Baba

Legyünk barátok! – Így segíthetsz a totyogódnak a barátkozásban

A totyogók nem épp arról híresek, hogy szuper jól tudnának osztozni és barátságokat kötni, ami egyértelműen életkori sajátosság, úgyhogy nem is hibáztathatjuk érte őket. Azonban segíthetünk nekik, hogy könnyebben boldoguljanak a társas kapcsolatokban.

Azt hittem, hogy a hátam mögött két nagy gyerekkel már meg sem kottyan nekem a harmadik totyogós kora, már mindent tudok. Hát, ez enyhén szólva nincs így. Megint rá kellett ébrednem, hogy nincs univerzális kézikönyv a gyerekekhez, hiába minden tapasztalat, a kis személyiségük sokkal többet számít, mint az én okosságaim, amiket a két nagy lányom szocializálódása során tanultam.

A legkisebb nyitottabb és barátságosabb kétéves, mint a nővérei voltak ilyen idős korukban, cserébe viszont a korosztályával hajlamos harcolni, nem hagyja magát elnyomni, és szétcsap a fiúk között, ha nem hagyják békén a játék konyhájával a bölcsiben. Az alapfeladat tehát nála nem az lesz, hogy ne bújjon a hátam mögé, amikor találkozik más gyerekekkel, hanem hogy ne verje fejbe őket a homokozóvödörrel, ha barátkoznának vele.

De hogy lehet egy totyogót megtanítani arra, hogy hogyan viselkedünk helyesen másokkal?

Egyértelmű, hogy a szülei példáját követi elsősorban, én pedig viszonylag ritkán csapkodok meg másokat műanyag lapáttal, de azért a szakemberek szerint a példamutató anyai viselkedésen túl is lehet tudatosan, játékosan fejleszteni a szociális készségeit.

Beszélgetés

A beszélgetés megnyitja a totyogók előtt a világot. Amikor beszélgetünk velük és hallgatják, ahogy másokkal beszélünk, akkor nem csupán csacsogásról van szó, hanem ilyenkor rengeteget tanulnak. Például ellesik, hogy hogyan kell köszönni, bekapcsolódni egy társalgásba illendően, hallgatni, és hogyan kell befejezni a beszélgetést.

Ahhoz, hogy segítsünk a totyogóknak, hogy remek beszélgetőtárs váljon belőlük, annyit kell tennünk, hogy minél többet beszélünk hozzájuk, teljes figyelmünkkel odafordulunk feléjük, amikor mondanak valamit, és belekérdezünk a témába, amit fejtegetnek olyan kérdésekkel, mint hogy “miért csinálta ezt a cica?” vagy “mi történik, ha ezt tesszük?”.

Legyünk barátok! - Így segíthetsz a totyogódnak a barátkozásban

Játék

A közös játék során tanul a legtöbbet arról, hogyan tud bekapcsolódni, osztozkodni, kompromisszumot kötni, közben megfigyeli mások viselkedését, és megtapasztalja, hogy milyen az, amikor győz vagy veszít. Minden nap legyen program a közös játék a szüleivel, illetve szervezzünk játékdélutánokat, hívjunk meg más kétéveseket, hogy tanulják az együtt játszást. Figyeljünk arra is, hogy ne arra tanítsuk, hogy mindenét adja oda másoknak, mert az csak a konfliktus elkerülésének gyakorlása ahelyett, hogy csapatjátékosként megtanulna kompromisszumokat kötni.

Legyünk barátok! - Így segíthetsz a totyogódnak a barátkozásban

Az érzelmek felismerése és megértése

A gyerekeknek el kell sajátítania azt a képességet is, hogy olvassanak az emberekről és megértsék az érzelmeiket. Fontos, hogy felismerjék az arckifejezéseket, testbeszédet – a sajátjukat beleértve –, és hogy az érzelmi szótárukban ne csak az szerepeljen, hogy valaki boldog vagy szomorú.

Úgy segíthetünk ebben, hogy sok képeskönyvet olvasunk nekik hangosan – lehetőleg olyanokat, amikben sok a dráma –, amiről aztán beszélgethetünk, hogy szerintük hogyan érezték magukat a szereplők, és hogy érezték magukat közben a gyerekek. Ezen keresztül megértik, hogy más emberek érzelmei milyen fontosak, és hogy óvatosan kell bánni velük, nő bennük az empátia, ami nélkülözhetetlen összetevő a társas kapcsolatokban.

Konfliktuskezelés

Mindenkinek vannak konfliktusai, nézeteltérései, nem azon van a hangsúly, hogy elkerüljük ezeket, hanem hogy hogyan oldjuk meg helyesen. A példánkból eltanulja a gyerek, hogy hogyan rendezzük a vitás helyzeteinket a barátainkkal, párunkkal, vagy épp a testvérek közötti viszályokat. Ez utóbbi esetben van talán a legegyszerűbb dolgunk, mert ilyenkor pontosan tudjuk, hogy az a helyes út, ha nem fogjuk egyik gyerek pártját sem, semlegesek maradunk, és igyekszünk nyugodtak maradni.

Mindkét fél érzéseit figyelembe véve kiderítjük, mi a probléma, és ahelyett, hogy meg akarnánk fejteni, ki kezdte a veszekedést, inkább arra koncentrálunk, hogyan lehetne békét teremteni köztük. Meg is kérdezhetjük a gyerekeket, hogy mit tehetünk, hogy jobbá tegyük a helyzetet, így a saját megoldási útvonalaikat tudják felderíteni és használni. Persze ez csak akkor működik, ha közben nem akarják letépni egymás fejét, mert olyankor határozott fellépésre van szükség, ami nem megy feltétlenül csendesen és nyugodtan.

Legyünk barátok! - Így segíthetsz a totyogódnak a barátkozásban

Barátkozás

A totyogóknak nincsenek még olyan tartós barátságaik, mint később majd oviban lesznek, inkább csak együtt játszásról beszélhetünk esetükben. De a szimpátiájukat egyértelműen kifejezik, sőt ragaszkodnak is a kis pajtásaikhoz, főleg ha bölcsibe járnak, és egész nap együtt vannak velük.

Úgy tudjuk erősíteni bennük a barátság érzését, ha beszélgetünk velük a barátaikról, elmesélhetik, hogy mit szeretnek csinálni együtt. Ha játszódélutánt szervezünk, akkor ne feszítsük túl a húrt, hanem időben vessünk véget a játéknak, amikor még minden gyerek jókedvű, nem álmos és morcos, hogy jó emlékekkel váljanak el egymástól a következő alkalomig.

Legyünk barátok! - Így segíthetsz a totyogódnak a barátkozásban

Tisztelet

A szocializáció fontos mérföldköve, amikor megértik a gyerekek, hogy minden élőlényt tisztelniük kell. Ezt megfigyelésen keresztül tudják elsajátítani, úgyhogy anyukák, rajtunk a világ szeme, elsősorban nekünk kell úgy viselkednünk, hogy tisztelettel, udvariasan bánunk másokkal. Így jobb eséllyel válnak tisztelettudó gyermekké a totyogóink is.

Például ha beszél hozzánk a gyerek, figyeljünk oda rá. Ha a földön fetreng, mert hisztirohamot kapott, akkor ne reagáljuk túl, ne kiabáljunk, inkább csak csendben jelezzük, hogy ez a viselkedés elfogadhatatlan, és magyarázzuk el, hogy mit várunk el tőle. Mert amíg mi nem bánunk tisztelettel a gyerekeinkkel, addig felesleges azt várni tőlük, hogy tisztelettel bánjanak másokkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése