Kismamáknak nyitnak oltópontot Budapesten

Szikra Juli | 2021. Március 27.
A Semmelweis Egyetem szombattól extra oltópontot alakít ki várandós és szoptató nőknek.

Oltópontot alakítanak ki a Semmelweis Egyetemen a várandósoknak és a szoptató nőknek. A kismamák a második, vagy a harmadik trimeszterben kaphatják meg az első vakcinát, az ismétlő oltást pedig a szülést követően. A szoptató édesanyák az előírások szerint bármikor a szoptatás alatt felvehetik az első oltást, majd 5 héttel később az ismétlő vakcinát.

A kismamákat is elkezdik oltani (Fotó: Pexels/ Leah Kelley)

A Pfizer és a Moderna vakcinákkal már biztosan olthatók a kismamák, a várandós kérésére és kezelőorvosának kockázat-előny értékelése alapján – mondta el dr. Merkely Béla, a négy hazai orvosegyetem neves professzoraiból álló Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetője.

A Semmelweis Egyetem rektora hozzátette azt is, hogy a kismamák a háziorvosokon, vagy a nőgyógyászaikon keresztül, a második, vagy a harmadik trimeszterben igényelhetik a vakcinát, az ismétlőoltást pedig a szülést követően kaphatják meg.

Utóbbi halasztására azért van szükség, mert a második vakcina beadása után erősebben jelenhetnek meg az oltási reakciók – tette hozzá.

A Semmelweis oltópontjain az egyetem gondozásában lévő kismamák, valamint az NNK eljárásrend alapján a háziorvosok által beutaltak kaphatják meg a vakcinát. Mindennek előfeltétele a vakcinainfo.gov.hu felületen való regisztráció.

Exit mobile version