Fantasztikus hatása van, ha apa olvas mesét a gyereknek

Kun Gabi | 2019. Április 20.
Kevés szívet melengetőbb pillanat van, mint amikor apa olvas mesét a gyereknek. Most pedig már azt is tudjuk, hogy remek hatással van mindkettőjükre.

Egy kis józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető az, amit egy tanulmányban találtak: fantasztikus hatással van az ovis gyerekre és az apára is, ha apa olvas a mesét a gyereknek.

Egészen pici kortól érdemes már olvasni a gyerekeknek, apával pedig azért is jobb, mert általában játékosabban adja elő a mesét, mint anya. De azért is vegyék magukhoz az apák az olvasást, mert a kutatók szerint sokkal magabiztosabbá teszi őket a saját szülői képességeikben, ha a kicsi gyereküknek mesélt olvasnak. A gyereknél pedig a szabálykövetésre való hajlandóság fejlődik az apa olvasásától, és még az iskolában is jobban fog teljesíteni, ha sokat olvastak neki pici korában.

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

A tanulmányban 126 apát vizsgáltak, véletlenszerűen osztották szét őket az olvasós és a nem olvasós csoportba. A végeredményből pedig kiderült, hogy azok az apák, akik mindennap felolvastak, sokkal közelebb érezték magukat a gyerekükhöz, a gyereknél pedig magatartásban és nyelvi területen is fejlődést tapasztaltak.

Egy ilyen egyszerű dolog, mint a meseolvasás, hatalmas hatással lehet az apákra. Az eredmények szerint az olvasós apák kevésbé voltak kritikusak az ovis gyerekükkel, és előnyben részesítették a pozitív fegyelmezési technikákat. Ez utóbbi pedig a gyerek pszichés fejlődésére van jó hatással, úgyhogy mindenki csak nyerhet, ha apa olvassa fel a mesét.

Exit mobile version