Aktuális

Hódpatkányt találtak Szakmáron

Arrafelé még nem láttak nutriát, ezért sem tudták hirtelen, mivel van dolguk.

2020. augusztus 10-én a halastó és a csatorna határán egy csapdába esett és elpusztult állat tetemének azonosításához kértek segítséget a Természetvédelmi Őrszolgálattól – közölte a Kiskunsági Nemzeti Park. A helyszínre érkező természetvédelmi őr megállapította, hogy egy nutria (Myocastor coypus) a kérdéses faj, aminek korábban nem volt erről a vidékről ismert előfordulása. A Dél-Amerikában őshonos, Európába elsősorban a prémje miatt behurcolt rágcsáló 2014-ben felkerült az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékére.

Forrás: knp.hu

Forrás: knp.hu

A nutriát még a közelmúltban is sokfelé tenyésztették Magyarországon, sőt, házi kedvencként is tartották, 2010 óta azonban veszélyes fajként tartják számon. Az 5-9 kilogrammos testsúlyt elérő, hódpatkánynak vagy mocsári hódnak is nevezett állat kiterjedt járatrendszer készítésével jelentős károkat képes okozni a gátakban. Táplálkozása révén nagymértékben pusztítja a vízinövényeket és nádasokat, mellyel sok őshonos védett faj veszítheti el az élőhelyét. Ideje jelentős részét ugyan vízben tölti, attól csak 100-200 méterre távolodik el, de így is nagy károkat tud okozni a szántóföldi növénytermesztésben is. A meglehetősen szapora, egyszerre 2-9 kölyöknek életet adó nutria hazai elszaporodásának megakadályozása kiemelt fontosságú feladat. Magyarországon még viszonylag ritka a vadon történő előfordulása, de egyre több helyről jelentik.

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top