A négyéves kislányom gyakran mondja, hogy szeretne majd olyan lenni felnőttkorában, mint én. Ilyenkor általában arra gondol, hogy reméli, hogy neki is lesz olyan szép körömlakkja vagy cipője, mint nekem, vagy hogy szeretné ő is megmondani másoknak, hogy mit csináljanak, mint egy anya. Nagyon cuki, amikor ezt mondja, de belül azért azt kívánom, hogy igazából sose legyen olyan, mint én.
A lányom kitartó és makacs, nem fogad el nemet válaszként.
Senki nem mondhatja meg neki, mire képes, és teljes mértékben vállalja önmagát. Hangosan énekel a vonaton, mert büszke magára, van önbizalma, okos és ha akar valamit, azért mindent megtesz. Neki nem kell olyannak lennie, mint amilyen az anyja, olyannak kell lennie, amilyen ő maga.
Persze tényleg vannak szép cipőim, amiket joggal irigyel, de közben nem mutatok túl jó példát. Elvesztettem már azt a belső, félelmet nem ismerő csillogást, ami a lányomban még megvan. Folyton aggódom, nincs időm, nincs energiám, tele vagyok megbánással. Hagyom, hogy megállítsanak, és folyton megadom magam.
Képünk illusztráció! Forrás: Unsplash
Szeretném, ha kicsit is olyan lehetnék, mint a lányom. Ha nekem is lenne annyi akaraterőm, hogy ne fogadjam el a nemet, és tegyek valamit a sírás helyett a nehéz helyzetekben. Olyan jó lenne, ha nekem is meglenne az a képességem, hogy a legkisebb dolgoknak is örülni tudok, ami a lányomnak teljesen természetes.
Remélem, hogy nem veszti el, senki sem veszi el tőle ezt a tüzet. Amióta anya lettem, a lányom a példaképem, a legnagyobb tanítómesterem, és tudom, hogy ha így marad, képes lesz megváltoztatni a világot. Bárcsak egy kicsit is olyan lennék, mint ő.