Klimaxnak hitte, pedig gyereket várt az 50 éves nő

Sipos Márta | 2019. Március 01.
A szülők egyáltalán nem terveztek a csöppséggel, ennek ellenére nagyon örülnek a gyermekáldásnak.

Teherbe esett, és egészséges kisfiút szült egy 50 éves nagymama. A négygyermekes anyával és kétgyermekes nagymamával még 2017-ben közölte az orvosa, hogy utolérte a klimax, és gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy teherbe eshet. Több mint egy évvel később, 2018 októberében éppen ezért nagyot nézett a nagymama, amikor megtudta, hogy 26 hetes (!) terhes.

Elmondása szerint semmilyen jelét nem látta annak, hogy gyereket vár. Elmaradtak a reggeli rosszullétek, nem szedett fel szinte semmit, s mivel több mint egy éve nem menstruált, ez sem mutathatott neki irányt. Bár voltak fájdalmai, ezt a klimaxnak és lupusz nevű autoimmun betegségének tulajdonította.

A családot valósággal sokkolta, amikor kiderült az igazság. Bár így is nagyon örültek a kisbabának, gyakorlatilag két hónapjuk maradt arra, hogy mindent elrendezzenek, arról nem is beszélve, mennyire aggódtak a kicsi egészségéért így, hogy az anyuka semmilyen terhesgondozáson nem vett részt.

December 27-én aztán megszületett a kisfiú. Most két hónapos, és makkegészséges. Bár a szülők egyáltalán nem terveztek vele, nagyon örülnek a gyermekáldásnak. Egy dologban azonban már most biztosak: több gyerekük már tényleg nem lesz!

Kiemelt képünk illusztráció (iStock)

(Yahoo)

Exit mobile version