„Itt az egészséges babám, én mégis rosszul érzem magam” – a vonal, ahol elmondhatod

Melinda két kisgyermek édesanyja. Tapasztalati szakértőnek tekinti magát, és másfél esztendeje vállal ügyeletet az EMMA Vonalon, hogy beszélgessen, meghallgasson, segítő kérdéseket tegyen fel a hozzájuk forduló nőtársaknak várandósságról, szülésről, gyermekágyról, szoptatásról. Mert egyszer őt is értőn hallgatta meg valaki, amikor anyasága megélésének nehézségeiről mesélt. Az illető nem ítélkezett, nem adott kéretlen tanácsokat, egyetlen mondatot mondott neki csupán: „Nem te vagy a hibás.” Hát így kezdődött.

„Vajúdás közben a saját születésemet is átdolgoztam”

– Volt egy rossz szülésélményem – kezdi Melinda. – A ma már hat és fél éves fiam születésénél megtapasztaltam, mit jelent, amikor tárgyként kezelnek, és erőszakosan gyorsítják a szülés folyamatát. Az említett »Nem te vagy a hibás« mondat mélyre hatolt, és elindított bennem valamit. Mintha egy szelepet nyitott volna ki. Feloldozott, levette a felelősség terhét, így jobban át tudtam látni a történteket. Könnyebb volt ránézni, hogy a traumatikus szülésélmény hogyan nehezítette meg a szoptatást, a kapcsolódást a babámhoz, alakuló családunk életét azzal, hogy bizonytalannak és hozzá nem értőnek éreztem magam anyaként.

Melinda ezután egyre tudatosabban kezdte kibogozni, mi miért történt vele, és szorgalmasan gyűjtötte az információkat, hogyan lehetne másképpen csinálni, másképpen megélni mindezt.

– Eljutottam odáig: nem akarom, hogy még egyszer bedaráljon a szülészeti ellátórendszer, nem akarok egyetlen kórház kapuján sem belépni – emlékszik vissza Melinda, aki második gyermekét otthon szülte. Mint mondja, nehézsége, hosszúsága ellenére erőt adó esemény volt. – Mert idő kellett ahhoz, hogy vajúdás közben átdolgozzam magamban a saját és a fiam születésénél történteket. Mikor a kitolási szakban leblokkoltam a korábbi rossz élmények miatt, a bábám támogató, megerősítő mondatai átlendítettek a holtponton. Örökké hálás leszek ezért neki. Meg tudtuk csinálni.

Melinda a saját bőrén tapasztalta meg, milyen pozitív hatással lehet egy jó szülésélmény az anyára, a babára és az egész családra.

– Ha elbizonytalanodom magamban, mindig vissza tudok nyúlni ehhez. Ha ezt meg tudtam csinálni, akkor bármit meg tudok: ez az érzés nagyon erős. Azóta több olyan dolgot is elkezdtem, amit addig csak halogattam, mert féltem megpróbálni, és szerettem volna támogatni mindebben nőtársaimat is, ezért örültem, mikor megtudtam, hogy az EMMA Egyesület önkéntes képzést szervez. Azonnal jelentkeztem.

Az EMMA Vonalnál egy háromnapos intenzív kurzus elvégzése után lehet elkezdeni „hospitálni”. Ennek során az önkéntes-jelöltek megtanulják a segítő beszélgetés módszereit, és szituációs feladatokkal gyakorolják azokat. Azt vallják: minden szülés ugyanúgy számít. Nem az a fontos, hogy a nő milyen lehetőséget választ, hanem az, hogy minden információt megkapjon ezekről, és így tudjon döntést hozni.

– Mindegy, hogy valaki programozott császárra vagy háborítatlan szülésre készül, mi elfogadjuk a döntését. Így például amikor egy anya azzal keresett meg, hogy szeretné, ha úgynevezett aranyórával zajlana a császármetszése, azaz a szülést követő néhány órában mellette legyen a babája, és ehhez információkat kért, akkor ebben segítettem neki, és nem kérdőjeleztem meg a döntését – meséli Melinda.

