintha ez lenne élete legfinomabb étele. Keresed a válaszokat, hogy mégis milyen fűszereket használhattál, hogy most ízlik az, ami eddig nem, de nincs benne logika, hogy miért. Csak azért, mert hároméves.
Mert a háromévesek kiszámíthatatlanok, ez van, ezt kell szeretni. Jobban jársz, ha csak hagyod magad sodródni az árral, és minél kevesebb ellenállást tanúsítasz. Válaszd ki a legfontosabb témaköröket, amikhez mindenáron következetes akarsz maradni, mert az tényleg fontos, hogy bizonyos dolgokat akkor se engedj meg, ha a feje tetejére áll az a gyermek.
De egyébként gyakorold bőszen az elengedést, ha nem akarsz idő előtt megőszülni. Mindkettőtöknek ezzel teszed a legjobbat.
Mindennap ragaszkodik hozzá, hogy tüllszoknyában mászkáljon? Ám legyen. Folyton magával hurcolja azt a félig leszakadt fejű macit, amit persze nem enged megvarrni, mert az fáj a medvének? Hát csinálja. Pont azt akarja enni, amit már három napja eszik, és már a te füleden jön ki, pedig még egy falatot sem ettél belőle? Miért ne? Hát vitázzon egy totyogóval az, akinek két anyja van.
Viszont azokat a harcokat, amiket érdemes megharcolni, vedd körmöd szakadtáig komolyan. Az olyanokat, amikkel ön- és közveszélyes a gyerek. Mint a „nem szaladunk ki az út közepére, és akkor is fogom a kezed, ha üvöltesz” és az olyanokat is, mint a „márpedig muszáj sapkát venni, mert különben begyullad a füled, és mehetünk a fülészetre nyolc órát ülni egy fülszúrásért”. Abból sem szabad engedni, hogy másokat nem bánthat, mert ha most nem tanulja meg, hogy nem oké megharapni, rúgni, csípni, elvenni másoktól, ami nem az övé, akkor még a végén beépül az eszköztárába az erőszak, amit aztán végképp nem akarhatsz. Válaszd ki megfontoltan, miből nem lehet engedni, és ezekre koncentrálj, minden mást engedj el, és ne keresd a logikát, mert az sehol sincs egy hároméves viselkedésében.