Ki fogsz futni az időből, miért nincs még gyereked, ha már 30 éves vagy, és van méhed?

Olga | 2018. Május 08.
Ketyeg a biológiai órád, szülni kell, nincs mese, mert majd megbánod, ha már 40 éves vénasszonyként nem tudsz megtermékenyülni!

Bár nem tartja már magát sziklaszilárdan a szokás, hogy a nők szüljenek minél korábban, mint anyáink idején, amikor 20 éves korukban már két porontyot is terelgettek a játszótéren, de valahogy az sem tud kikopni a fejekből, hogy harmincon túl már be kell szólogatni a nőknek, ha még nincs gyerekük. A család, barátok és random idegenek az utcán éreznek arra ellenállhatatlan késztetést, hogy a harmincas nők méhében turkáljanak.

A legmélyebb magánügy, hogy hány évesen szüli meg majd a gyerekét – ha egyáltalán úgy dönt, hogy szülni akar. De ezt már nem is meri mondani, mert olyan nézéseket kap a nyakába, mintha minimum legyilkolt volna egy alomnyi kiscicát. Pedig a harmincas, gyermektelen nő nem csinál semmit, nem okoz kárt senkinek, csak él azzal a jogával, hogy a saját teste felett ő rendelkezik.

Sári már 35 éves, úgyhogy minden olyan megjegyzést hallott már, amit a témában elő bírnak adni az emberek.

„Már huszonéves koromban elkezdődött, de akkor még csak anyukámtól és nagymamámtól hallgattam, hogy miért nem szülők már gyereket. Anyám egész odáig merészkedett, hogy a mama miattam nem fogja ismerni a dédunokáit, mert én lusta vagyok ahhoz, hogy anya legyek. Az egy pillanatig sem zavarta, hogy nincs apajelölt, nemhogy férjnél nem voltam, de még tartós párkapcsolatom sem volt.

Aztán, ahogy telt az idő és közeledtem a harminchoz, anyukámhoz csatlakozott a már családos barátnők hadserege is, akik azt hajtogatták, hogy márpedig szülnöm kell, mielőtt lejár az időm. A helyzet pedig csak fokozódott így, a harmincöt betöltésével, kiegészült az asszonykórus körülöttem a szomszéd nénivel és kollégákkal. Előszeretettel traktálnak rémtörténetekkel, hogyan nem sikerült másoknak teherbe esni, amikor már a negyven felé közelítettek, és hogy végül csak lombikkal vagy örökbefogadással lehetett gyerekük.

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

Sosem hittem volna, hogy ennyire izgalmas másoknak az, hogy nekem ketyeg a biológiai órám, és hogy ennyien fognak drukkolni, hogy nehogy üresen tátongjon a méhem életem végéig. Csakhogy az a probléma, hogy még mindig nincs meg életem párja, akivel azt mondanám, hogy fel szeretnék nevelni egy gyereket. Annyira pedig még nem érzem sürgetőnek a dolgot, hogy egyedül vállaljak egy babát.”

Gina most 30 éves, úgyhogy a kemény mag még csak most kezdett bele körülötte az általános károgásba.

Azt pedig még nem is tudják, hogy Gina és a férje nem is tervezik, hogy valaha gyerekük legyen.

„Persze, még fiatalok vagyunk, én 30, a férjem 32 éves, meggondolhatjuk magunkat a gyerekvállalással kapcsolatban, de erősen kétlem, magunkat ismerve, hogy valaha is lesz gyerekünk. Sajnos egykék vagyunk mindketten, úgyhogy kétfelől kapjuk a családunktól folyamatosan a megjegyzéseket, hogy mikor lesz már baba, mert csak mi tudunk nekik unokát adni.

Meg sem mertük eddig mondani nekik, hogy valószínűleg egyáltalán nem lesz baba, mert nekünk így jó. Átbeszéltük a kérdést alaposan, felsorakoztattuk az összes érvet és ellenérvet, aztán arra jutottunk, hogy szeretnénk kettesben lenni egy család, nem érezzük, hogy mindenképpen kellene nekünk ahhoz gyerek, hogy teljesnek érezzük az életünket.”

Márpedig csak ez számít, hogy a nő és a férfi, akik felnevelik majd azt a gyereket, mit éreznek belül erről a kérdésről. Mert ha ők nem akarják vállalni a gyerekneveléssel járó terheket, akkor senkinek sem lesz jó, ha mégis rájuk akarja erőltetni a környezet. Főleg nem lesz jó a gyereknek, akinek a legfontosabb, hogy a szülei akarják, és szeressék feltétel nélkül. Hagyjuk ezért inkább békén a harmincas nők méhét, ne zaklassuk őket intim kérdésekkel, felnőtt emberek, akik tudnak dönteni a saját gyerekükről.

Exit mobile version