Kedves szülés utáni testem!
Azért írom ezt a levelet, mert úgy döntöttem, nem háborúzom veled tovább. Letettem a fegyvereimet, békét akarok kötni veled. Meg akarom tanulni, hogy olyannak szeresselek, amilyen vagy. Emlékszem, amikor először néztem rád, kedves testem, a kórházi tükörben a szülés utáni napon – még mindenem fájt és úgy feszült a hasam, mint még soha.
Akkor elfelejtettelek ünnepelni téged. Elfelejtettem örülni annak a csodálatos dolognak, amit együtt értünk el: egy gyermek születésének. Elfelejtettem elmerülni abban az erőben, ahogy vajúdtál, ahogy lassú és egyenletes lélegzettel fogadtál minden egyes fájást. Ahogy küzdöttél a fájdalommal, hogy a régóta várt pillanatban karjaidban tarthasd a gyermekedet.
A szülés utáni hónapokban gyakran kritizáltalak. Hagytam, hogy a közösségi oldalak, társadalmi elvárások nyomása határozza meg irántad az érzéseimet. Gyászoltam és zokogtam, mert már nem az a test voltál, amit valaha ismertem.
Az alak, amit felvettél, olyan ismeretlen volt, amellyel sokáig képtelen voltam megbarátkozni. De végül megtaláltam a szépséget a megújulásban, mert a változást testben és lélekben is az anyaság csodája hozta el számomra.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
Kinyúlt rajtad a bőr, véreztél és szakadtál, de közben arannyá formálódtál. És most a gyermekem létezésének bizonyítéka követeli a helyét lényem minden egyes centiméterén. A mi kis családunk a csípőmön, combomon, mellemen keresztül eresztenek épp gyökeret. A hasamon maradt bőr szobrot állít annak, hogy milyen hatalmas szeretet fér el egy emberben. Az anyaságon és a megváltozott testemen keresztül tanultam meg a szeretet nyelvét, ami fejlődésre kényszerített.
Kedves testem, tudom, hogy soha nem leszel már ugyanolyan, mint szülés előtt, de már egyáltalán nem bánom, hiszen te voltál az első olyan hely, ahol a gyermekemmel együtt lehettem. Az a bőr, amit nem találtam szépnek, mert kirepedt és megnyúlt a hasamon, most már varázslatossá vált számomra. Amikor visszagondolok a terhességre és a szülésre, tudatosul bennem, hogy te meg én ebben az időszakban éreztük magunkat a legerősebbnek.
Ha még nem mondtam volna neked eleget, kérlek, tudd, hogy méltó vagy a szeretetre. Gyönyörű vagy. Te vagy az én testem. Az én szent helyem. Az én menedékem. Otthon vagy. Az én otthonom.
Megmutattad nekem a rugalmasság igazi jelentését, világra hoztad a fiamat, te vagy a gyermekem kezdete, útiterve, az első otthona. A hátralévő napjaimat azzal fogom tölteni, hogy megtaláljam a szépséget a szülés utáni testemben, minden anyajegyben, minden szeplőben, minden gödröcskében és striában, minden „hibában”. Megtanulom a szeretet nyelvét. Mert végül is te tettél engem anyává, és ezért a legnagyobb elismerés jár neked.