A nehéz érzelmek is helyénvalók

– Legutóbb egy édesanya azzal hívott fel, hogy kétéves kisgyereke igen rosszul reagált a kistestvér születésére. Nem tudta, mi a baj. Saját traumatizált szülésélménye? Vagy kötődési nehézsége nagyobbik gyermekéhez? Érdekes volt, ahogyan lassan kibomlott, pontosabban ő bontotta ki, hogy mi állhat a probléma hátterében. Sokáig beszélgettünk, a beszélgetéseink egyébként is rendszerint igen hosszúak, hiszen az a lényeg, hogy a minket megkereső elmondhatja, hol akadt el – mondja Melinda, és hozzáteszi: ezek a beszélgetések úgynevezett belépő segítséget nyújtanak, nem tekinthetők terápiás ülésnek. Az önkéntes támogatásával, de a hívó maga kezdi el megfejteni a történetét, amivel aztán továbbmehet. Ez az elfogadó, biztonságos közeg, ahol elmondhatja, amit szeretne, már önmagában gyógyító lehet.

– Így amikor a gyermekágyas anya elmondja, hogy rosszul érzi magát, kimerült, nem érzi az „anyaságát”, már az sokat tud segíteni, hogy elfogadom, amit mond, és megerősítem abban, hogy helyénvalóak az érzései. Hiszen addig, ha próbált is minderről beszélni, a környezete rendszerint így reagált: „ugyan már, van egy egészséges gyereked” vagy „mindenki túléli a szülést”, és folytathatnám a sort – magyarázza Melinda, hogyan maradhat magára egy nő ebben a szorongató helyzetben, és ő hogyan tudja már pusztán azzal támogatni: nem értékeli, nem bírálja az elhangzottakat. Ez azért is különösen fontos, véli, mert gyerekkorunk óta valamennyiünket arra edzenek, hogy elfojtsuk, elhallgassuk az érzelmeinket, pláne a negatívakat.

– „Itt van a baba, gondozom, de nem érzek semmit.” Amikor ezzel nyitotta a beszélgetést egy fiatal anya, tudtam, hogy hatalmas bátorság kellett ahhoz, hogy bevallja, megfogalmazza, nem úgy éli meg az anyaságát, ahogyan azt az elvárások diktálják. Nem baj, nem hibás, mondtam neki, mert azt szintén tudom, hogy ebben a helyzetben szégyenérzet és bűntudat is gyötri a gyermekágyast. Még természetesnek is gondolom ezt az állapotot, hiszen ez egy nagyon intenzív időszak a nő életében. A szülés lehet gyógyító élmény, de hogy azzá válik-e, az nagyon sok mindentől függ – mondja Melinda. Hozzáteszi, aki segítséget mer kérni, már önmagában hatalmas lépést tett azért, hogy feloldja a feszültségét. Megtette az elsőt és a legnehezebbet.

Veszteséggel is találkozunk

Tény, ha a szülés végül császármetszéssel végződik, miközben az anya hüvelyi szülésre készült, ezt nehéz feldolgoznia, és sokszor önmagát okolja.

– Találkoztam már ilyen helyzettel. Az anya kudarcként élte meg, hogy nem tudta megszülni a babáját. Ilyenkor nem ritka az önvád. Ráadásul a környezet is sugallhatja, hogy „nem volt elég ügyes” a nő, hogy rajta múlott, sőt, olykor kismamatársak is kimondanak ilyen kegyetlen mondatokat. Ezekben az esetekben a császármetszést feldolgozó csoportok sokat segíthetnek, ahogyan annak az anyának is, aki úgy érezte, rossz szülésélménye akadálya lehet annak, hogy még egy gyermekük legyen, hiába szeretnék – meséli Melinda.

– Valamilyen szinten minden meghallgatott történetbe bevonódunk. Közben fejben kell tartani, hogy nem lehet mindenkit megmenteni, senki életét nem tudjuk átformálni, és nem is kell – mondja, és megemlíti: havonta egyszer úgynevezett szupervíziót tartanak önkéntestársaival. – Ezeken az alkalmakon átbeszéljük az eseteket, van lehetőség akár sírni is, ha úgy alakul. Egyébként az egészségügyben dolgozó szakembereknek is sokat segítenének az ilyen megbeszélések, kibeszélések. Mert bizony amikor gyásszal, a baba elvesztésével találkozunk, azok a mi munkánk során is a legnehezebb beszélgetések. Nekem a közelmúltban volt egy olyan esetem, amely nagyon mélyen megérintett: egy szülésre készülő anya hívott információért, majd mikor újra jelentkezett, akkor tudtam meg tőle, hogy még a szülés előtt meghalt a babája…
– Hogy féltem-e az elején? Sokat tudok a szülésről, a várandósságról, és bár a képzésen rengeteget gyakoroltuk a segítő beszélgetést, igen, persze, féltem. De ez szintén egy olyan dolog, amibe régebben biztosan nem mertem volna belevágni. Ma már igen – nevet Melinda.