Merész, aranyos és veszélyes: kézből etettek egy nutriát Halászinál

nlc | 2021. Március 19.
Bármennyire cukinak néz ki a hódpatkány, ami Halászi szabadstrandjánál bukkant fel, a szakértők szerint inkább ne barátkozzunk vele és társaival.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága osztotta meg Facebookon a fotót, amin az látható, hogy egy nutria két lábra állva éppen ételt fogad el a vízparton, és azonnal egy rossz hírrel szolgáltak azoknak, akik remélik, hogy majd ők is készíthetnek hasonló fényképet. “Szeretnénk felhívni rá a figyelmet, hogy bármennyire is kedves kinézetű állatokról van szó, lehetőleg ne etessük őket, mivel ezzel is csak szaporodásukat segítjük elő, mely a hazai növény- és állatvilág károsodását vonja maga után” – írják bejegyzésükben.

A nutria ugyanis nem őshonos faj, Dél-Amerikában van a hazája, Észak-Amerikába, Európába, Afrikába és Ázsiába csak beletelepítették, majd a nutria farmokról kiszökött állatok a szabad természetben önfenntartó populációkat hoztak létre. Feltehetően az enyhe telek miatt állománya az utóbbi években jelentősen megnövekedett, és nem csak a nyugodtabb, természetközeli élőhelyeken találja meg életfeltételeit, hanem egyre inkább alkalmazkodik az ember közelségéhez.

Mindeközben  jelenléte sajnos természetvédelmi és gazdasági szempontból is káros. A nutria ugyanis jelentős mennyiségű vízinövényt, nádast képes elpusztítani táplálkozása közben, mellyel veszélyezteti az egyébként itt élő őshonos állat és növényfajainkat. Jelenléte gazdasági szempontból sem kedvező, mivel előszeretettel dézsmálja meg a szántóföldi ültetvényeket, emellett az öntözőrendszerekben és gátakban is komoly károkat képes okozni.

(via Blikk)

Nutria (Myocastor coypus), más néven hódpatkány vagy mocsári hód. (Fotó: Pixabay)

Nutrialesen:

Exit mobile version