Zsarolás, megvesztegetés, átverés: mindent be kell vetni ha egy totyogó, azaz két év körüli gyereked van, ha magadnál akarod tartani az irányítást. Valójában nem tudatosan, de mindegyik szörnyűnek hangzó eszközt használják is a szülők mióta világ a világ.
Dr. Aditi Subramaniam neurológus a saját lányán keresztül magyarázza el, hogyan kell nevelni a totyogó gyereket, aki mindenre azonnal nemet mond, és akit nem lehet még észérvekkel meggyőzni. Az anya egyszerűen csak agymosásnak hívja azt a nevelést, amit a kétévesek kapnak általában a szülőktől – és amivel nincs semmi baj, sőt, ez az egyetlen hatásos eszköz a kezünkben.
„Emlékszem az első alkalomra, amikor először részesítettem agymosásban a lányomat. Egyéves kora körül történt, nem sokkal előtte kezdett el szilárd táplálékot enni. Még soha nem találkozott a brokkolival előtte, én pedig szerettem volna, ha nem elemi undorral reagál rá, mint ahogy sok más gyereknél láttam. Ezért nagyon lelkesen adtam elő, hogy aznap brokkoli lesz az ebéd, olyan hangsúllyal, mintha nutellás palacsintát tettem volna elé. Megkósolta, és szerette.
Most már több mint kétéves a lányom, és sok más kortársával ellentétben egyáltalán nem válogatós, mindent megeszik, ha valami ropogós étellel együtt tálalom neki. Nem arathatom le a dicsőséget ezért a csodás étvágyért, mert tudom, hogy adottság kérdése is, de egy kis része talán van benne annak, hogy tudatosan használtuk ezt a fajta agymosást.”
Subramaniam nemcsak azt jegyzi meg, hogy a lelkesedés rendkívül jól átragasztható a gyerekre az élet minden területén, hanem arra is figyelmeztet, hogy ugyanez igaz a félelemre is. Ha azt látja a gyerek a szülőkön, hogy frusztráltak a bölcsőde gondolatától is, akkor ő is félni fog tőle. Ha lelkesedéssel állunk a brokkolihoz és egyéb problémás kérdésehez, mint például a reggeli öltözés vagy a rószaszín pohár – bármin is borul ki egy totyogó, annak nincs úgysem ésszerű oka -, akkor könnyebben veszi az akadályokat.
„A totyogók sokkal többet fognak fel a körülöttük zajló dolgokból, mint gondolnánk. Gyakran előfordul, hogy próbálok valamit elmagyarázni a lányomnak, és azt hiszem, nem ért belőle egy szót sem, aztán rá kell ébrednem, hogy sok esetben mindent megért kristálytisztán. Az az egy biztos, hogy jobban kezelik a helyzeteket, ha előre felkészítjük őket arra, mi fog velük történni.”
A szakember hozzáteszi, hogy a felkészítésen túl még szükség lehet az állandó megvesztegetésre és zsarolásra is, mert sokkal jobban működik a totyogó, ha a szeme előtt valamiféle jutalom lebeg. Hamarabb felveszi azt a piros nadrágot, amiért amúgy a földhöz verné magát a hisztitől, ha megígérjük, hogy megnézzük vele a kedvenc mesefilmjét. Elfogadja a brokkolit, ha utána kaphat finomságot. Nem kell emiatt bűntudatot érzni, sőt, tudatosan kell használni ezeket a nevelési eszközöket a józan eszünk megőrzése, és a dackorszak túlélése érdekében.
Olvass még többet a totyogók lelkivilágáról:
- Nem akar az agyadra menni a gyerek, csak muszáj nemet mondania
- Ezért lesz válogatós hirtelen a gyerek a totyogó korszakban
- Ne zavard ki a totyogót konyhából!